2020. november 27., péntek English version
Archívum  --  2010  --  11. szám - 2010. november 2.  --  Fókusz

Nem egy lo­gi­kai fel­ad­ványt aka­runk fel­ad­ni, ha azt kér­dez­zük, ho­gyan le­het­sé­ges az, hogy no­ha min­den­ki tud­ja, mi van a bul­vár­új­sá­gok­ban, még­se ol­vas­sa so­ha sen­ki. A pa­ra­dox per­sze ami­lyen tet­sze­tős, épp­olyan su­ta, mert a „sen­ki” nyil­ván erős túl­zás: vil­la­mo­son, ká­vé­ház­ban, park­ban vagy csak úgy az ut­cán szám­ta­lan em­bert le­het lát­ni bul­vár­lap­pal a ke­zé­ben, ezért hasz­no­sabb úgy mó­do­sí­ta­ni a szen­ten­ci­án­kat: a bul­vár az, amit min­dig va­la­ki más ol­vas, nem mi, még­is min­den­ki tud­ja, mi is, mi van ben­ne.
A meg­ol­dás per­sze ké­zen­fek­vő: a bul­vár nem új­ság, ha­nem in­kább át­me­net a pla­kát és a transz­pa­rens kö­zött, így az egy szám­ra ju­tó in­for­má­ció­men­­nyi­ség hi­ány­ta­la­nul be­fo­gad­ha­tó ak­kor is, hogy­ha a vil­la­mo­son, ká­vé­ház­ban, park­ban vagy úgy az ut­cán mel­lénk ke­rü­lő em­ber új­ság­ján uszkve öt má­sod­per­cig vé­gig­pász­táz­zunk. A bul­vár ugyan­is az a mű­faj, amit nem az igaz­ság­tar­tal­ma mi­att vesz kéz­be bár­ki is, és ezért a vas­ta­gon sze­dett cím után vol­ta­kép­pen tö­ké­le­te­sen fe­les­le­ges el­ol­vas­ni az ap­ró be­tűs ki­iga­zí­tást – ami leg­több­ször csak a cím­ben le­ír­tak kö­rül­mé­nyes vis­­sza­vo­ná­sa. Min­den­eset­re a bul­vár alap­ve­tő­en fik­tív ter­mé­sze­te mi­att még a szép­iro­da­lom­mal is ro­ko­nít­ha­tó: így akár azt is gon­dol­hat­juk, hogy azok az írók, akik ar­ra pa­nasz­kod­nak, hogy amúgy is olyan ke­vés ol­va­só­ik a va­ló­ság és nem az at­tól va­ló el­emelt­ség szem­pont­já­ból te­kin­te­nek mű­ve­ik­re, ta­lán sze­ren­csé­seb­ben ten­nék, ha ma­guk is a do­ku­men­tum és az iro­da­lom kö­zöt­ti kí­nos tánc­lé­pé­sek he­lyett a bul­vár mint mű­faj fe­lé for­dul­ná­nak.
Mert igaz ugyan, hogy a bul­vár le­da­rál és el­tün­tet, hogy fel­fal­ja ön­nön gyer­me­ke­it, hogy va­ló­já­ban meg­aláz­za, akit fel­ma­gasz­tal, és az is, hogy le­het, hogy ez a sok min­den­ki, aki­ről a vastag­betűs sza­lag­cí­mek szól­nak, ta­lán nin­cs is, csak egy szá­mí­tó­gé­pes prog­ram ran­dom al­ko­tá­sa. Min­den le­het. De még­is ér­de­mes oda­fi­gyel­ni ar­ra, akár sze­ret­jük, akár nem a mű­fajt, hogy a bul­vár, ter­mé­sze­te sze­rint, a sa­ját sír­ját ás­sa. A ki­ta­lál­ha­tó té­mák kor­lá­to­zott szá­ma mi­att a leg­több cím, lám, im­már csak ar­ról szól, hogy a kü­lön­le­ges nem kü­lön­le­ges, a hí­res épp­olyan, mint a hír­te­len, az éppolyan­sá­gok fel­mu­ta­tá­sai azon­ban szé­pen las­san ér­tel­met­len­né te­szik a mű­fajt. Hi­á­ba, előbb-utóbb megint do­ku­men­tu­mo­kat és szép­iro­dal­mat fog­nak ol­vas­ni a vil­la­mo­son, a ká­vé­ház­ban, a park­ban vagy csak úgy az ut­cán; igaz, ab­ba mi­ne­künk már sok­kal mac­erás­abb lesz ész­re­vét­le­nül be­le­pil­lan­ta­ni.

Turi Tí­mea

Bezár