Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A nemzetközi fejlesztésekben a kezdetektől fogva megjelent az állami szerepvállalás, mely nem csupán morális kötelezettség, de valós (biztonság)politikai érdekeken is alapul – fejtette ki Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési együttműködési, gazdaság- és tudománydiplomáciai főosztályának vezetője. A valós teljesítések ugyanakkor sajnos a legtöbb esetben elmaradnak a vállalásoktól. Kiss Judit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese ezt azzal támasztotta alá, hogy míg egy 1970-es nemzetközi egyezmény alapján a fejlett országoknak bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) legalább 0,7 százalékát kellene segélyezésre fordítaniuk, ez ma alig éri el a 0,3 százalékot.

 

 

Magyarországon 2003-ban alakult ki a nemzetközi fejlesztések intézményi rendszere. A segélyezést jelenleg egy társadalmi tanácsadó testület által is segített kormányközi bizottság irányítja. Hazánk 2006-ban bruttó nemzeti jövedelmének 0,12 százalékát fordította fejlesztésre, 96 millió eurót. Az irány nem rossz, hiszen az előző két esztendőben még csak 56, illetve 80 millió eurót költöttünk ilyen célokra, ám – mondta Kiss Judit – irreális az a várakozás, hogy a kormány 2010-re a GNI 0,17 százalékára, 2015-re pedig 0,33 százalékára emeli a segélyek arányát. Tomaj Dénes szerint is további forrásokat kell találni, ugyanakkor abban nem értett egyet a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettesével, hogy túlságosan szétforgácsolt lenne a magyar fejlesztési rendszer.

Kiss Judit úgy látja, elsősorban Afrikára, a leginkább rászoruló országok támogatására kellene összpontosítani, emellett a valós segélyezés arányának növelését és a befogadó államok érdekeinek hangsúlyosabb figyelembevételét tartaná szükségesnek. A főosztályvezető válaszában kitért arra, hogy mind a támogatott országok köre, mind a forráskoncentráció ügyében zajlottak, illetve zajlanak az egyeztetések. Ugyanakkor – tette hozzá – az EU is felismerte annak az iránynak a létjogosultságát, hogy a tagállamok – különösképpen az újonnan csatlakozottak – a legfejletlenebb országokba történő forráskihelyezés helyett a szomszédos államok támogatására, ott  is a civil társadalom, az önkormányzatiság, a demokratikus berendezkedés fejlesztésére törekedjenek. Ami az elaprózottságot illeti, a statisztikákat torzíthatja, hogy Magyarország számos államnak nyújt humanitárius segélyt. Tomaj Dénes szerint az állam legfontosabb feladata most a nemzeti fejlesztési politika beépítése a nemzetközi közegbe, hiszen segélyezési forrásaink döntő hányada nemzetközi szervezetekhez való hozzájárulásainkból származik. Ennek kapcsán pedig meg kell próbálni „helyzetbe hozni” a fejlesztésekben a magyar intézményeket és vállalatokat.

Arról is beszámolt, hogy idén előreláthatólag több mint 20 milliárd forintot  költünk segélyezésre, s a kormányzat nemrégiben kategóriákba sorolta a segítendő országokat. Eszerint középtávon a kiemelt partnerek sorába tartozik Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Vietnam és a Palesztin Hatóság. Projektalapú támogatást irányoztak elő a szubszaharai térség országai, Montenegró, Ukrajna, Laosz, Kambodzsa, Jemen, Kirgizisztán és Koszovó számára. Nemzetközi kötelezettségeink alapján számíthat támogatásra Afganisztán és Irak, ezenkívül kötött segélyhitelben részesülhetnek az OECD vonatkozó listáján szereplő államok.