Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Most, hogy néhány kevésbé fontos elemzés után a gazdák is belefogtak az országértékelésbe, erről beszél az egész ország. Közben száz szám építenek le kiművelt emberfőket a Szegedtől távolabbi egyetemeken, s igaz ugyan, hogy az SZTE-t még nem érte el a vész, Berta Árpád dékán úr már arról nyilatkozott (napi)laptársunknak, hogy elkezdődött a családi ezüst felélése.
Mind e közben engem a folyamatok kommunikációjának elemzése köt le, miáltal eszembe villan egy régi fölismerés.
Aki a korábbi években járt már olyan laktanya közelében, ahol sorállományú baka ült az őrtoronyban, vagy netalán ő maga is részese volt ennek a felemelő összefüggés rendszernek, annak biztosan feltűnt, hogy az őr, aki a kinti veszélytől óvta a bázist, mindig a külvilágnak háttal, befelé ült. Én még a „Varsói Szerződés legszarabb katonájaként” (idézet Varga László hadnagy elvtárstól) néztem befelé, nem sokkal később az utódaim már a NATO magasabb szempontjait fürkészték a kerítés belső oldalán.
Azt figyeltük mindannyian, hogy jön-e lecsapni ránk az ügyeletes tiszt, s mivel ezek olykor megbújtak egy-egy farakás vagy löveg mögött, éberen kellett tekintetünket e belső világra szegeznünk. „Mert ha egyszer föl tudok menni az őrtorony lépcsőjén, akkor én vagy lelövöm magát vagy futkosóra küldöm” – hangzott el az őrszolgálat eligazításakor, s ennek a mondatnak a nálunk lévő kilencven darab éles lőszer adott sajátos nyomatékot.
Nézem, hogy mit szólnak a helyzethez a valahová tartozók, mondjuk például a holdudvar-értelmiség és az én tisztelt szakmám képviselői, s látom, hogy mind befelé fordulva figyeli a helyzetet. Minden úgy van, ahogy azt az ügyeletes tiszt mondta. „Ezek állatok, mi pedig higgadtan elemzünk.”
Hogy az ország, benne a felsőoktatással a közös cselekvés révén jutott volna idáig, azt senki sem mondja, mondhatja ki. Ha kimondaná, ő lenne a gyanús elem, ha kimondhatná, nem kapna hozzá nyilvánosságot.
Azt is érdeklődéssel figyelem, hogy Budapest e sajátos annektálása (felszabadítása vagy ostroma?) milyen kiszerelésben jön át a médián. Hát nem nagyon jön. Ha jön, akkor meg egészen fura képet mutat. Nyomkodom a távkapcsolót, forgatom a lapokat, látom, hogy még azok se tudnak mit kezdeni ezzel a különös történettel, akiknek jól jöhet, s rádöbbenek arra, hogy ezek nem értenek hozzá. Azért nem tálalják úgy és akkorában, mert fogalmuk sincs a vidéki gazdák életéről. Nem is ismerik a vidéket.
Azt se tudják, hogy a nemzeti össztermék nyolc százalékát állítja elő a mezőgazdaság, az alá viszont (gépek, növényvédő szerek, szakirányú kutatások) további harminc százalék dolgozik, tehát ez az egész mégis csak fontosabb, mint hogy mit mondott ötven ember előtt három fröccs után a nagyfejű.
Mivel néhány olvasóm megkért arra, hogy amíg tehetem, mindig helyezzek el egy-két pohárnyi bort a mondataimban, most e fröccsök után fölidézem néhány boros gazda kommentárját, amit az elmúlt napok pincelátogatásai során gyűjtöttem be. Az egyik azt mondta, hogy ő is beállna a menetbe, de bejelentkeztek hozzá a fináncok, s annyi papírmunkája van, hogy abból két hét alatt se jön ki. Azt az embert viszont szívesen elverné egy szőlőkaróval, aki egyetlen elajándékozott palack bort literre átszámítva adminisztráltatja le egyszerre három helyre.
A másik gazda azt mondta, eddig négyszer nem nyert munkagép-pályázaton, így nincs is mivel fölvonulnia. Igaz, minden országos borversenyről elhoz legalább egy aranyat, a borvidékén az övé a legnagyobb birtok, a családján kívül nyolc embernek ad kenyeret és még olyan országos listát indító párt nem alakult, amelyiknek a teljes vezérkara a helyileg illetékes fináncokkal ne itta volna tele magát a pincéjében, de traktort még a mai napig is csak bérel.
Amikor erről beszéltünk, épp ott volt Laci, a traktoros vállalkozó. Ő nagyobb területek meliorálásából él, s örül, hogy most épp kapott munkát. Ahol meliorálnak, ott biztosan van pénz, mert támogatás nélkül senki se fog bele. S mivel a szomszéd vele együtt épp most fog bele, nem megy Pestre, bár tudna mit mondani. 
Mivel a Szegedi Tudományegyetemen a jövendő politikai, média- és önkormányzati elitje is készül, célszerűnek látnám, ha az érintettek legalább beleképzelnék magukat abba a helyzetbe, hogy az őrtoronyból olykor-olykor kifelé is néznek.
Mert ott mennek a traktorok. És kerekükből az aszfaltra rázódik a rögvaló.