Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Egész fiatal koromban, tulajdonképpen megmagyarázhatatlanul kezdődött a kötődés, hiszen szüleim nem tartottak odahaza lovat. Ám csongrádi diákként már a bokrosi ménesben lovagoltam, majd szegedi egyetemistaként is rendszeresen lovardába jártam. Húsz éve vettem az első saját lovamat, akinek később csikói is születtek – ez egyiket most lovagolom, ő nagy barátom, kikapcsolódni járok hozzá. Egy Szatymaz és Zsombó közötti panzióban foglalkoznak vele, szabadon nyargalászhat a karámban, viszont rajtam kívül senki sem ülhet rá, hiszen rendes lovasember senkinek sem adja át a lovát.

– Szegeden születtem, de Csongrádot tartom a szülővárosomnak, hiszen ott eszméltem. Terveim között szerepel, hogy nosztalgikus okokból veszek is majd ott egy kis szőlőt, ahol jó csongrádi kadarkát termelhetek... Büszkén csongrádinak vallom magam, mindig örömmel megyek haza – itthonról, hiszen remekül érzem magam Szegeden, szeretem ezt az élhető várost, az egyetemet, az intézetet.

 

 

 

– Reményeim szerint mostantól jóval többet foglalkozhatok az oktatással és a kutatással. Annyi időt szeretnék a laboratóriumban tölteni, amennyit csak lehet, hiszen dékáni és intézetvezetői korszakomban – amellett, hogy természetesen irányítottam az itt folyó kutatásokat – erre nem nagyon maradt energiám. Az intézet profilja sem változik lényegesen, hiszen Zupkó Istvánt büszkén a tanítványomnak vallom, ő pedig mesterének tart engem, így elsősorban azt a kutatási irányt folytatja majd tovább, amit 1995-től meghonosítottam: a reprodukciós farmakológiát, a koraszülés terápiájára kifejleszthető gyógyszerekkel kapcsolatos vizsgálatokat. Emellett egy kisebb munkacsoport – éppen Zupkó Istvánnal – a rákos daganatok elleni gyógyszerfejlesztéssel is próbálkozik, ők intenzíven együttműködnek a Farmakognóziai Intézettel.

– Mindig arra törekedtem, hogy megszüntessem a kis szeperált köröket, melyek nem tudnak egymásról, s baráti munkahelyi légkört teremtsek. A magányos stílust nem toleráltam, s bár tiszteletben tartottam és támogattam, hogy mindenki el tudja érni saját tudományos eredményeit, fokozatot szerezhessen, nem engedtem, hogy bárki az önállóságnak rendelje alá a közös intézeti célokat. Nálunk nincs fetisizált műszer, mindenki minden eszközt, labort, vegyszert használhat a közös kutatás érdekében.

Fontosnak tartottam, hogy – jelesül teljesítő PhD-saink társaságában – minden évben eljussunk egy nemzetközi kongresszusra. Nizzától Pekingen át Rodoszig rengeteg helyen megfordultunk a világban, idén Barcelonába utazunk majd. Ezenkívül évente összekovácsoló, közösségépítő intézeti kirándulást tartunk, amelyen a profeszszortól az állatgondozóig mindenki örömmel vesz részt.

– Nagyon örültem ezeknek a kitüntetéseknek, mégis őszintén mondom: a legbüszkébb a diákok titkos szavazásán hosszú évek óta nekem ítélt Év oktatója címekre vagyok. Imádok tanítani, rengeteg energiát is fektetek bele, hiszen alapelvem, hogy – különösen a roppant dinamikusan fejlődő gyógyszerhatástanban – rutinból nem lehet oktatni, az egyetemi katedráról tartott előadásra is alaposan fel kell készülni.

 

Falkay György (1943) 1967-ben szerzett gyógyszerészi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1981-től az orvostudomány kandidátusa, 1995-től doktora. 1970-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem (majd Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem) szülészeti-nőgyógyászati klinikáján dolgozott, 1995-től a SZOTE (majd SZTE) Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet egyetemi tanára, 1995-2008 között intézetvezető. 2000-től 2006-ig az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja volt. Kutatási és oktatási szakterülete a gyógyszerhatástan, a biofarmácia, a reprodukciós egészségtan, a klinikai laboratóriumi diagnosztika. Munkásságát számos kitüntetéssel, egyebek mellett 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2007-ben pedig Klebelsberg Kunó-díjjal ismerték el. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Tisztában vagyok vele, hogy a választásban szubjektív elemek játszanak közre, ám mindig a következő tanév elején szavaznak az egyes évfolyamok a mögöttük hagyott év legjobb oktatójára, így igyekszünk kiküszöbölni, hogy ne a jobb jegy, a könnyebb vizsga reményében döntsenek. Mint egyetemi oktató egyébként mindig nagyon ügyeltem arra, hogy ha meg is kell buktatni, soha nem szabad megalázni a diákot, mert a hallgató kolléga, a hallgató partner.

– Bármilyen felkészültségű! Adott esetben meg kell neki magyarázni, hogy az egyetem nem gyorstalpaló tanfolyam, s ha nem ér el bizonyos színvonalat, az komoly következményekkel járhat választott hivatásának gyakorlásában. Nem mondom, hogy vigyorogva mennek ki tőlem egy bukást követően, de állítom: megnyugodva és emberi méltóságukban nem megsértve.

– Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet: a gyógyszerkutató számára komoly dilemmát okoz, hogy egy-egy kiváló eredményét publikálja vagy felajánlja valamely gyógyszergyárnak, s kivárja, hogy állatkísérleteken bizonyított eredményét szabadalmaztatni lehessen, illetve embereken is kipróbálják az igazán költséges klinikai kutatások során. A probléma abból adódik, hogy ha tudományos folyóiratban közlünk egy kutatást, abból már nem lesz gyógyszer, mert semelyik gyógyszergyár sem áll rá olyan molekulára, melyre nincs szabadalmi védelem.

Nemrég így jártunk a koraszülésre alkalmazható kombinált terápiánkkal is: a biztató eredményeket hozó állatkísérletek után késleltettük az eredmények publikálását, tárgyaltunk egy gyógyszergyárral, ám a partner addig hezitált, addig mérlegelte a különböző marketingszempontokat, míg nem várhattunk tovább, hisz kollégáinknak szüksége volt az impakt faktorra. A leghíresebb amerikai szülészet-nőgyógyászati szaklap két héten belül csont nélkül elfogadta közlésre a cikkünket, amire büszkék is vagyunk, ám ezzel eldőlt: ebből már nem lesz gyógyszer. Ettől függetlenül természtesen nem álltunk le: jelenleg többek között azt vizsgáljuk, miként lehetne az úgynevezett kalciumcsatorna-blokkolók hatását a koraszülés terápiájában kihasználni.

– Sajnos népbetetségről van szó: Európában a szülések 10 százaléka koraszülés, azaz a terhesség 32. és 40. hete között történik. Az Egyesült Államokban még nagyobb, 16-18 százalékos a koraszülési ráta – főként az afroamerikai lakosság körében magas az arány. Az igazi veszély abban rejlik, hogy az újszülöttkori halálozás 80 százaléka a koraszülöttekhez kötődik, akik a gyermekbetegségeknek is könnyebben esnek áldozatul, s bár a gyermekgyógyászat csodákra képes a koraszülöttek megmentése terén, iszonyatos pénzbe kerül a kis súlyú gyermekek életben tartása, felnevelése, a visszamaradt káros hatások elleni küzdelem. A kutatást pedig nagyon megnehezíti, hogy a szülés misztériuma, élettani mechanizmusa sem teljesen ismert a szakemberek előtt, így csak hipotézisekre hagyatkozhatunk a gyógyszerfejlesztéskor. A farmakológia számára komoly kihívást jelent, hogyan tarthatjuk a magzatot az ideális időpontig az anyaméhben, mely a legjobb inkubátor a csöppség számára.