„Egyiptom” – mondja mosolyogva Zoli. A Nílus ajándékaként emlegetett ország és annak gyönyörű ősi kultúrája fogta meg még általános iskolásként a hallgatót. „Mivel tudtam, hogy Egyiptommal csak úgy foglalkozhatok, ha egyiptológus leszek, ezért innentől kezdve ez vált a legfontosabb célommá” – meséli. Később, a gimnáziumi évek alatt megmaradt ez a szenvedély, sőt Zoltánnak lehetősége nyílt egy feltárásba is bepillantani az otthonától, Kiskőröstől nem messze eső Hartán. „Itt az ásatás puszta valósága még jobban megfogta a fantáziámat, mint a korábbi, könyvekben olvasottak” – így Zoli. Majd érdeklődni kezdett az itthoni régészeti kutatások iránt is, annál is inkább, hiszen rájött, hogy egyiptológusként Magyarországon nem sok lehetősége lesz, és csak kevesek kiváltsága ez a szakma.
Az SZTE Régészeti Tanszékre került, és hamarosan a gyakorlatban, föld- és testközelből megtapasztalhatta az „ásó tudományát”. Szívesen említi például a 2006-os szermonostori ásatást, ez volt ugyanis az első feltárás, amelyen már hallgatóként vett részt, illetve ahol nagyon sokat tanulhatott Vályi Katalintól, a Móra-múzeum régészétől, főként a rétegtani feltárás „csínját-bínját”. Emlékezetes számára egy gyulavári késő avar kori temető ásatása is, mert ott mindent olyan dolgot elsajátíthatott, ami egy régésztechnikusnak nélkülözhetetlen a fotózástól a dokumentálásig.
„Munkahelyfüggő, hogy mikor kelünk és mikor fekszünk, de nyilvánvaló, hogy minél meszszebb van az adott lelőhely, annál korábban kell kelni” – beszél régészhétköznapjairól Zoli. Mint mondja, sokszor kérdezik, hogy miért kell ilyen korán elkezdeni, pedig kézenfekvő: nyáron legalább ilyenkor azt a pár órát „hűvösben” dolgozhatják le, amíg el nem kezd igazán tűzni a nap, illetve néhány jelenséget ilyenkor lehet a legjobban megfigyelni. Az ásatáson az ember legtöbbször a természet minden erejének ki van téve, ami néha eléggé megterhelő – nyáron a hőség, ősszel és tél elején pedig a hideg. Ezenkívül nyílt terepen érhet a vihar, jégeső, hó, stb. – sorolja az ifjú régész. Mindezek az időjárási elemek a talajt is tönkretehetik, ami a munkát is lassítja és nehezíti. Megéri? – kérdezem, némileg hitetlenkedve. „Mindenképpen. Főleg olyankor, amikor teljesen új dolgokat tudunk felmutatni, feltárni, amit mások előttünk nem, vagy a korábbi hipotéziseket igazolni” – mondja Zoltán. „Nem volnék itt, ha nem tetszene, és soha nem fogom megbánni, hogy valaha is belevágtam” – állítja makacsul a hallgató.
|
Litauszki Zoltán 1986-ban született Kiskunhalason. Általános iskoláját a kiskőrösi Vasvári Pál Általános Iskolában (jelenleg Bem József Általános Iskola) végezte, majd a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium, Kertészeti Szakközépiskola és Kollégiumban szerzett érettségit 2005-ben. Jelenleg végzős régészhallgató a Bölcsészettudományi Kar Régészeti Tanszékén, népvándorláskor-középkor szakirányon. Kutatási területe a Dél-Alföld Árpád- és késő középkori pecsétgyűrűi. Számos ásatáson vett már részt, így például az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a szermonostori régészeti feltárásokban (2006), a Hódmezővásárhely-Mártély szarmata kori telepfeltárásokban (2007), a gyulavári késő avar kori temető (2008), illetve a Hódmezővásárhely-Gorzsa X. homokbánya telepfeltáráson (2009), valamint a Makó-Ipari Park avar kori temetőfeltárásban (2010). A 2008/2009-es tanévre köztársasági ösztöndíjat kapott. Fotó: Segesvári Csaba |
---|
„Amint kiérünk a terepre, megbeszéljük az aznapi tennivalókat. A kevésbé tapasztalt hallgatók bontanak, akiknek maguk a régészek vagy a technikusok segítenek. ők tulajdonképpen még próbálják elsajátítani az alapvető dolgokat a terepen” – magyarázza a feltárás részleteit a hallgató. A régésztechnikusok lefotózzák a kibontott objektumokat, lerajzolják milliméterpapírra, majd végül leírják, dokumentálják azokat. A technikusok munkáit pedig az ásatásvezető régészek egészítik ki, ők írják az ásatási naplót, koordinálják a munkásokat is. Illetve, mint szakemberek, ők vonják le az egyes jelenségekből a következtetéseket, amelyek már a későbbi kutatásokat is elősegítik. Az ő hatáskörükbe tartoznak az olyan technikai feltételek megteremtésére irányuló intézkedések is, mint például az ásatáshoz szükséges engedélyek beszerzése.
Maga a feldolgozás az olyan időszakokra vonatkozik, amikor nem lehet kint lenni a terepen, télen, illetve kora tavasszal. Ilyenkor rendszerezik jó esetben a kiásott anyagot, amiből aztán a cikk születik.
„A szakma egyik legszebb pillanata számomra az, amikor egy-egy nap vagy akár az ásatás végén a szelvény széléről végignézek a felszínen, és látom a rengeteg kibontott objektumot. Ilyenkor mindig belegondolok abba, hogy mindezeket a múlt emberei alkották, itt laktak, éltek és haltak, és nekünk jutott az a megtisztelő feladat, hogy most belepillanthassunk, és megérthessük azt a régi valóságot, amit ma már nem teljességében, csak egy letűnt kor egy részeként láthatunk” – fejtegeti Zoltán.
„A szakma szépségei közé tartozik az is, amit tanáraink nagyon sokszor az eszünkbe véstek: ’Úgy ássanak, hogy amit kibontanak, azt maguk látják utoljára!’ Azaz olyan kiváltságos helyzetben lehetünk, hogy olyan dolgokat láthatunk, tapasztalhatunk, amit nem mindenki” – teszi hozzá.
NEM MESE |
---|
Ezek után még mit kérdezhet egy jámbor, diktafonnal flangáló újságíróféleség, itt, Indiana Jones előtt. „Már rögtön az első egyetemi órákon, illetve az első ásatáson töltött héten körvonalazódik a szakma lényege, és az is, hogy mennyire minimális mértékben sem hasonlít az Indiana Jones és társai filmekben látottakhoz” – oszlatja el a közvélekedésben élő tévképzetet Zoli. „Természetesen részben mindenki ezekkel a ’misztikus’ álmokkal kezdi a tanulmányait, hogy majd megtalálja Attila sírját stb., de hamar kiderül, hogy ennél azért sokkal komolyabb tudomány: pontos mérésekkel, számokkal és nem kevés fejtöréssel, mire reális eredményekkel tud szolgálni a szakmának, és nem pedig a filmek és könyvek idealizált tündérmeséivel” – vallja a hallgató. |
Litauszki Zoli nagy álma, hogy elismert legyen a szakmájában, és jól végezhesse a munkáját, megfelelhessen az elvárásoknak. Szép sorban PhD-ra, majd családra vágyik. Kutatási területének megfelelően szeretné összegyűjteni és rendszerezni hazánk középkori pecsétgyűrűit – szakdolgozatát is ebben a témában írja „középkoros tanára”, Wolf Mária vezetésével. Mint megtudjuk, kevesen és régen kutatták ezt a tárgytípust, ezért is kezdte el Zoli összegyűjteni a gyűrűket a dél-alföldi régióban. S – folytatva a vágyak felsorolását – végül szeretné majd beutazni az egész világot, amit nem mással, mint Egyiptommal kezdene…
Ha már újra előkerült Egyiptom, eszünkbe ötölhet a „fáraó átka”, mikor a Tutanhamon sírját feltáró régészek közül többen egyfajta évezredekre betokozódott gombától haltak meg. Zoli azonban nem tart ilyesmitől, mint mondja, az itthoni ásatásokon nagyon régi sírokat bontanak. Arra persze ügyelnek, hogy a csontok ne sebezzék meg a bőrüket, de komolyabb aggodalomra egyáltalán nincs ok.
Példakép? „A szüleim és bátyám mindenképpen a példaképeimnek számítanak, hiszen tőlük tanultam meg, hogy mindenért küzdeni tudjak, és ne adjak fel semmit” – tudjuk meg az ifjú régésztől.
Arany Mihály