2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2006  --  3. szám - 2006. februás 20.  --  Sport
GYŐZEDELMES RAJT A FUTSALOSOKNÁL. A futsal NB I első tavaszi fordulójában az Első Beton együttese a sereghajtó Siklóst látta vendégül. A hazaiaknak égetően szükségük volt a három bajnoki pontra, hiszen nem akartak kiszállni az elődöntőt érő legjobb négy közé helyezés közé jutásért folytatott harcból. Szabó Zsolt gárdája mellett nemcsak a jobb bajnoki helyezés és az szólt, hogy ősszel idegenben is legyőzték a Siklóst, hanem az is, hogy a vendégek mindössze egy cserejátékossal érkeztek a Tisza partjára. Ennek ellenére nem játszott megilletődötten a Siklós, ám végül a nagyobb tudás a szegediek mellett döntött. Az 5-2-es végeredmény azonban inkább a Betonra nézve hízelgő. Puskás és K. Tóth kétszer, a csapatkapitány Szentágotai egyszer volt eredményes.
 
PARÁDÉS BETON-SZEZONKEZDET. Kiváló formájának köszönhetően magabiztosan tartja negyedik helyét az OB I-es pontvadászat tabelláján a Szeged Beton vízilabdacsapata, így nagy esélye van Gyöngyösi András mester alakulatának, hogy újra az elődöntőben szerepelhessen. A hullámzó őszi idény után a fővárosi rangadókra kiemelten készültek a szegediek. Lehmann vezérletével a Ferencvárost 7-5-re győzte le a Beton, majd az Újpest örülhetett a 11-11-es döntetlennek, hiszen a Szeged szinte végig vezetett. Az OSC-Kaposvár tízgólos vereséggel távozott Vargáék otthonából, hasonlóan nehéz percek várnak február 25-én a sereghajtó Neptunra. Egy nappal később igazi, sorsdöntő derbire kerül sor, Hosnyánszkyék ekkor a második helyen álló Eger gárdáját fogadják.
 
NYOLC KÖZÖTT A PICK. A legjobb nyolc csapat közé jutott a férfi kézilabdázók Magyar Kupa küzdelmeiben a Pick Szeged együttese. Az egyaránt nyolc találatig jutó Bendó és Matics vezérletével 37-23 arányú szegedi siker született a Tatabánya ellen az újszegedi Sportcsarnokban. A négy egykori Pick-játékossal (Doros, Halász, Rosta és Kuzma) felálló tatabányaiak nem illetődtek meg, a félidő derekán még, de a huszadik perctől felpörgette a ritmust Kovács Péter gárdája. Az ötgólos előnyt a második játékrészben végül tizennégyre növelték Ilyésék, így magabiztosan jutottak tovább. A bajnoki listavezető a pontvadászatban is hazai pályán lépett parkettre, s a végül nyolc gólig jutó Krivokapics vezérletével legázolta a Csömör együttesét, így továbbra is veretlen.. A 41-19 arányú Pick sikerből a fiatalok (Lele és Vancsics) is egyre magabiztosabb játékkal vették ki a részüket.
 
UJHELYI MEGMUTATTA. A hétvégén Szekszárdra látogatott a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata, s tovább folytatta vesszőfutását, hiszen a bajnoki tabellán hátrébb álló, a nyáron a Szeviép kispadjáról elküldött Ujhelyi Gábor által vezetett hazaiak magabiztos, 73-63-as győzelmet arattak a sérült Török Szilviát nélkülöző Tisza-partiak felett. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a Szeviép a hetedik vagy a nyolcadik helyen végez az alapszakaszban, tehát a negyeddöntőben az Euroligában is parádézó Péccsel vagy Sopronnal kerülnek majd szembe Mészárosék. A Szeviép a Magyar Kupában javíthat: a héten eldőlt, hogy a négyes döntőt március 18-19-én Sopronban rendezik, s a szegediek az elődöntőben a MiZo Péccsel csatázhatnak.
 
SZOROS MECCSEN BIZTOS ELŐNY. Az Eszék együttesét fogadta szombaton a Ferroép-Szeged a férfi teke BL negyeddöntőjének első mecscsén. Remekül indult a találkozó, hiszen Kiss Norbert 605, Kovács Gábor pedig 581 fás teljesítményt nyújtva múlta felül riválisát. A nézőtéri buzdítás a folytatásban is sokat jelentett a házigazdáknak, ugyanis az 572 fáig jutó Zapletán Zsombor, valamint a legjobb ferroépes, a 617 fát gurító Fekete László is fogadhatta ellenfele gratulációját. Bár a záró körben Kakuk nem bírt Liskával, de Karsai három fával legyőzte Stoklast, így a Ferroép biztató, 7:1-es előnnyel utazhat három hét múlva esedékes horvátországi visszavágóra.

DSC_3253_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár