Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Dalai az egészen fiataloktól a már sétabottal járókig minden generációt meg tudnak szólítani, jól példázza ezt az a közönségtalálkozó is, amelyre a szegedi koncertet követő napon, október 7-én került sor az Assam Teaházban. A beszélgetés végén ugyanis a középkorú vagy még idősebb autogramkérők mellett egy hároméves rajongó is sorba állt, hogy saját készítésű rajzzal ajándékozhassa meg a zenészt. A közös teázás kapcsán Zorán lapunknak is mesélt.

 

– A beszélgetés alatt elhangzott, hogy szülővárosában, Belgrádban csak egyetlen egyszer lépett fel, még a Metro együttessel. Ez miért alakult így?
– Én magam nem forszíroztam, ők pedig nem hívtak. Szerintem nem is igen tudnak arról ott, hogy Magyarországon létezik egy szerb származású zenész. Sajnos a szomszédos országok nagyon elszigetelik egymástól magukat; be kell vallanom, én sem tudok sokat arról, milyen magyar együttesek zenélnek Bukarestben vagy Pozsonyban.
– A Zorán-dalok erősen szövegcentrikusak. Ennek ellenére nem merült fel soha a gondolata vagy a lehetősége annak, hogy külföldre vigyék a számokat?
– Volt olyan időszak, amikor foglalkoztunk ezzel a gondolattal: egyszer terveztük például, hogy kiadunk egy szerb válogatáslemezt a legjobban sikerült, legnépszerűbb dalokból. Dusán, aki máig anyanyelvi szinten beszél szerbül, le is fordította a szövegeket, de azt kellett tapasztalnia, hogy valahogy már más az eredmény, nem jön át a mondanivaló. Nincs mögötte az a töltet, ami itthon jelentéssel ruházza fel a dalokat, így le is mondtunk az ötletről.

 

Zorán dalai magyarul élnek és hatnak igazán. Fotó: Segesvári Csaba

Ezenkívül a német nyelvvel is volt egy kísérlet: az Alphaville együttes magyar menedzsere, aki szereti a dalainkat, váltig állította, hogy a szövegeink működnének németül is. Le is fordított vagy negyven dalt, de én elszörnyedtem, amikor az „Apám hitte” címűt elolvastam németül. Úgyhogy végül ebből sem lett semmi – bár a szöveget eladtuk végül egy német rockegyüttesnek, amely – ha jól tudom – sikerre is futtatta azt. Ha valaki kíváncsi rá, meg is tudja találni a végeredményt az interneten „Vater glaubte” címmel. Összességében úgy gondolom, a dalaink itthon Magyarországon tudják azt jelenteni, amiről valóban szólnak. Ez kicsit olyan, mint az, hogy a viccek is csak ott értelmezhetők igazán, ahol megszülettek.
– Nincs két egyforma koncertje, mégis, van néhány olyan szám, ami nélkül elképzelhetetlen lenne egy Zorán-est. Bármilyen mély tartalommal is bír egy-egy ilyen szám, el lehet énekelni nagyon sokadszorra is ugyanolyan átéléssel?
– Van néhány olyan dal, amit már nem szívesen énekelek, mert nem érzem annyira magaménak. Ilyen például a Romantika, ami bár sláger lett, számomra talán túlontúl is romantikus. Érdekes, hogy Dusánhoz sem áll olyan közel, pedig ő írta. Ami pedig a többi közönségkedvencet illeti, szerintem rendben van az úgy, hogy ezeket minden alkalommal eljátsszuk. Amikor elmegyek egy koncertre, én is ugyanúgy várom azokat a számokat, amik összefonódtak számomra az adott együttes nevével. Például ha Paul McCartney kihagyta volna a budapesti fellépésén a Yesterday-t, úgy éreztem volna magam, mint akit becsaptak.
– A dalok szövegét testvére, Dusán írja, aki csak kivételes alkalmakkor lép önnel a színpadra. Ilyen volt például a szólópályafutásának 30. évfordulóját ünneplő koncert. Miért nem szerepelnek gyakrabban együtt?
– Dusánt nagyon nehéz a színpadi szereplésre rávenni. ő befelé fordulóbb ember, nem véletlenül szállt ki a Metro együttesből még annak a felbomlása előtt. Nem érzi jól magát rivaldafényben. A Harminc című számmal kapcsolatban hónapokig kellett győzködnöm, mire ráállt a közös éneklésre a CD felvételekor. Aztán a koncerten való fellépésre külön is rá kellett beszélni, úgyhogy nem hiszem, hogy a közeljövőben erre sor kerülne még egyszer.