Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Két oldalról közelíteném meg a sport fogalmát. Egyrészről beszélhetünk szórakoztató, piacorientált, a média által is kiemelten kezelt élsportról, másrészről a mindenki által elérhető, úgymond tömegsportról. És ami mindezt megelőzi, tőlük különböző, mégis a fogalomhoz rokonítható: az iskolai testnevelés. Minden területnek más-más szerepe van. Az élsport szórakoztat. Cirkusz. Az átlagember számára egészségmegőrző szerepe nem sok. Legfeljebb olyan kikapcsolódás, élmény, amiért fizetünk. A tömegsport ezzel szemben fizikai rekreáció, amelynek valamilyen formája bárki számára elsajátítható, művelhető. Az iskolai testnevelés pedig a gyermeket, a felnövekvő generációt készíti fel, hogy testi-szellemi fejlődése során elsajátítsa azokat a mozgásformákat, amelyeket egy egészséges társadalomban nem nélkülözhet, mint például az alap-állóképesség vagy a mozgáskoordináció.

Szabó József főiskolai docens, az SZTE Sportközpontjának vezetője 1947-ben született. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1969-ben szerzett diplomát testnevelés-biológia szakon, a Testnevelési Egyetemen 1976-ban középiskolai tanári testnevelés területén. 1989-ben kézilabda-szakedzői oklevelet kapott. Általános iskolai tanár 1969-től Szegeden, a Madách Imre Általános Iskolában. 1975-től a JGYTF Testnevelési Tanszékén tanársegéd, 1979-től adjunktus, majd 1990-től docens. 1993-tól a József Attila Tudományegyetem Testnevelési Tanszékének vezetője, 2003-tól az SZTE Sportközpontjának vezetője.

– A politikai vezetésnek lenne a feladata, hogy megfogalmazzon egy egységes koncepciót az állampolgárok mozgáskultúráját illetően. Döntsünk, mi legyen a magyar állam sportfilozófiája. El kell végre határozni, hogy a kormányzat létre akar-e hozni olyan intézményeket, irodákat, melyeknek az a feladata, hogy a tömegsportból, az utánpótlás-nevelő egyesületekből kiemelje a tehetségeket, és beépítse az élsportba, növelve az országos bajnokságok színvonalát, és a színvonal növekedésből később a világversenyeken, a válogatottak szerepléséből profitáljon – öregbítve országunk hírnevét (hasonló metodikával, mint a futballakadémiák). Viszont ha úgy határoz, hogy erre nincs szüksége, sem megfelelő anyagi háttere, akkor ne tegye, vagy tegye másként. Invesztáljon többet a tömegsportba. Csak határozzon már végre! Mert a jelen helyzet tarthatatlan.

– Az államot két dolog kötelezi: az iskolai sport és a lakosság rekreációs feltételeinek a megteremtése. Létesítmények építése és azok fenntartása elkerülhetetlen, szükségszerű. Erre pénzt kell áldozni. Ha e feltételek adottak, nagyobb választása van az embereknek mozogni. Az optimális sportinfrastruktúrán felnevelkedett generáció mozgáshoz való viszonya egészen más lesz.

Ami pedig a piacorientált versenysportoknál szükségszerű, meg kell nézni, melyik az a néhány sportág, amit érdemes piaci alapon működtetni. Kis ország vagyunk, nem bírunk el tengernyi szakosztályt, amik csak azért állnak még ingatag lábaikon, hogy tucatnyi munkahelyet – elnökök, titkárok, főállású edzők, profi sportolók – fenntartsanak. Ha egy magáncég ezt mégis felvállalja, ám legyen, szíve joga, de egy önkormányzatnak vagy magának az államnak nem feladata finanszírozni az élsportot. El kell fogadni, hogy az országunk gazdasága nem bír el tucatnyi profitorientált sportágat. Ez kiemelten igaz a csapatsportokra, főleg a labdarúgásra. Az élsport piaci alapon tartsa el magát, amelyik sportág erre nem képes, váljon tömegsporttá. Még egyszer: az állam elsődleges feladata az iskolai és a tömegsport támogatása, fejlesztése.

– Szkeptikus vagyok ezekkel a felmérésekkel kapcsolatban. Ami biztos, hogy az igazolt sportolók száma csökkent. Viszont meg merem kockáztatni, hogy az egyetemisták közel hatvan százaléka mozog. Tény, hogy olyan nagyon elfáradni nem szeretnek. Lejönnek asztaliteniszezni, focizni, viszont nem szakad róluk a víz. De nem is kell. Hiszen az egészségmegőrzésben már ezek az apróbb lépések is jelentősek. Járjon gyalog, biciklizzen, menjen fürdőbe, szaunázzon!

– A rendszerváltás időszaka, és annak folyamata. A politikai rendszerváltás megtörtént. A gazdasági rendszerváltás folyamatban van. De hogy a fejekben is mindez átformálódjon, ahhoz egy emberöltő kell. Az ország szellemi elitjének nagy része valamilyen módon az átkos korszak örököse. Sok esetben képtelen még demokrata módon gondolkodni, ahogy ez tőlünk nyugatabbra már évszázadok óta természetes. Nem tanulta meg. Vagyis most ül az iskolapadban.

Legtöbb esetben az a jellemző, hogy a fizetést adó székben ülők a pozíciójukat féltik. Elsősorban ez a félelem motiválja őket. Leadni a kötelezőt, nem konfrontálódni, szót fogadni – adott esetben még etikai kérdőjelek erdejében is –, hogy a kenyéradó státusz megmaradjon. Mintha mindegyik irodában ott díszelegne a három majom szobra.

A sport pedig tipikusan az a terület, ahol ez a hivatalfilozófia a legszembetűnőbb. Ezért lehetne az a megoldás, hogy anyagilag független embereket állítanának azokba a pozíciókba, ahol a legfontosabb döntéseket hozzák, felügyelik, és a pénzek áramlását koordinálják. Olyan vezetők kellenek, akik nem a haszonszerzés miatt kötődnek a poszthoz, hanem egyéb, érzelmi szálak függésében, mint például az elhivatottság, büszkeség stb.

– Lényegében igen. A rendszerváltás után ugyanazok az emberek maradtak a szövetségek, egyesületek élén, ami nem feltétlen baj, csakhogy a gondolkodás nem változott. Várták az állami támogatást, ami rohamosan csökkent. Változtatni kellett volna a várakozó, kényelmes helyzeten.

Mekkora botrány kerekedett például, mikor a Vasast vagy a Honvédot a megszűnés fenyegette. És hol vannak most ezek a klubok? Az első osztályban. Holott nem hiszem, hogy olyan piaci fordulatot vett a sorsuk, ami miatt elkezdett az egyesület mérhetetlen nagy hasznot termelni. Na most a túlélők hogyan menekülhettek meg a csődtől? Az állam segített. Kedvező banki hitel állami garanciával, holott tisztában volt mindenki vele, hogy soha nem fizetik vissza. Ezt egyetlen más országban sem lehetne megcsinálni. És mindez még néhány évvel ezelőtt is így működött.

– Nem. Viszont a színvonalesés miatt ott a legszembetűnőbb. Másik példa: kézilabda. Nagyon sokan szeretik az ország második legjobb csapatát, a Pick Szegedet. Ha valaki azt mondja, hogy dobogós lesz, nem sokat kockáztat. De az elmúlt tíz évben nem nagyon lehet hallani, hogy a bajnoki címet borítékolnák. Tisztában vannak vele, hogy a Dunántúlon van egy másik egyesület – egy szinttel feljebb. Kérdés, hogy felállítsuk-e a nagyobb elvárást, meghozzuk a döntést, megkeressük hozzá a megfelelő apparátust, aki képes végrehajtani, vagy kényelmesen üldögélünk még egy évtizedet ezüstbe öntve.

– Így van. A minőségi sportban is meg kell felelni az elvárásnak, ha van ilyen. Van? Kérdés: mi a cél? Megteremteni a hiányzó milliókat, vagy mivel ez nem megy, várni, hátha egyszer a parkettán is, és nem csak a forintok. Eddig ez nem sikerült. Ha nem tudják, el kell fogadni, hogy régiónk az ország kézilabdapiacán a második helyen áll. Mint ahogy Veszprémben az európai piachoz lehet hasonló viszonyt megfogalmazni a BL-szereplések mérlegéből. Náluk lehetne a következő lépés a „Bajnokok Ligája döntőjének a rendszeres résztvevője” cím. De ez nincs még így. És hogy mit lehet tenni Szegeden vagy akár a Dunántúlon? A magasabb kvalitáshoz azt a szintet ismerő apparátust kell felépíteni. Csakhogy ilyenkor jön ugye az a bizonyos státuszkérdés. Ám azt tapasztalom, hogy lassan érik már a változás gyümölcse…