2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  10. szám - 2007. május 7.  --  Fókusz
Szombaton, a ballagás napjának estéjén dörgött és villámlott, az udvarunkban a fák lombjainak hangja épp olyan volt, mint gyerekkoromban a mórahalmi Piac tér fáinak. Az iskola épületében laktunk, kicsi terasz egészítette ki a szolgálati lakást. Ha esett, ide ültem ki, egy szél- és esővédett zugba, onnan hallgattam a fákat. Volt ebben borzongás, melankólia és harmónia utáni vágy.
A régi piactéren kőasztalokról árulták a gazdasszonyok a tejterméket: ragyogó tejfölt, vastag túrót és jó szagú tejet. Ha esett, a teraszról mindig hallani lehetett, hogyan koppan egy-egy kisebb faág ezeken a kőasztalokon. Piaci időben szép sorban, fegyelmezetten árultak az emberek, holott csak a tejeseknek jutott kőasztal, a többiek a földre rakták le a portékát. Édesanyám mindenkihez szólt egy-két szót, úgy illet. Megdicsérte a tyúkot, rákérdezett a tojás árára, beszélgetett a derékfájdító krumpliszedésről.
Alkudni is illett. Rá is szóltak a városi emberre, ha elfogadta az árat: milyen piacozó az, aki nem akar faragni az árból? „Hogyé mongya?” – cseng vissza a fülemben, mint a tér fáinak az erek mélyéig hatoló hangja.
Szombat este a gyerekkoromat hozta vissza a vihar, egészen belekámpicsorodott a szívem.
Amit itt eddig írtam, irodalomféle. Elbeszéléshez, novellához kevés, publicisztikához túlcsordulóan sok. Van benne történet, van benne érzelem is, talán ilyen a tárca. Azért írok róla, mert nagy baj történt Szegeden: a város napilapja, amely megalakulása, 1910. május 22. óta rendszeresen, a legutóbbi 43 évben pedig naponta közölt tárcát, immár nem ad helyet ennek a műfajnak.
Szolnoki vendégeink voltak szombaton, olvasott emberek, akik számára Szeged a kultúrváros szó szinonimája. Meglátták a Délmagyart, kézbe vették fiatalabb éveik megszokott újságját, és keresni kezdték a tárcát. „Pedig a Délmagyarban mindig az volt a jó, hogy áradt belőle a levegő” – mondta egyikük.
A dolog, mint talán minden más, a túlélésről szól. Ha nem éli túl, emlékmű lesz, vagy emlék, esetleg csak lék. Ha túléli, akkor közöttünk élő valami, talapzatára nem illő szobor, múmia, csodabogár, nehezen megfejthető metaforája a létnek, vagy csak maga a hétköznap. Egy fodrász is tud hiányozni, a pecás is a szomszéd stégről, hát még egy napi kapcsolat.
Tárcát lehet írni egy behavazott karóráról, egy elromlott ablaktörlőről, egy visszahajított pontyról, vagy egy szomorú, gátlásos spicliről, aki mindig olyan nőket szeret, akik szóba sem állnak vele, s mindig olyan urakat tisztel, akikről jelentéseket körmöl.
A tárcairodalom a publicisztikus látásmód nagyobb dioptriája: a rövidlátónak pontosít, az ép szeműnek józanul túloz. Tárcairodalom nélkül nincs irodalom, élversenyző nincs a selejtező körben kiesettek nélkül, egy város szellemi elitje dimenzióit veszíti el a tisztes második, a szorgos harmadik és a borzasztó negyedik vonal nélkül.
Aki bezárja a tárcát, az börtönbe csukja az udvarlást, az álmodozást, az ultit, a napozást, és mindezeket megfejelve betiltja a fröccsöt.
Leírom még egyszer, hátha jobban fáj: Szegeden 2007. május 3-án betiltották a fröccsöt.
Szini Gyula e régimódi tárcairodalom kapcsán írta: „A legtöbb ember csak hatvanéves korában érik meg a szerelemre, amikor már késő.”
Nos, a Délmagyarország immár 97 éves, de döntéshozói éretlen gyerekek. Betiltották, eltörölték a tárcát.
Pedig a tárca igénytelen. Vaságyon alszik, és harmadosztályon utazik akkor is, amikor már csak két osztály létezik. A tárca elfogadja a száraz pogácsát, szó nélkül nyúl a férges almáért is, legföljebb előveszi a bicskát, és kivágja a vállalhatatlan részt. A tárca nem csinos, de illendően öltözik. A tárca nem sértődős, néha komikusan jelenik meg, holott maga gyakran nem mond semmi komikusat. Kuncogva szalonnázik, eltűnődik egy árokpart fölött, és a pocsolyában egészen pontosan nyomon követi a felhők vonulását.
A tárca az irodalom nevű tó cseppje, a művészet nevű medve szőre, a megszólalás nevű bor tükre. Magyarországon közel másfél száz éve az újságírás legszebb hite.
A tárcaíró mindig realista volt, s mindig bolondozott. Mivel a tárca volt a műfajok udvari bolondja.
A tárca írott társalgás, amolyan monológféle párbeszéd, amiben a szerző úgy beszélget olvasójával, hogy utóbbi legföljebb kérdezhet, de inkább bólogat.
A tárca magyar és francia (feuilleton) műfaj: itt találkozik a két legnagyobb európai konyha és a két legszélesebb választékot nyújtó borászat. Nincsenek véletlenek.
Szeged napilapja az olvasóra hivatkozva bezárja a konyhát, kivágja a szőlőtőkét, megszünteti az ízt. Emberek, nincs többé nádas, stég, kocsmapult, kötény, és nincs ropogósra vasalt abrosz sem.
De ugyanott állnak a piactér fái.
Dlusztus Imre

PB262857_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár