A minap kedvenc éttermem menzáján négyfogásos menüt ajánlottak, olyan ínycsiklandó, szem-szájnak ingere ételsorral, melyet muszáj volt megkóstolnom. Valahogy így voltam nemrégiben újjáéledt irodalmi folyóirat-mustrám e havi darabjával, a Tiszatájjal is. Ebéd után.
Darvasi László szövegeit mindig az ő hangján olvasom. A Virágzabálókat a Dugonics téren kezdtem el, a nap a nyakamba tűzött, s a körülöttem lévő zsivaj (három hajléktalan szópárbaja hallatszott, a szökőkút duruzsolt, biciklikerekek jöttek-mentek) máris a kikötőbe andalított, aztán a cigányputriba, ahol Péterért izgultam, hol egy fa, hol az ajtó mögé bújva. Mert ott voltam én is!
Kádár János és a Tiszatáj viszonyáról azért is volt rendkívül időszerű olvasnom (immáron kényelmes karosszékemben, kávé után), mert előző nap az Emlékpont múzeum kiállítására is eltévedtem. A két történelmi bizonyíték láthatatlanul fonódott eggyé bennem.
Az időközben az asztalomra került Tiszatáj egyszerre a tanulmány rovatnál nyílt ki, így már éreztem, ezt a napot akkor zárhatom, ha az utolsó betűig elolvasom. Fried István és Orcsik Roland tanulmányával, valamint lapunk munkatársa, Turi Tímea dobogós diákköri dolgozatával ismerkedve ismerős hangok szólaltak meg.
Mintha magába visszaérő körben mozognának, több szöveg párbeszédbe is elegyedett egymással, hiszen Kabdebó Tamás versei mellett két róla szóló kritika is megjelent; Darvasi a Vonal híjánban is visszatért, illetve Határ Győző és Alföldy Jenő is megemlékezett Kálnoky Lászlóról. Ennek örültem, mert így árnyaltabb kép alakult ki bennem például a számomra eddig ismeretlen Kabdebóról. Elalvás előtt mint régi (reggel megismert) ismerőst köszöntöttem újból.
Szép napot zártam, szeretném másokkal is megosztani. Kellemes napi útitársamat, a szeptemberi
Tiszatájat szeretettel ajánlom olvasásra!
Szekeres Nikoletta