Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Braun Ákos, a paksi Atomerőmű SE 27 esztendős dzsúdósa 2005-ben sikert sikerre halmozott: súlycsoportjában, a 73 kilósok között megnyerte a rotterdami Európa-bajnokságot, majd a Kairóban rendezett világbajnokságot is. A magyar cselgáncssport második világbajnokát a Magyar Sportújságírók Szövetsége az év férfi sportolójává, az Európai Cselgáncsszövetség az év európai dzsúdósává választotta. Braun Ákosra idén is komoly feladatok várnak: most végez az SZTE TTK programtervező matematikus szakán.
– Készül már a szakdolgozat?
– Egyelőre örülök, hogy befejeztem a vizsgaidőszakot – kezdte Braun Ákos, aki egyébként rendelkezik már két főiskolai szintű diplomával: a Gábor Dénes Főiskola szekszárdi tagozatán mérnök-informatikusként, míg itt, az SZTE-n programozó matematikusként végzett. – Az már biztos, hogy a Kalmár László-féle „szegedi katicabogárról" írok egy reprezentációt, illetve ezt kell majd leprogramoznom számítógépre. Így az utolsó évben egyébként kevés órám van, nem is gyakran járok Szegeden, de mindig örömmel jövök ide, hiszen remek kis közösségünk alakult ki az egyetemen.
– 2004-ben azzal hívtad fel magadra a figyelmet, miután nem jutottál ki, a közel 40 éves oldalkocsis Pannónia motorkerékpároddal utaztál el az athéni olimpiára. Motorral jársz Szegedre is?
– Előfordult már, de télen persze nem. Ha jó az idő, legjobban stoppolni szeretek. Busszal négy óra az út Paksról, stoppal is megjárom annyi idő alatt, csak úgy érdekesebb. Lehet izgulni, hogy felvesznek-e.
– Csak felveszik az év férfi sportolóját...
– Ezt kevesen tudják. Persze Pakson megismernek, de máshol ez nem jellemző.

 

 

– Pedig az elmúlt évben elég sokat szerepeltél a médiában, hiszen megnyertél mindent, ami nyerhető. Mitől sikerült ennyire jól ez a szezonod?
– Attól, hogy nem vettem annyira komolyan a versenyeket. Nem görcsöltem az eredményekért. 2004-ben gyakorlatilag abbahagytam a dzsúdót, miután nem sikerült kvalifikálnom magam az athéni olimpiára. Edzegettem tovább, minden erőlködés nélkül, aztán jöttek a versenyek, én meg elindultam...
– Miután megnyerted az Eb-t, a vb-re is úgy mentél ki, hogy nem érdekel az eredmény?
– Akkor már nem. Addigra letettem róla, hogy befejezem. Úgy álltam fel a tatamira, hogy egy Európa-bajnokot kötelezi az eredmény. Mégsem törölhetik fel vele a szőnyeget! Nem szoktam róla beszélni, de jártam egy sportpszichológushoz, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ő tette rendbe a fejemet, mert hirtelen nem lesz erősebb az ember. Az erő egyébként csak egy azok közül az összetevők közül, melyek jó dzsúdóssá tesznek valakit: nemcsak erősnek kell lenni, hanem gyorsnak, technikásnak is, s kiválóan kell tudni koncentrálni.

 

Braun Ákos (fehérben) az Eb-döntőben az izraeli Razvozov ellen győzött. Fotó: Záhonyi Tamás

 

– Mi egyébként a legfontosabb ezek közül?
– Nincs legfontosabb.
– Azért kérdeztem, mert Kovács Antal mondta rólad, hogy nem annyira az erődben rejlik a sikereid titka, hanem a robbanékonyságodban és a koncentrálóképességedben.
– Tény, hogy vannak nálam erősebbek a súlycsoportomban, a 73 kilósok között, de erőálló-képességben jobb vagyok. Ha olyannal küzdök, aki erősebb nálam, az általában csak két percig erősebb, utána elkezd „fogyni”, én meg stabilan tudom tartani az erőszintemet a meccs végéig.

 

 

– Mennyire sűrű a 73 kilósok mezőnye?
– Nagyon sok a kiváló versenyző, legalább tizenöt embert tudtam volna mondani a vb előtt, aki aranyérmes lehet. Cselgáncsban előfordulhat, hogy az első meccsen másfél perc után egy pillanatra nem figyelsz, esel egyet, aztán mehetsz zuhanyozni. Közel száz ország indult a vb-n, az én súlycsoportomban voltunk a legtöbben, ötvennyolcan. Ha megnézel egy atlétikai vb-t, nem tudsz felsorolni háromnál többet, akik megnyerhetik mondjuk a 100 métert. Nálunk ilyen értelemben nincs papírforma.
– Azt hogyan éled meg, hogy tulajdonképpen most rajtad keresztül ítélik meg a sportágat? Mennyire érzed magadhoz illőnek ezt a korábban Kovács Antal által képviselt „cselgáncsmissziót”?
– Nem akarok emiatt megváltozni, kicsit nyomaszt is az egész. Antitól sokat tanulok ebben is a mai napig. De remélem, a többiek gyorsan utolérnek eredményekben, s besegítenek.
– Mit jelent számodra, hogy egy kevésbé elismert és népszerű sportág képviselőjeként az év férfi sportolójává választottak idehaza?
– Igazából azok az eredmények számítanak, melyeket én harcolok ki. Jólesett persze a választás, s büszke vagyok arra is, hogy az év európai cselgáncsosa lettem, de ezeket az elismeréseket az eredményeim után kaptam. Nem azért, mert én dzsúdózok a legszebben Európában. 2006-ra az a célom, hogy megtanuljak szépen dzsúdózni. Tavaly eredményesen dzsúdóztam, idén szépen akarok...
– Ha pedig az eredményes dzsúdózást szépséggel is ötvözöd, akkor az ellenfelek tényleg reszkethetnek...
– Nagyon! Akkor végük!

 

 

– Félretéve a viccet, miben kell még leginkább fejlődnöd?
– Tavaly kiderült, hogy mennyire fejben dőlnek el a dolgok. Erősebb nem lettem, de fejben összeszedettebb voltam. Ezt a szintet szeretném megőrizni. Aztán állandóan felteszik a kérdést, hogy mi lesz az olimpián. Nem lesz egyszerű feldolgozni, hogy mindenki sikert vár tőlem. De persze Pekingbe még ki is kell jutni. A tavalyi eredmények senkit sem érdekelnek, akkor kell teljesíteni, amikor a kvalifikációs versenyeket rendezik. De bármi is történik, én Eb- és vb-aranytól függetlenül már nagyon sokat kaptam a dzsúdótól. Egyáltalán nem bántam meg a sok lemondást, ami az élsporttal járt – például, hogy nem tanulhatok nappali tagozaton – hiszen nagyon sok élményt kaptam: rengeteg országban jártam a világon, ami sokaknak nem adatik meg.   
– Tényleg motorral készülsz Pekingbe?
– Ha nem jutok ki, akkor igen. Ha kijutok, nem valószínű, hogy két hónapot motorozhatok a felkészülés közepén. 2004 óta terveztük a haverommal Pekinget, bújtuk a térképet, az internetet. De mióta megnyertem az Eb-t és a vb-t, már nem is tekint igazán útitársnak, ami kicsit rosszul is esik... Na persze, egyáltalán nem lennék szomorú, ha repülővel kellene utaznom!