2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  13. szám - 2007. október 8.  --  Irodalom
A funtineli boszorkány
Mint ahogy a paprikát szépen egy szálra fűzik, úgy áll össze A funtineli boszorkány sok apró történetből. Emberi sorsokból. És a szál, amihez a történetek kapcsolódnak: Nuca élete.
Nuca egy leány az erdélyi havasokból, aki valamikor tiszta volt, szép és ártatlan. Aki szeretett volna úgy élni, ahogyan a többi ember – de nem tehette meg. Mert azzal áldotta (vagy inkább verte) meg a sors, hogy látónak született. Látta azt is, ami volt, és azt is, ami csak azután következett. S mert nem volt titok előtte az sem, amivel a legtöbben nem szívesen szembesülnek, meg kellett tapasztalnia az emberi gonoszságot. És megőriznie magában a jót.
Olvasván Nuca sorsmeséjét, ezernyi kérdés vetődhet fel bennünk. Hogyan romolhat el valami, ami eredendően jónak indult? Ártó rosszindulat közepette hogyan lehet életben tartani a jó szándék szikráját mégis? Miért van az, hogy néhányunknak természetes módon megadatik valami, míg mások ha megfeszülve küzdenek, akkor sem érhetik el ugyanazt? Mi a különbség a városi ember és aközött, akinek lélegzete egybeforr az erdő, a rét és a levegőég lüktetésével? Mi a különbség aközött, aki tanulta az igazságot, s aki éli?
És végül: miféle titokzatos törvény dönti el, hogy a sakktábla melyik mezőjére léphetünk, és melyikre nem?
Mélységesen mély kérdések ezek, amikre nincs válasz. Csak válaszok. Ahány történet, annyi válasz talán. Álljon itt példaként egy kiragadott felelet Wass Albert könyvéből:
„Tudod, az ember néha előre elhatározza, hogy ez így és így lesz, és nagyon meg van elégedve magával, hogy milyen szépen és okosan rendezte el a dolgait. És aztán mégsem úgy lesz. Valami jön, és nem úgy lesz semmi, ahogy azt az ember előre elhatározta. És az ember nem is tehet róla. Valami láthatatlan hatalom másképpen rendezi a dolgokat. A pópák azt mondják, hogy a szentek meg az ördögök. A szentek jóra fordítják a rosszat, az ördögök meg rosszra változtatják a jót. Így mondják a pópák, ott túl a mi hegyeink között. De én azt hiszem, hogy sem nem a szentek, sem nem az ördögök. Valami egészen más. Én azt hiszem, hogy bent az emberben, ott bent már minden előre el van rendezve. Csak az ember nem tud róla. Próbál ezt és azt. De a végén mégis minden úgy történik, ahogyan az ott bent már előre megvolt. Talán olyan ez, mint egy lánc, mint egy olyan boronalánc, ahol az egyik szemhez igazodik a másik szem, az egyik foghoz a másik fog, és ez az igazodás a törvény.”
 
Wass Albert: A funtineli boszorkány. Pomáz, Kráter Műhely Egyesület, 2003.

Németh Ágnes Lilla
 
Bezár