Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Sze­ged ok­ta­tá­sá­nak ügyét köz­vet­le­nül, mond­hat­ni, a sa­ját kér­ges ke­zé­vel for­mál­ta a tör­té­ne­lem. A kö­zép­kor­ban ala­cso­nyabb szin­tű egy­há­zi is­ko­lák mű­köd­tek itt, ki­fe­jez­ve a vá­ros ko­ra­be­li hely­ze­tét. Ké­sőbb hi­á­ba kap­ta meg a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­si ran­got (1498), az 1543-tól 1686-ig tar­tó tö­rök hó­dolt­ság ide­jé­re a tu­dást be­zár­ták az al­só­vá­ro­si fe­ren­ces ko­los­tor­ba. A ran­got Sze­ged csak 1719-ben nyer­te vis­­sza, és két év múl­va el is kezd­te mű­kö­dé­sét a nagy hí­rű­vé lett pi­a­ris­ta gim­ná­zi­um, ahol töb­bek kö­zött Cse­megi Kár­oly, az el­ső ma­gyar bün­te­tő­tör­vény­könyv kod­i­fiká­tora és Klap­ka Györ­gy, az 1848-49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc tá­bor­no­ka is vég­zett. A pi­a­ris­ta kö­zös­ség leg­je­le­sebb­je pe­dig Du­go­nics And­rás, az el­ső ma­gyar nyel­vű re­gény, az Etel­ka író­ja volt.

Az egye­tem­ala­pí­tás­ra vo­nat­ko­zó tö­rek­vé­se­ket en­nek az is­ko­lá­nak a fa­lai kö­zött ér­het­jük tet­ten. 1791 és 1849 kö­zött ez a gim­ná­zi­um két egye­te­mi szin­tű osz­tályt in­dí­tott böl­csész­hall­ga­tók szá­má­ra. Mi­vel a sza­bad­ság­harc vég­ső sza­ka­szá­ban Sze­ged a kor­mány és az or­szág­gyű­lés szék­he­lye is volt, nem szá­mít­ha­tott ko­mo­lyabb tá­mo­ga­tás­ra a Habs­burg-ház­tól. Az 1879-es nagy ár­víz után az új­já­épí­tés­ben az élet­ben ma­ra­dás fo­gal­ma­zó­dott meg, s bár Sze­ged ek­kor­tól szá­mít mo­dern vá­ros­nak, is­ko­la­vá­ros­sá a tri­a­no­ni tra­gé­dia emel­te.

Az 1921-ben Ko­lozs­vár­ról (bu­da­pes­ti ki­té­rő­vel) Sze­ged­re me­ne­kült egye­tem él­te­tő kö­zeg­be ke­rült. A Mo­nar­chia kor­sza­ká­ban meg­kez­dő­dött ipa­ro­so­dás és az erő­tel­jes pol­gá­ro­so­dás már ki­kö­ve­tel­te az egye­tem lé­tét, majd ezt hang­sú­lyoz­ta to­vább az a kö­rül­mény, hogy a kö­ze­li gaz­da­sá­gi cent­ru­mok el­vesz­té­se ré­vén a vá­ros­nak már egy­szer­re több fel­ada­tot is el kel­lett lát­nia. Sze­ged cson­ka-Ma­gyar­or­szá­gon az ipar, a ke­res­ke­de­lem, az egész­ség­ügy, a kul­tú­ra és az ok­ta­tás tér­sé­gi cent­ru­ma lett. Nagy sze­ren­csé­jé­re a Beth­len-kor­mány kor­sza­kos je­len­tő­sé­gű, ha­tal­mas élet­mű­vet al­ko­tó kul­tusz­mi­nisz­te­re, gróf Klebels­berg Kunó épp e vá­ros or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je­ként Sze­ge­det, Pé­cset és Deb­re­cent kí­ván­ta fej­lesz­te­ni a már ak­kor túl­zá­sok­ba eső Bu­da­pest­tel szem­ben.
Sze­ged föl­ke­rült a vi­lág­tér­kép­re, ami­kor Szent-Györ­gyi Al­bert, az egye­tem or­vo­si vegy­ta­ni tan­szék­ének pro­fes­­szo­ra a C-vi­ta­min fel­ta­lá­ló­ja­ként No­bel-dí­jat ka­pott. Ez a je­les ese­mény het­ven esz­ten­de­je kü­lön­böz­te­ti meg a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­te­met más ran­gos ha­zai in­téz­mé­nyek­től: ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tá­so­kért ugyan­is egye­dül Szent-Györ­gyi ve­het­te át a tu­do­má­nyos élet leg­na­gyobb presz­tí­zsű ki­tün­te­té­sét.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú idő­sza­ka meg­vi­sel­te az egye­te­met, s ter­mé­sze­te­sen az egy­párt­rend­szer ke­mény­vo­na­las kor­sza­ka is mély nyo­mo­kat ha­gyott az in­téz­mé­nyen. Na­gyon so­kan előbb a zsi­dó­tör­vé­nyek so­ra, majd ma­ga a há­bo­rú, ké­sőbb a Rá­ko­si-rend­szer ke­gyet­len­sé­ge mi­att vol­tak kény­te­le­nek el­hagy­ni az egye­te­met. Na­gyon sű­rű idők vol­tak ezek: itt ta­nult Rad­nó­ti, aki a Sze­ge­di Fi­a­ta­lok Mű­vé­sze­ti Kol­lé­gi­u­má­nak ala­pí­tó­ja volt és Jó­zsef At­ti­la, itt ta­ní­tott Bá­lint Sán­dor, Sík Sán­dor és Bibó Ist­ván, va­la­mint Horger An­tal is, aki ki­vá­ló nyel­vész volt.
Az öt­ve­nes évek ele­jén ket­té­szel­ték a tu­do­mány­egye­te­met, ki­vált az or­vos­tu­do­má­nyi kar, majd meg­ala­kult a gyógy­sze­rész­tu­do­má­nyi kar is. Négy év­ti­zed­del ké­sőbb, a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en új­ra­in­dul­tak az in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek, mely­nek be­te­tő­ző­dé­se­ként 2000-ben lét­re­jött az uni­ver­si­tas.

A mai, im­már ti­zen­két kar­ral mű­kö­dő egye­tem szin­te le­ír­ha­tat­lan gaz­dag­sá­got áraszt. A ku­ta­tá­si irá­nyo­kat csak vas­kos kö­tet­ben le­het­ne be­mu­tat­ni, mert ha fi­gyel­met for­dí­ta­nánk bár­mely tu­do­mány kép­vi­se­lő­jé­re, azon­nal a ro­kon­tu­do­má­nyok­kal, a se­géd­tu­do­mány­ok­kal és más tu­do­má­nyos te­rü­le­tek­kel len­ne il­len­dő fog­lal­koz­ni.
Így hát ma­rad­junk an­­nyi­ban, hogy az egye­tem va­ló­ban egye­te­mes. Kü­lö­nös han­gu­la­tú, a ne­héz idők­ben is meg­őr­zött au­to­nó­mi­á­já­ra ké­nye­sen büsz­ke, lo­kál­pat­ri­ó­ta és eu­ro­pé­er, a ha­gyo­mány­vi­lá­gán őr­köd­ve ke­mé­nyen kon­zer­va­tív, és a szel­lem sza­bad­sá­gát hir­det­ve li­be­rá­lis élet­tér.
Egy gyö­nyö­rű, él­he­tő és lak­ha­tó vá­ros­ban.
Ezért is mer­jük mon­da­ni, hogy úgy, ahogy van: fi­a­ta­lok­nak va­ló. Ok­ta­tó­i­val, je­les sze­mé­lyi­sé­ge­i­vel, kul­tú­rá­já­val, tu­do­má­nyos mű­he­lye­i­vel, ki­ad­vá­nya­i­val, klub­ja­i­val, ren­dez­vé­nye­i­vel, kol­lé­gi­u­ma­i­val, mű­vé­sze­i­vel és spor­to­ló­i­val, po­li­ti­zá­ló ta­ná­ra­i­val,  ha­gyo­má­nya­i­val és le­he­tő­sé­ge­i­vel együtt.

Mit is le­het­ne még mon­da­ni?
E kü­lön­szám el­ké­szí­té­se­kor meg­kér­dez­tünk né­hány di­á­kot, hogy a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem múlt­ja, je­le­ne vagy jö­vő­je az ér­té­ke­sebb, von­zóbb a szá­má­ra. Vagy nem ér­tet­ték a kér­dést, vagy nem gon­dol­kod­tak raj­ta. Azt fe­lel­ték: „tel­je­sen evi­dens volt, hogy ide­jöj­jek", „apá­mék is itt vé­gez­tek, eszem­be se ju­tott, hogy más­ho­vá je­lent­kez­zek", „a hely szel­le­me von­zott, a töb­bin nem is rá­gód­tam", „az egye­tem­nek nem múlt­ja vagy jö­vő­je van, ha­nem mi­li­ő­je és ki­su­gár­zá­sa".
Hát ezért kér­dez­tük meg őket.