Szegedi Tudományegyetem | Rendszerek és reformok

Archívum

2007

14. szám - 2007. október 24.

Fókusz

Rendszerek és reformok

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

A nemrég Szegedre is ellátogató Felsőoktatási Reform Túra honlapján az áll, hogy az utóbbi idő változásai – áttérés a kredit- és a bolognai rendszerre – bár már számos eredményt hoztak, „ám ezek többségéről a fiatalok igen keveset tudnak”. Hát, nem tudom, hogy a kreditrendszert ki ismeri jobban, egy szakpolitikus vagy egy mezei hallgató, de úgy sejtem, hogy az utóbbi érdekes dolgokat mesélhetne az előbbinek. A kreditrendszer olyan, mint a rendszerek általában: elméletben tökéletesek, de a gyakorlatban csak felemásan valósulnak meg.
A fejlesztési részhozzájárulás Szegeden is tárgyalt kérdése persze már keményebb dió, na, arról már valóban mindenkinek csak sejtései vannak, no meg indulatai. Akit érint a rendszer, az azért elfogult, akit nem, azért lehet közömbös. Magam nem tudom megítélni, jó megoldás-e a felsőoktatás utóbbi éveinek hagyományával szembemenni és diáktömegek ellenérzésével dacolni, de a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának ötlete is minden jobbító szándéka ellenére megmosolyogtató. A javaslat, mely szerint a felvett, de nem teljesített tárgyelemek után fizessenek a diákok, vészesen emlékeztet az utóvizsgacsekkek feladatára. Miközben azt is jó lenne tudni, vajon mi lesz a rendszerrel – hiú álom – ha mindenki teljesíti, amit vállalt? Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke szerint javaslatuk nem erősít meg egy csak a túlélésre koncentráló hozzáállását a diákokban, hiszen „ha valaki leül tanulni, akkor mindenféleképpen ötöst és jó jegyet szeretne kapni”. Aki azonban ilyet mond, rég járhatott figyelmesen egyetemi folyosón vizsgaidőszakban: nem egy diák suttogja, hogy „jaj, csak meglegyen”.
A felsőoktatás reformra szorul, ez kétségtelen. A reformjavaslatok persze tökéletlenek, ezt se vitatjuk. De amíg az a kép van a köztudatban az egyetemistákról, hogy az érettségi után csupán meghosszabbított gyerekkorukat élik, és számtalan más probléma is megoldatlan marad, addig nem hiszem, hogy bármi remény lenne a javulásra. Vagy divatos szóval: a reformra, amire érdekes módon többnyire mindenki csak egy tőle független változásként tekint.

Turi Tímea