Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A 19. szá­zad má­so­dik fe­le Eu­ró­pa szá­má­ra a szel­le­mi tér ki­tá­gu­lá­sát, az anya­gi jó­lét so­ha nem ta­pasz­talt tob­zó­dá­sát hoz­za. A tu­do­mány az em­be­ri zse­nit di­cső­í­ti, és a mű­sza­ki ta­lál­má­nyok, újí­tá­sok egy­re in­kább fel­gyor­sít­ják az élet­rit­must. Mi­köz­ben a mű­vé­szet, a fi­lo­zó­fia meg­kér­dő­je­le­zi a köz­he­lyek, dog­mák, köz­er­kölcs, sőt ma­ga az em­be­ri eg­zisz­ten­cia el­fo­ga­dott ké­pét. A mű­vé­sze­tek egy­re in­kább in­teg­rá­lód­nak, egyes mű­vé­sze­ti cso­por­tok­ban épp­úgy ta­lá­lunk fes­tő­ket, mint író­kat, köl­tő­ket és ze­né­sze­ket. A szá­zad vé­gi fes­tők vi­lá­ga el­kép­zel­he­tet­len Zo­la, Nietz­sche, Tolsz­toj, Wag­ner, Kropotkin vagy épp Marx nél­kül. Sa­já­tos színt köl­csö­nöz a fej­le­mé­nyek­nek a tá­vol-ke­le­ti ci­vi­li­zá­ci­ók di­vat­ja.

A mű­vé­sze­tek köz­pont­ja át­te­vő­dik Mün­chen­ből és Ró­má­ból Pá­rizs­ba. Ott arat anya­gi si­kert Mun­kácsy a ma­ga szín­pa­di­as re­a­liz­mu­sá­val, mi­köz­ben Van Gog­hot és Gau­guint az éh­ha­lál fe­nye­ge­ti. Még­is nem Mun­kácsy, ha­nem ez utób­bi ket­tő fog­ja a jö­vőt vá­szon­ra vin­ni, ki­e­gé­szül­ve a tör­pe óri­ás­sal, Toulouse Lautrec gróf­fal és Cé­zanne­-nal, a ma­gá­nyos med­vé­vel.

Kö­zü­lük azon­ban egye­dül egy hol­land lel­kész fia, Vin­cent az, aki öcs­­csé­vel és né­hány ba­rát­já­val foly­ta­tott le­ve­le­zé­sé­ben iro­dal­mi szin­ten fo­gal­maz­za meg azo­kat az el­mé­le­ti és fi­lo­zó­fi­ai kér­dé­se­ket, ame­lyek egyút­tal a ko­ra­be­li kép­ző­mű­vé­szet di­lem­mái. 1888. szep­tem­ber 8-án ezt ír­ja öc­­csé­nek egyik fris­sen, adós­sá­gai zá­lo­ga­ként fes­tett ké­pé­ről: „Meg­kí­sé­rel­tem a pi­ros és a zöld szín­nel ki­fe­jez­ni az em­be­rek bor­zal­mas szen­ve­dé­lye­it. A vér­pi­ros és sötét­sár­ga te­rem kö­ze­pén egy zöld bi­li­árd­asz­tal és négy cit­rom­sár­ga lám­pa lát­ha­tó, fé­nyük na­rancs és sár­ga szí­nű. Ez ad­ja az el­len­té­tet az üres és szo­mo­rú te­rem­ben al­vó kis csa­var­gók alak­ja­i­nak kü­lön­fé­le vö­rös és zöld szí­ne­i­vel. És emel­lett a li­la és a kék el­len­té­te. Így áll szem­ben pél­dá­ul a bi­li­árd­asz­tal vér­pi­ro­sa és sár­gás­zöld­je a kis, ke­cses XV. La­jos ko­ri író­asz­tal­lal, ame­lyen egy ró­zsa­szí­nű cso­kor áll…”. Ro­kon­lé­lek­nek ér­zi Dosz­to­jevsz­kijt, Tolsz­tojt. Egy­szer­re ku­tat­ja a szen­ve­dé­lyek okát, lé­nye­gét az iro­da­lom­ban, és igyek­szik éjt nap­pá té­ve a szí­nek vi­lá­gát e ku­ta­tás szol­gá­la­tá­ba ál­lí­ta­ni. Mi­köz­ben vé­gig meg­ma­rad prak­ti­kus hol­land­nak, aki­nek nem szé­gyellt cél­ja, hogy mű­vé­sze­ti te­vé­keny­sé­ge be­il­lesz­ked­jen a pi­ac­gaz­da­ság­ba, a ke­res­let-kí­ná­lat tör­vény­sze­rű­sé­ge­i­nek en­ge­del­mes­ked­ve. Ám hi­á­ba al­kot­ja egy­re ka­rak­te­risz­ti­ku­sabb ké­pe­it, a pi­ac ki­vár. A „ter­me­lő” pe­dig éhe­zik, mi­köz­ben ro­ko­nai jól me­nő műke­res­ke­dé­se­ket mű­köd­tet­nek Lon­don­ban, Amsz­ter­dam­ban, Brüs­­szel­ben, Pá­rizs­ban. De hi­te ren­dít­he­tet­len: ő ér­té­kes árut kí­nál, és a pi­ac fel fog­ja is­mer­ni ezt az ér­té­ket.
Mint tud­juk, ké­pe­i­nek arany­ru­dak­ra vál­tá­sát nem éri meg.

Nem tud­juk, Van Gogh le­ve­le­i­nek e leg­szé­le­sebb kö­rű, ma­gya­rul meg­je­lent vá­lo­ga­tá­sa (4. ki­adás) üz­le­ti ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó-e a meg­je­le­nés után nem sok­kal meg­nyí­ló ki­ál­lí­tás­sal. Tény, hogy a gra­fi­ka­i­lag is tet­sze­tős könyv nem ma­rad el az eu­ró­pai szín­vo­na­lú ma­gyar kép­ző­mű­vé­sze­ti ki­ad­vány­ok át­la­gá­tól.

 

Van Gogh vá­lo­ga­tott le­ve­lei. Vá­lo­ga­tás, for­dí­tás, elő­szó: Dá­vid Ka­ta­lin, Hát­tér Ki­adó, Bu­da­pest, 2006, 3700 Ft.