Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Nagyon jólesik, hogy ilyen sokan gondolnak rám! Büszkeséggel tölt el, hogy az MTA felterjesztésére az egyik legmagasabb állami kitüntetést kaptam meg, mellyel tudományos munkámat, az ökológiai szemlélet kialakításában eddig végzett tevékenységemet, illetve akadémiai közéleti szerepvállalásaimat ismerték el. A Széchenyi-díj arra ösztönöz, hogy tovább fokozzam tudományos aktivitásomat, de hadd tegyem hozzá, a kitüntetés mögött az egész tanszék, egy csapat munkája áll, hiszen az ökológia komplexitását aligha képes egy ember egyedül átfogni.

Ha ma a biológiáról hallunk, a legtöbbször arról van szó, hogy az élőlényeket feldarabolják, tanulmányozzák a sejtek működését, lemennek egészen molekuláris szintig. Az ökológia ezzel szemben éppen hogy összerakja, ami a természetben összetartozik: azt vizsgálja, hogy az élőlények hogyan viselkednek együtt, mikor népességeket, illetve mikor ezek a népességek teljes életközösséget alkotnak.

 

A Széchenyi-díj arra ösztönzi Gallé Lászlót, hogy még jobban fokozza tudományos aktivitását. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Érdeklődésem középpontjában az életközösségek szerveződése áll, a társas rovarok, a hangyák ehhez két szinten kapcsolódnak. Egyrészről az ökológiai színpad eseményeinek, szereplőinek megértéséhez komplex szemléletre van szükség, s ehhez a hangyák kiváló alanyok, hiszen ők eleve jól szervezett, együttműködő csoportokban élnek. Mikor fiatal egyetemistaként elkezdtem hangyákkal foglalkozni, kiástam a hangyafészkeket, hogy megnézzem, hol a kolónia nagy titka. Találtam lárvát, bábot, királynőt, de a titkot nem leltem!

Aztán rájöttem, a titok abban van, hogy ők miként élnek együtt, és együtt hogyan viselkednek.

A másik pedig – mely az általam nagyon kedvelt homokdűnés, homokbuckás területek vizsgálatakor derült ki –, hogy Bugactól Észak-Finnországon át Dél-Törökországig mindenütt a hangyák a szabad szemmel is jól látható makrofauna legfontosabb tagjai. Sokoldalú szerepet töltenek be az életközösségekben, amellett, hogy nagyon érdekes életet is élnek: a rabszolgatartástól a „kábítószerezésig”, az állatgondozástól a növénytermesztésig rengeteg mindent tudnak...

– Sokféle táplálékot fogyasztanak (levéltetű-váladékot, fehérjét stb.), ennek okán egyesek gondozzák a levéltetveket, mások élő rovarokat ragadoznak, de vannak maggyűjtő hangyák is, a Kárpát-medencében például két faj. Egyes fajok kártevőkké válhatnak, mások a rovarfogyasztás kapcsán olyan hasznosak, hogy sok országban telepítik és védik a vöröshangya-kolóniákat az erdőkben. A kínaiak egyébként mintegy kétezer éve használják a szövőhangyákat biológiai védekezésre!

 

Gallé László (1942) 1966-ban biológia-kémia szakon végzett a JATE-n, 1967-ben egyetemi doktori címet szerzett, 1981-től a biológiai tudomány kandidátusa, 1997-ben a biológia tudomány doktora lett. 1971-ben került a JATE Állattani Tanszékére, 1990-től az Ökológiai Tanszéken dolgozik (1997-től egyetemi tanárként, 2006-ig tanszékvezető). Több hazai és nemzetközi tudományos szervezet, így az MTA Zoológiai, illetve Ökológiai Bizottság, valamint az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja. Munkásságát számos kitüntetéssel, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével (2005) és Széchenyi-díjjal (2007) ismerték el. Fotó: S. Cs.

 

– Valóban, mikor elkezdtem a munkásságom, 66 hangyafajt ismertünk a Kárpát-medencében, s azóta ez a szám – elsősorban rendszertannal foglalkozó tanítványaim munkájának köszönhetően – 150 körül van. Számomra ugyanakkor nem az volt a lényeges, hogy új fajokat találjak. Természetesen ahhoz, hogy a sokat hangoztatott biológiai sokféleséget megpróbáljuk fenntartani, egyszerűen tudni kell, mennyiféle az a sokféle, s egy adott területen mi él, ám én inkább azt igyekeztem kutatni, hogy az egyes környezeti tényezők, külső feltételek hogyan befolyásolják a hangyaközösségek kialakulását.

– A társas szerveződések (hangyák, méhek, darazsak) egyik legnagyobb titka, hogy ezek jelentős része steril kasztokkal rendelkezik; olyan dolgozói vannak (elcsökevényesedett nőstények), melyek képtelenek a szaporodásra. De hogy alakulhatott ki az evolúció során terméketlenség? Darwin a maga módján megtalálta a zseniális megoldást, amit sokan el is felejtettek, s később egy Hamilton nevű kutató jött rá az evolúciógenetikai magyarázatára. Az egyednek ugyanis valóban az az evolúciós sikere, ha minél nagyobb mértékben adja tovább genetikai állományát. Igen ám, de a rokonegyedek genetikai állománya részben azonos, tehát ha egy steril egyed a rokonait, testvéreit gondozza, azzal hozzájárul a nagyjából ugyanolyan genetikai állomány növeléséhez!

Sokan kísérleteztek azzal,  hogy a társas rovarok viselkedéséből az emberi  viselkedésre vonatkozó következtetéseket vonjanak le. Olyan elméletek is napvilágot láttak, melyek például a hangyák kolóniáját az emberi test szerveződésével állították párhuzamba. Én úgy vélem, egyrészt nem szerencsés a szerveződési szinteket összemosni, másrészt annak ellenére, hogy akadnak a társas életre általában érvényes jellemzők (legyen szó patás csordáról, emberi családról, majomcsaládról vagy hangyakolóniáról), ezeket nem lehet közvetlenül egymástól származtatni, hiszen az emberi szinten a társas viszonyulások más vonatkozásban jelentkeznek, elszakadtak a régi ösztönöktől.

– Kolosváry Gábor akadémikus óta tudjuk: ez nem csupán hidrológiai és hidrobiológiai kérdés, hanem táj- vagy regionális szintű probléma, hiszen a Tisza mellékén, a szárazföldön legalább olyan természeti értékek és ökológiai érdekességek találhatóak, mint a vízben. A szárazföldi állatcsoportokat, vegetációkat vizsgálva érthetjük meg, miként járul hozzá ez a szalagszerű Tisza-völgy a flóra és fauna terjesztéséhez, hogyan törnek a déli fajok észak felé a Tisza erdeiben, gátjain, illetve az északi fajok hogyan jönnek dél felé. Sajnos ez a folyosó sokszor megszakad az emberi tevékenység hatására (tájidegen, ültetett erdők; a legelő- és rétgazdálkodás abbahagyása), s az elszaporodó invazív özönnövények és az ezekhez kapcsolódó állatok, rovarok eljellegtelenítik a Tisza-mente élővilágát, amit mindenáron meg kell akadályozni!

– A mi tudományunk közvetlenül nagyon ritkán alkalmazható, bár készítünk olyan állapotfelméréseket, melyek hozzájárulnak a nemzeti parkok egy-egy kezelési tervének elkészítéséhez, vagy egy-egy hatástanulmányhoz a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése kapcsán. De legtöbb kutatásunk hoszszú távon alkalmazható, vagy hosszú távon hoz gazdasági hasznot, ám manapság a legtöbben hajlamosak rövid távon gondolkodni.

Sokan megkérdezik, mi történik, ha nem lesz kerecsensólyom Magyarországon? Na jó, állítólag a turulmadarunk rokona, vagy talán maga a turulmadár, kicsit sajnáljuk a nemzeti érzéseink miatt, de nem dől össze a világ. Nem jönnek vissza a gólyák, eltűnnek a fecskék, az őshonos növények és rovarok? Istenem, attól ugyanúgy elvagyunk! De ha így gondolkodunk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy nagy kincsekkel, tudományos, szellemi és kulturális értékekkel lettünk szegényebbek. Nem is beszélve arról, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások címén már szinte pénzben lehet mérni azokat a haszonvételeket, amiket egy természetközeli terület ad az embernek a tiszta levegőtől kezdve a biológiai sokféleség gyönyörködtetésén át a kártevők féken tartásáig. Rendben, pusztítsuk ki a természetet, de a fő természetpusztítókat is meg lehet kérdezni: miért nem a betonrengetegbe mennek kirándulni, miért a zöldbe, a természetbe? Ebben az elanyagiasult világban arra is kellene gondolni, hogy jobban megbecsüljék azokat a kutatásokat és egyéb tevékenységeket, melyek a következő generációk életére is kihatnak!