2024. március 19., kedd English version
Archívum  --  2007  --  6. szám - 2007. március 12.  --  Hangsúly
Választott szülőhazák
Előbb a keletről nyugatra szököttek, azután az észak-európaivá vált kenyaiak, majd a magyar-magyar határon áttelepülők, később a kubaiból lett hazánkfiai, végül a moldáv és a bolgár sísportot erősítő osztrákok. Már az abszurd volt, amikor a jamaicai csodasprinter, Merlene Ottey hirtelen szlovén állampolgár lett, a mai adok-veszek meg már egyenesen elborzasztó.
A német nyelvben az anyanyelv (Muttersprache) és az apaföld (Vaterland) igen jól jelzi, hogyan is kellene gondolkodni: a megszólalást kaptuk anyánktól, apánk pedig megmutatja, hogy miről és miért érdemes szólni. Érdekes, a németek nem nagyon váltanak szülőhazát, s valószínűleg nem csak azért, mert nem éri meg. Ott is van második és harmadik vonal, mégsem szánják rá magukat arra, hogy útlevelet, mezre varrt címert, himnuszt váltsanak.
Anno Kubala László, a Barcelona sztárja, későbbi spanyol szövetségi kapitány három nemzeti válogatottban is szerepelt. Volt csehszlovák, magyar, majd spanyol válogatott, az első a születési helye, a második a nemzeti elkötelezettsége, a harmadik a kommunizmus miatt. Ezt még meg is lehet érteni. És azt is, hogy a Szovjetunió felbomlása után egy orosz nemzetiségű sportoló miért lesz hirtelen kazah vagy fehérorosz állampolgár, vagy hogy a Jugoszlávia utáni időkben a szerbek, a horvátok és a bosnyákok, a montenegróiakról nem is beszélve, zavarukban azt se tudták, hová igazodjanak.
Ebben a dologban a jó ízlésnek kellene döntenie. Egy erdélyi magyar hadd lehessen magyar válogatott sportoló, s egy kubai is lehet a mi nemzeti csapatunk tagja, ha beszéli a nyelvünket, itt telepedett le, gyerekei magyar iskolába járnak. Ennek van értelme. De hogy árucikk legyen a válogatottság, az már fölháborító. A magyar síszövetség első embere komolyan tud beszélni arról, hogy osztrák pontszerző olimpikonok közül most kell gyorsan „lemagyarítani” valakit, mielőtt lecsap rá a moldáv konkurencia. Elmebaj.
Egyébként egészen jól megvagyunk háziasított alpesi sízők nélkül. Nem hiszem, hogy bárki is hiányolná a kínai-magyar asztaliteniszezőket, a pakisztáni-magyar gyeplabdázókat, a walesi-magyar rögbiseket, az angol-magyar krikettezőket vagy az amerikai-magyar baseballozókat. Sőt még a francia-magyar petanque-ozókról is le tudunk mondani, igaz?
Az édesanyánkat se váltogatjuk.
Bezár