„Patikus család hű fia,
Könyved sem volt több,
csak egy latin: Ó, pharmacopoea!”
(Kosztolányi)

„E sorok írójának a családjában nem volt gyógyszerész, ezt a pályát egy hirtelen elhatározás eredményeként választottam. Nem bántam meg, és tiszta lelkiismerettel elmondhatom, hogy újra ezt választanám. 43 éve szereztem meg a gyógyszerészi oklevelet, rövid ideig dolgoztam csak gyógyszertárban, szinte a végzés óta egyetemi oktatóként tevékenykedem. Szoros kapcsolatom van a gyógyszeriparral is, sok ipari kutatási-fejlesztési témában vettem részt. Jelenleg a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnökeként – sok egyéb mellett – a gyógyszerészek továbbképzésével foglalkozom.
A gyógyszerészet mint önálló szakma a középkorban jelent meg, amikor már egy 'fej' kicsi volt ahhoz, hogy a betegségek felismerésével kapcsolatos ismeretanyag és a gyógyításhoz szükséges gyógyszerekre vonatkozó tudás elférjen benne. Így a gyógyítási tevékenység kettéosztódott a betegeket kezelő orvosi és a gyógyításhoz szükséges gyógyszert előállító gyógyszerészi munkára. A gyógyszerészet több mint egyszerű szakma. A műveléséhez szükséges átfogó természettudományos ismeretek, a nagyfokú lelkiismeretesség és precizitás, valamint a betegek iránt érzett empátia hivatássá teszik. A gyógyszerész nem tévedhet, a gyógyszerész a gyógyítás folyamatában az utolsó láncszem.
A szegedi egyetem – illetve kolozsvári jogelődje – 1872 óta képez gyógyszerészeket. Az önálló szegedi Gyógyszerésztudományi Kar a budapesti után a szakma második legrégebbi fellegvára. Az SZTE egyik legkisebb, de minden bizonnyal az egyik legérdekesebb és legsokoldalúbb képzést nyújtó kara vagyunk. A természettudományos és orvosi-biológiai alapozó, illetve szakmai tárgyak mellett tanulnak itt a hallgatók közgazdasági és jogi ismereteket is, ami azért hasznos, mert a privatizált gyógyszertárak vállalkozásként működnek. Nem munkanélkülieket képzünk, aki szereti a természettudományokat, és szívesen bekapcsolódik a gyógyítás nemes munkájába, az a gyógyszerészi pályán meg tudja valósítani önmagát.”