Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az ördög figyel… Az angyalok elegáns mozdulattal körbeadják egymásnak a marihuánás cigarettát. Békésen szippantanak egyet-egyet, elflesselnek egy vörös felhőn, majd táncba mennek a sötét arcú dealerekkel. Ezek rájuk költenek a pultnál – ahol maga a Kaszás a csapos – annyi pénzt, amennyi hasznuk volt a lányoknak eladott anyagon. Ha nem többet. Így tulajdonképp a csajok ingyen tépnek, a srácok pedig ingyen basznak. (Lassan) legális, kettős kurvulás.

Az ördög rájuk figyel… A Kaszás türelmesen törölgeti a poharakat, melyek a csontos ujjaktól körkörösen karcolódnak, melytől a pohár egyre inkább nyer valami perverzen gyönyörű, a halálba készülő természethez hasonló mintát. Szereti a munkáját. Itt mindenki szereti az ördögöt, neki elég, hogy ismeri. Kölcsönös tisztelet. A Kaszás már rég itt volt – ha részleteiben más formában is –, mikor az ördög először feleszmélt. A Kaszás nem ismeri a törvénycikkelyeket. Kiszolgál kicsit, nagyot, ittast, és hitelt is ad. Néha az életed a zálog. Néha elég – ha még valahogy meglenne – a szüzességed. A vendégek egyenrangúak. Egy szabály van: fogyassz, vagy takarodj. Ha mocskolsz, takarítasz. És a legfontosabb: nem lehet elég rossz híred, hogy ide ne térhess be. A Kaszás épp cigit ad el kiskorúaknak. Élesre reszelt körmével rutinosan metéli el a nejlont, majd pattintja ki a dohányosdoboz tetejét. A kislány alig lehet tizenöt éves. Tetszik neki a mutatvány. Mosolyában benne van annyi tapasztalat, melyet már nagyanyja is szégyellne. Leül a barátnőivel egy asztalhoz.

Az ördög rá figyel… A lányok elsős gimnazisták. Túl életük első szexuális élményein. Egy idősebb – talán családos – férfi figyeli beszélgetésüket, és elnézően mosolyog. Hisz' az ő gyermeke még csak tizennégy. Aztán a beszélgetés olyan fordulatot vesz, amitől a férfinek megmerevedik a hímtagja. Az egyik lány bilincset hoz szóba, mire a másik korbáccsal apellál. A csillogó-fekete bőrruha alapfelszerelés. A fogaikra vámpír alakú csontot ragasztattak egy szalonban. A srácok buknak rá. A hallgatózó férfi lassan megdörzsöli a nyakán a két pont alakú sebet. De neki ezért már fizetnie kell.

Az ördög a férfire figyel… Elegáns, valaha jó vágású, negyven körüli. Egyedül iszik a pultnál. Öreg ő ide. Itt töltötte utolsó tíz évét ebben a kocsmában. Itt ismerős neki minden szeglet. A közönség változását pedig megszokta már. Csak a fiatalodását veszi nehezen. Vagy a saját öregedését? Egy lassú blues jár a fejében, amit nem ért. Egyrészt, mert helyszínünkön technóval kevert metál szól, olyan decibellel, ami normális embernek bántó, másrészt pedig azért, mert utálja a bluest. Mindig elfogja tőle a félelem, hogy egyedül van. Félelmének fő oka pedig az, hogy tényleg egyedül van. Ha majd rájön, talán kijózanodik egy kicsit. Vagy inkább soha többé. Leül mellé egy csinos, de kiégett arcú nő. Lehet olyan harminckettő.

Az ördög a nőre figyel… ő még emlékszik a férfire korábbról, s jól őrzi azt a képet. Az életvidám családos emberét. Igen, ő még tudja, hogy a férfinek van egy gyermeke is. Fiú vagy lány? A férfi sosem mondta. Vele csalta a nejét. Nem értette egészen, hogy miért, hiszen a férfinek sokkal szebb felesége volt. De ő megadta neki azt, amire vágyott. A férfi kiélhette rajta szadista hajlamait szex közben. Erre mostanában jött csak rá. Hiába néz rá a férfire, az észre sem veszi őt, hiszen a kislányok beszélgetését vetíti magának a fejében. Miért ment tönkre minden? A nő, ahogyan öregedett, unta az ostort és a végtagokra vizelést. Ezt elmondta a férfinek is, aki közben belészeretett. Otthagyta a feleségét, de most ez a nő is elárulta. Csalódott, és alkoholhoz nyúlt. A nő szintén szerelmes volt, de elege lett ezekből a beteges hajlamokból, így nem csalogatta vissza a férfit. Most szó nélkül isznak egymás mellett. És szerelmesek. A sarokban ül az öreg király.

Az ördög a királyra figyel… Az öreg király valamit motyog magában. Valami olyat, hogy ez a világ csak hercegeknek és hercegnőknek való. Valaha ő is herceg volt. Trónörökös. A markában volt minden és mindenki. A többi herceg hajbókolt neki, ő kegyes volt, így nem törtek ellene, alattvalóival pedig sohasem közösködött. Bár, az első éjszaka jogát fenntartotta. Aztán király lett. Élvezte a vagyont. De hű csatlósai is felnőttek. És nem vezér kellett már nekik, hanem haszon. Hasznuk pedig csak a király fosztogatásából fakadt. A király mizantróp lett, mint a legtöbb király, ült a sarokban régi helyén, és várt, hatalmat gyűjtött. De hatalom helyett inkább a mája növekedett, majd életfonalával együtt zsugorodni kezdett az is. Az élet túl korán volt hozzá kegyes, és ő nem halt hősi halált, mint Morrison, hogy legenda legyen.

Az ördög az atmoszférára figyel… Mindent áthat a halálszag – mely, mint Krúdy óta tudjuk, a rozmaringéhoz hasonlít –, és ezzel ambivalens módon az egész helynek van valami gejl rózsaszín színe, és egy kis izzadsággal kevert fehérbor utóíze. Az egészet, mintha kép lenne, keretezi az arany, mely az isteni fényt lenne hivatott jelképezni, és a négy sarkán meztelen kisfiúangyalkák trombitát fújnak, amit fülsüketítően hallani vél az ember a zene – vagy mi – mellett. Ezeken az angyalokon azonban bukósisak van. Ha leesnének ugyanis ebbe a képképzetbe, egyből kiszívódna az agyuk, és rügyezni kezdene a fülük. Az ő naiv jóságuk nem bírja ezt el. (De hogyan is beszélhetünk itt naivitásról, hiszen bukósisakkal rendelkeznek. Minden csak álca. Talán a szarrá tépett angyalba több jóság szorult, és több empátia, mint abba a boldogan fuvolázó álszentbe. Hiszen neki kell drogot használnia, hogy feldolgozza a világ gondját…)

Az ördög engem figyel…

Én figyelem az ördögöt... Szemezünk. ő az egész színtér előtt áll velem szemben, mögötte e sajátos humorral megfestett mozgó élettájkép. Kezünket egymáséhoz tesszük. Megborzongok. ő is. Megfordulnék, hogy ezt az egész trágyadombot magam mögött tudjam, de nem merek. Tükör előtt állok…