Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

 

„Jo­gi­lag új egye­tem va­gyunk, de a mi gyö­ke­re­ink is mes­­sze nyúl­nak vis­­sza, és sem­mi­fé­le jo­gi for­mu­la nem fe­je­zi ki azt a ben­ső­sé­ges vi­szonyt, amely min­ket a ko­lozs­vá­ri Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem­hez köt. Mi egy törzs­nek va­gyunk két haj­tá­sa, mi együtt me­len­get­tük húsz esz­ten­dőn ke­resz­tül Er­dély egye­te­mé­nek gon­do­la­tát” – idéz­te Sza­bó Gá­bor rek­tor 67 év­vel ez­előt­ti előd­je, Szent-Györ­gyi Al­bert sza­va­it ün­ne­pi be­szé­dé­nek kez­de­tén.

A Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem pol­gá­ra­i­ban ele­ven igény, hogy egye­te­münk múlt­ját és kü­lö­nö­sen szü­le­tés­tör­té­ne­tét tu­do­má­nyos ala­pos­ság­gal tár­juk fel, és te­gyük lát­ha­tó­vá. Jo­gos és szép igény, me­lyet az a meg­győ­ző­dés táp­lál, hogy gyö­ke­re­ink is­me­re­te nél­kül a mí­to­szok vi­lá­gá­ból nem le­het elő­re­lép­ni. Ha tud­juk, hon­nan in­dul utunk, csak ak­kor lát­hat­juk lé­pé­se­ink irá­nyát. Ma, ami­kor év­ről év­re újabb ki­hí­vá­sok­kal ta­lál­ják ma­gu­kat szem­ben az egye­te­mek, szük­ség van egy ar­chi­me­de­si pont­ra – fo­gal­ma­zott Sza­bó Gá­bor, aki be­je­len­tet­te: ne­ves ha­zai és kül­ho­ni tör­té­né­szek ál­lás­fog­la­lás­ára ala­poz­va az egye­tem sze­ná­tu­sá­nak dön­té­se ér­tel­mé­ben a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem ma­gát a Bá­tho­ry Ist­ván ál­tal Ko­lozs­vá­ron ala­pí­tott egye­tem utó­dá­nak, szel­le­mi örö­kö­sé­nek te­kin­ti, és az egye­tem ala­pí­tá­si évét 1581-re ve­ze­ti vis­­sza.

A Bá­tho­ry­-fé­le egye­tem örök­sé­gé­nek büsz­ke vál­la­lá­sa és fő­ként ne­mes ha­gyo­má­nya­i­nak kö­ve­té­se olyan kö­te­les­ség, mely­nek tel­je­sí­té­se ré­vén a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Eu­ró­pa leg­ré­gibb uni­ver­si­ta­sainak csa­lád­já­hoz csat­la­ko­zik. A ko­lozs­vá­ri egye­tem 1921-es Sze­ged­re köl­tö­zé­se so­rán nem ve­szett el a ha­gyo­má­nyok is­me­re­te – mond­ta a pro­fes­­szor.

Jól tud­juk, itt az ­egye­te­men fa­la­in be­lül, hogy az el­múlt évek át­ala­ku­lá­sai, me­lyek az ok­ta­tás te­rü­le­tét ugyan­úgy érin­tet­ték, mint az egye­tem in­no­vá­ci­ós fel­adat­vál­la­lá­sát, csak ak­kor le­het­nek si­ke­re­sek, ha cél­juk túl­mu­tat egye­te­münk fa­la­in. Ha nem job­ban, de mást is és töb­bet is te­szünk, mint a meg­elő­ző év­ti­ze­dek­ben.

Csak az új szem­lé­le­tű kép­zést nyúj­tó alap­sza­kok és mes­ter­sza­kok fo­lya­ma­tos akkred­itá­ció­ja és a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek hasz­no­sí­tá­sá­ra va­ló ál­lan­dó tö­rek­vés a part­ne­ri vi­szo­nyok ki­ter­jesz­té­sé­vel együtt ered­mé­nyez­he­tik, hogy az egye­tem di­na­miz­mu­sa tö­ret­len ma­rad­jon – vagy szán­dé­ka­ink sze­rint erő­söd­jék. A vi­lág nagy egye­te­me­it tel­je­sít­mé­nyük alap­ján rang­so­ro­ló sang­ha­ji lis­tán sem sze­re­pel­het­nénk az elő­ke­lő 305-401. he­lyen, te­hát hos­­szú ide­je a vi­lág leg­ki­vá­lóbb egye­te­mei kö­zött, ha akár csak rö­vid idő­re is en­ged­nénk cél­ki­tű­zé­se­ink­bol – hang­sú­lyoz­ta a rek­tor.

„A di­na­miz­mus meg­őr­zé­sé­be és a ha­gyo­má­nyok ápo­lá­sá­ba ve­tett hit­nek kö­szön­he­tő, hogy egye­te­münk úgy ké­pes év­ről év­re al­kal­maz­kod­ni a leg­újabb ki­hí­vá­sok­hoz, hogy nem fe­lej­ti, uni­ver­si­tasként el­ső­sor­ban a kö­zös­ség és a köz­jó szol­gá­ló­ja. Nem vé­let­le­nül hasz­ná­lom a szol­gá­lat szót, me­lyet rit­kán hal­lunk ün­ne­pi be­szé­dek­ben. Kol­lé­gá­im­mal együtt val­lom, hogy mun­kánk ak­kor si­ke­res, ha nem csu­pán egye­te­münk pro­fi­tál be­lő­le, de ré­gi­ónk, ha­zánk és így a vi­lág hasz­ná­ra cse­lek­szünk, ha be­csü­let­tel és lel­ki­is­me­ret­tel vé­gez­zük fel­ada­tun­kat” – mond­ta Sza­bó Gá­bor.

Szent-Györ­gyi Al­bert sze­mé­lyi­sé­ge és élet­mu­ve ma már ki­tö­röl­he­tet­len ré­sze a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem em­lé­ke­ze­té­nek. A sze­ge­di No­bel-díj het­ve­ne­dik év­for­du­ló­ján olyan tu­dós or­vos-ké­mi­kus szel­le­mét idéz­zük, aki tud­ta, la­bo­ra­tó­ri­u­mán kí­vül is van élet. Re­for­mer volt. Nem­csak szű­ken ér­tel­me­zett szak­te­rü­le­tén. Ta­nár­ként, majd dé­kán­ként és rek­tor­ként is a ha­la­dás hí­ve volt. Rek­to­ri szék­fog­la­ló be­szé­de, mely­ben egye­te­münk né­gyes kül­de­té­sét je­löl­te meg, a mai na­pig ér­vé­nyes cél­ki­tű­zés. Az em­be­ri tu­dás gya­ra­pí­tá­sa, tu­dó­sok ne­ve­lé­se, ki­tű­nő szak­em­be­rek kép­zé­se és a ré­gió szel­le­mi köz­pont­ja­ként tör­té­nő fel­adat­vál­la­lás – ma sem mond­hat­juk hi­te­le­seb­ben, mi­ért fá­ra­do­zunk az év min­den nap­ján – hang­sú­lyoz­ta az egye­tem ve­ze­tő­je.

Sza­bó Gá­bor sze­rint Szent-Györ­gyi nem csu­pán az am­bi­ci­ó­zus tu­dó­sok pél­da­ké­pe. Éle­te és mun­kás­sá­ga má­ig élő üze­net az egye­te­mi if­jú­ság szá­má­ra. Be­csü­let­ből és lel­ki­is­me­re­tes­ség­ből ő ad­hat­ja a leg­jobb lec­két. A ma hall­ga­tói a jö­vő No­bel-dí­ja­sai. Szent-Györ­gyi nyo­mán le­het­nek olyan tu­dó­sok, akik mél­tó­ak előd­jük­höz. Szent-Györ­gyi örök­sé­ge mér­ték­adó, ám ne­héz örök­ség. A hall­ga­tók előtt adott a le­he­tő­ség, hogy tu­dá­suk leg­ja­vát ad­va ma­ra­dan­dót al­kos­sa­nak, ám te­vé­keny­sé­gük­kel meg kell fe­lel­ni­ük egy olyan ma­gas mér­cé­nek, me­lyet egy zse­ni­á­lis tu­dós ál­lí­tott fel.

„Akik a mai na­pon kez­dik egye­te­mi ta­nul­má­nya­i­kat, egy össze­tar­tó és ered­mé­nyes kö­zös­ség­hez csat­la­koz­nak, ám e kö­zös­ség el­vá­rá­so­kat tá­maszt tag­jai fe­lé. Nor­mát kép­vi­sel.  Tu­dást és össze­tar­tást kí­nál, cse­ré­be pe­dig szor­gal­mat és be­csü­le­tet vár.

Kí­vá­nom, hogy az Önök előtt ál­ló esz­ten­dők hoz­zák meg a be­il­lesz­ke­dés örö­mét úgy, hogy min­den­kor érez­zék egye­te­mük se­gí­tő tá­mo­ga­tá­sát. Ez a mi fe­le­lős­sé­günk” – mond­ta a rek­tor.

Szent-Györ­gyi Al­bert 1930-ban nem­zet­kö­zi ismert­ségű tu­dós­ként ér­ke­zett az Or­vo­si Vegy­ta­ni In­té­zet élé­re Camb­rid­ge-ből – Klebels­berg Kunó meg­hí­vá­sá­ra. Ez­zel a lé­pés­sel Klebels­berg vis­­sza­ho­zott ha­zá­já­ba egy nagy­sze­rű tu­dóst, egy­szer­smind új kor­sza­kot nyi­tott a sze­ge­di egye­tem tör­té­ne­té­ben. Sze­mé­lyé­ben az ok­ta­tás mo­der­ni­zá­ci­ó­já­nak el­kö­te­le­zett hí­vét tisz­tel­jük, aki a leg­ne­he­zebb idők­ben is ér­vé­nye­sí­tet­te azt a tör­vényt, ame­lyet ma már mind­an­­nyi­an is­me­rünk: az ok­ta­tás­ba fek­te­tett pénz és ener­gia ka­ma­tos­tul té­rül meg – je­len­tet­te ki Sza­bó Gá­bor.

„Klebelsberg nél­kül Sze­ge­den nin­cse­nek kli­ni­kák. Nem lé­te­zik az egye­tem inf­rast­ruk­tú­rá­já­nak je­len­tős ré­sze. Hadd te­gyem hoz­zá: am­bi­ci­ó­zus ter­vei nél­kül nem lé­te­zik Sze­ged ékes­sé­ge, a Dóm tér egye­dül­ál­ló épü­let­együt­te­se sem. Klebels­berg te­vé­keny­sé­ge ré­vén az egye­tem Sze­ge­den mél­tó szál­lást ka­pott, Sze­ged pe­dig egy ma­gát itt ott­hon ér­ző egye­te­met, mely vit­te, és a mai na­pig vi­szi, és gya­ra­pít­ja a vá­ros tu­do­mány­tisz­te­lo hí­rét szer­te a vi­lág­ban. Klebels­berg, aki­nek szív­ügye volt Sze­ged és a sze­ge­di fel­ső­ok­ta­tás sor­sa, 75 éve hunyt el. Sze­re­tett vá­ro­sá­ban, Sze­ge­den, a Dóm krip­tá­já­ban nyug­szik. 2007 őszén nem mú­ló tisz­te­let­tel rá is em­lé­ke­zünk – mond­ta a pro­fes­­szor.

A tra­dí­ci­ók tisz­te­le­te mel­lett a je­len cél­tu­da­tos­sá­ga a jö­vő zá­lo­ga. Egy egye­tem éle­té­ben még in­kább igaz ez – hi­szen az egye­tem sor­sa nem csak pol­gá­rai sor­sa. Ma, ami­kor töb­bek va­gyunk oktató-ku­tató-alkotó in­téz­mény­nél, ami­kor fe­le­lős­sé­günk nem csu­pán az elő­adá­sok és a sze­mi­ná­ri­u­mok ide­jé­re és az egye­tem te­rü­le­té­re kor­lá­to­zó­dik, a jö­vő­ről szó­ló ter­vek nél­kül nem tölt­het­nénk be hi­va­tá­sun­kat.

„Hi­szem, hogy ami­kor új épü­le­tek­ről, új kép­zé­sek­ről és új fel­ada­tok­ról gon­dol­ko­dunk – évek­re, év­ti­ze­dek­re elő­re –, a szó leg­ne­me­sebb ér­tel­mé­ben vá­laszt­juk a fej­lő­dés út­ját. A fel­ső­ok­ta­tás át­ala­ku­lá­sa so­rán tud­nunk kell a vélt hát­rá­nyo­kat is erén­­nyé ko­vá­csol­ni, és a bi­zony­ta­lan hely­zet­hez al­kal­maz­ko­dó stra­té­gi­át ki­gon­dol­ni. Egy do­log­hoz azon­ban min­dig ra­gasz­kod­ni fo­gunk: a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem má­ra ki­ví­vott ha­zai és nem­zet­kö­zi te­kin­té­lye ar­ra kö­te­lez ben­nün­ket, hogy az itt fo­lyó mun­ka mi­nő­sé­gét őriz­ve vi­gyük to­vább ha­gyo­má­nya­in­kat” – fo­gal­ma­zott az egye­tem el­ső em­be­re.