2022. december 8., csütörtök English version
Archívum  --  2010  --  6. szám - 2010. április 19.  --  Katedra
Nem tud­nék le­mon­da­ni a ta­ní­tás­ról
Hos­­szú év­ti­ze­dek után is lel­kes, ha a szak­má­já­ról van szó, de van úgy, hogy el­fá­rad a mun­ká­já­ban – ak­kor pe­dig ta­rok­ko­zik vagy ope­rá­ba jár. Szá­mos tiszt­sé­get vál­lalt a tu­do­má­nyos és egye­te­mi köz­élet­ben, de egy idő után – mint mond­ja – az em­ber „ob­si­tot kér”, hogy át­ad­ja a he­lyét a fi­a­ta­lok­nak.
Címkék: Katedra

– Pe­da­gó­gus fel­menői van­nak, így le­het azt mon­da­ni, hogy a ta­nár­ság a vé­ré­ben van. A ké­mia irán­ti érdek­lődését is ott­hon­ról hoz­ta?
– Min­dig is a ké­mia, ma­te­ma­ti­ka, fi­zi­ka ér­de­kelt leg­in­kább, de a csa­lá­dunk­ban sen­ki nem volt jár­tas a kí­sér­le­ti ter­mé­szet­tu­do­mány­ok­ban. Édes­apám lat­in-görög-történelem sza­kos ta­nár volt, édes­anyám tör­té­ne­lem-föld­rajz sza­kos, ahogy nagy­apám is. Má­sik nagy­apám kán­tor­ta­ní­tó­ként dol­go­zott egy kis fa­lu­ban, a pá­lya te­hát szin­te ha­gyo­mány volt. Ta­lán eb­ből az örök­ség­ből adó­dik, hogy min­dig is nagy hang­súlyt fek­tet­tem az ok­ta­tói te­vé­keny­ség­re, tu­laj­don­kép­pen ezért is ma­rad­tam az egye­te­men. A tu­do­má­nyos ku­ta­tás is fon­tos ré­sze a mun­kám­nak, de a ta­ní­tást so­se ha­nya­gol­tam el. Ez a ket­tő szo­ro­san ös­­sze­fo­nó­dik, és min­dig igye­kez­tem, hogy egyik se men­jen a má­sik ro­vá­sá­ra.

katedra Visy Csa­ba (1950)
Sze­ge­di szü­le­té­sű, 1974-ben vég­zett ok­le­ve­les ve­gyész­ként a Jó­zsef At­ti­la Tu­do­mány­egye­te­men. 1976-ban sze­rez­te meg dok­to­ri fo­ko­za­tát, 1994-ben lett a ké­mi­ai tu­do­mány dok­to­ra. 1991-től 1996-ig a TTK ok­ta­tá­si dékán­helyette­se, 2000-től 2003-ig az SZTE ok­ta­tá­si rek­torhe­lyettese volt. Tag­ja volt az Or­szá­gos Kred­it­tanác­snak és a Nem­ze­ti Bo­lo­gna Bi­zott­ság­nak. 1997-2000 kö­zött Szé­che­nyi Pro­fes­­szo­ri Ösz­tön­díj­ban ré­sze­sült, 2004-ben meg­kap­ta a Ma­gyar Köz­tár­sa­sá­gi Ér­dem­rend Lo­vag­ke­reszt­jét. 2010-ben Finn­or­szág tisz­te­let­be­li kon­zul­já­nak ne­ve­zik ki. Nős, két fel­nőtt gyer­me­ke és két uno­ká­ja van. A TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi tanára.
Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

Te­het­ség­gon­do­zás fel­ső­fokon

– Az ön ta­nít­vá­nya Endrő­di Ba­lázs, egyi­ke an­nak az öt hall­ga­tó­nak, aki idén el­nyer­te a Só­fi-ösz­tön­dí­jat.
– Ba­lázs igen te­het­sé­ges di­ák. Az el­ső bo­lo­gnai év­fo­lya­mon kez­dett; en­nek a kor­osz­tály­nak van egy rop­pant lel­kes és el­hi­va­tott mag­ja, és ő is kö­zé­jük tar­to­zik. Csak né­hány hall­ga­tó­val szo­kott elő­for­dul­ni, hogy meg­aján­lott je­gyet kap­nak tő­lem egy kur­zus vé­gén, mert eh­hez ko­moly és minősé­gi mun­ká­ra van szük­ség. Ez a fi­a­tal­em­ber egyi­ke volt an­nak a ke­vés di­ák­nak, akik ezt ki­ér­de­mel­ték. Köz­vet­le­nül ez­után meg­ke­re­sett, hogy be­kap­cso­lód­hat-e a la­bo­ra­tó­ri­um mun­ká­já­ba, mert ér­de­kel­né a le­he­tő­ség, a kö­vet­ke­ző fél­év­ben pe­dig fel­vett egy olyan kur­zust, amely ki­fe­je­zet­ten elekt­ro­ké­mi­á­ról és az elekt­ro­mo­san ve­ze­tő po­li­me­rek­ről szólt. Sza­bad­ide­jé­nek nagy ré­szét innen­től kezd­ve a la­bo­ra­tó­ri­um­ban töl­töt­te, és jól be­il­lesz­ke­dett az ott dol­go­zó csa­pat­ba. Azt hi­szem, ezért is si­ke­rült ne­ki olyan ala­pos­ság­gal el­ké­szí­te­nie a dol­go­za­tát az OTDK-ra – ta­valy har­ma­dik he­lye­zést ért el ve­le a ké­mi­ai és vegy­ipa­ri szek­ci­ó­ban. Ez egy­részt rit­ka do­log ilyen fi­a­ta­lon, más­részt jelen­tős tel­je­sít­mény, fő­leg, ha fi­gye­lem­be ves­­szük, hogy az EL­TE-ről és a BME-ről ér­ke­zett ha­gyo­má­nyos kép­zés­ben ha­la­dó ve­gyész- és ve­gyész­mér­nök hall­ga­tók­kal együtt ver­seny­zett.
– Más di­ák­jai is igen ered­mé­nye­sek, ta­nul­má­nyi ver­se­nye­ken jól tel­je­sí­te­nek, külön­böző dí­ja­kat nyer­nek. Eze­ket men­­nyi­re tart­ja a sa­ját si­ke­ré­nek?
– Úgy gon­do­lom, hogy egy egye­te­mi ok­ta­tó­nak nem csu­pán az a fel­ada­ta, hogy is­me­ret­anya­got ad­jon át a di­á­kok­nak, és el­len­őriz­ze, hogy azt el­sa­já­tí­tot­ták-e. A mun­kánk – és egy­ben a te­het­ség­gon­do­zás – egyik leg­fon­to­sabb ré­sze, hogy a hall­ga­tó­kat az adott tu­do­mány­te­rü­let sa­já­tos­sá­ga­i­ba is be­ve­zes­sük. Ha va­la­ki te­het­sé­ges, azt ész­re kell ven­nünk, és on­nan­tól meg­ad­ni ne­ki min­den se­gít­sé­get, hogy ezt az il­le­tő ki­bon­ta­koz­tat­has­sa. Sze­ren­csé­re töb­ben is van­nak ígé­re­tes hall­ga­tók, pél­dá­ul Luk­ács Zsó­fia szin­tén har­ma­dik he­lye­zett lett a ta­va­lyi OTDK-n. Úgy lát­szik, ne­kem sze­ren­csém van, mert a di­á­kok ál­ta­lá­ban kedv­vel jön­nek eb­be a la­bo­ra­tó­ri­um­ba, ahol az ál­ta­lam ve­ze­tett tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok foly­nak. Nincs meg­köt­ve a ke­zük – a té­ma ki­je­lö­lé­sé­vel a te­het­sé­ges hall­ga­tók egy­re in­kább önál­ló­an dol­goz­nak; sa­ját ma­guk ter­ve­zik meg a ki­vi­te­le­zést, és idő­ről idő­re kon­zul­tá­lunk az ered­ményekről - így ha­lad elő­re a ku­ta­tás.

Fran­cia ta­go­zat­tól Turkuig

– Kö­zép­is­ko­lás ko­rá­ban fran­cia ta­go­za­tos volt a Ságvári End­re Gya­kor­ló Gim­ná­zi­um­ban. Ké­sőbb még­is ké­mia szak­ra je­lent­ke­zett, az­óta pe­dig a JATE, majd az SZTE ber­ke­i­ben dol­go­zik.
– A ter­mé­szet­tu­do­má­nyos érdek­lődés, amely már ál­ta­lá­nos is­ko­lás ko­rom­ban ki­ala­kult, kö­zép­is­ko­lás ko­rom­ban sem szűnt meg, de min­den­kép­pen el akar­tam sa­já­tí­ta­ni egy nyu­ga­ti nyel­vet, és nem bán­tam meg, hogy fran­cia ta­go­za­tos let­tem. Ami a ve­gyé­sze­tet il­le­ti: mi­u­tán be­fe­jez­tem az egye­te­met, elő­ször tu­do­má­nyos to­vább­kép­zé­si ösz­tön­dí­jas gya­kor­nok­ként dol­goz­tam itt két évig, majd vé­gig­jár­tam az ok­ta­tói „rang­lét­ra” lépc­sőit, és meg­sze­rez­tem külön­böző tu­do­má­nyos fo­ko­za­to­kat. Ta­pasz­ta­la­to­kat per­sze más­hol is sze­rez­tem, szá­mos al­ka­lom­mal jár­tam kül­föld­ön. 1988-ban a turkui egye­tem ösz­tön­dí­já­val ke­rül­tem Finn­or­szág­ba, ott ta­lál­koz­tam elő­ször azok­kal az anya­gok­kal – az elekt­ro­mo­san ve­ze­tő po­li­me­rek­kel –, ame­lye­ken alap­szik az a ku­ta­tás, amel­­lyel ma is fog­lal­ko­zom. Ez egy fél­éves ösz­tön­díj volt, ez után szin­te min­den év­ben vis­­sza-visz­­sza­jár­tam dol­goz­ni Turku­ba egé­szen 2000-ig. Ab­ban az idő­ben az it­te­ni kö­rül­mé­nyek nem a leg­mo­der­nebb tech­ni­kát biz­to­sí­tot­ták, így elő­for­dult, hogy itt­hon egy év alatt ha­lad­tam an­­nyit a ku­ta­tá­sa­im­mal – ami­re per­sze időt is ke­ve­seb­bet tud­tam sza­kí­ta­ni egyéb kö­te­le­zett­sé­ge­im mi­att –, mint kint más­fél hó­nap alat­t. Ezek az ered­mé­nyek, amik a turkui egye­tem­hez kötőd­nek, biz­to­sí­tot­ták an­nak a hát­te­rét, hogy 1993-94-től ha­zai pá­lyá­za­tok­ban is si­ke­res vol­tam, és má­ra itt is már ki­ala­kult egy olyan tu­do­má­nyos esz­köz­tár, egy olyan fel­sze­relt la­bo­ra­tó­ri­um, amit bár­ki­nek büsz­kén mu­ta­tok meg. Az­óta szá­mos kon­fe­ren­ci­án meg­for­dul­tam már, és bár adó­dott vol­na olyan le­he­tő­ség, hogy más­hol dol­goz­zam, azt so­se tud­tam vol­na el­kép­zel­ni, hogy kül­föld­ön te­le­ped­jek le, és ez ál­tal eset­leg le­mond­jak az ok­ta­tás­ról.

Szí­né­szi te­vé­keny­ség

– A kap­cso­lat a turkui egye­tem­mel még fenn­áll?
– Ter­mé­sze­te­sen. Az Eras­mus prog­ram ke­re­té­ben pél­dá­ul több hall­ga­tóm is el­ju­tott már Turku­ba – Ba­lázs és egy má­sik hall­ga­tó is ott fog­ja töl­te­ni a kö­vet­ke­ző sze­mesz­tert. A vi­lág egy­re nyi­tot­tabb, ah­hoz ké­pest, hogy az én időm­ben kö­rül­be­lül há­rom­éven­te le­he­tett ki­jut­ni kül­föld­re, a fi­a­ta­lok­nak ma már sok­kal több le­he­tő­sé­gük van. Vé­le­mé­nyem sze­rint a tu­do­má­nyos kon­fe­ren­cia, mint olyan, nem csu­pán azért fon­tos, hogy új­don­sá­gok­kal is­mer­ked­jünk meg, mert an­nak utá­na le­het jár­ni, el le­het ol­vas­ni a szak­iro­da­lom­ban. Sok­kal fon­to­sabb a sze­mé­lyes kap­cso­lat ki­ala­kí­tá­sa, mert egy be­szél­ge­tés so­rán fel le­het fe­dez­ni a kö­zös érdek­lődési pon­to­kat. Az én fel­ada­tom most már az, hogy az ál­ta­lam ki­ala­kí­tott kap­cso­la­to­kat a fi­a­tal mun­ka­tár­sa­im, ta­nít­vá­nya­im szá­má­ra igye­kez­zem hasz­no­sí­ta­ni, va­gyis szá­muk­ra biz­to­sít­sa ez egy más­faj­ta szem­lé­let meg­is­me­ré­sé­nek le­he­tő­sé­gét. Ez na­gyon fon­tos a tu­do­mány­ban, mert nem sza­bad be­zár­kóz­ni, és szemel­len­zőv­el csak ar­ra kon­cent­rál­ni, amit az em­ber meg­szo­kott a sa­ját la­bo­ra­tó­ri­u­má­ban.
– Men­­nyi­re tud­ja át­ad­ni hall­ga­tó­i­nak ezt a faj­ta nyi­tott­sá­got?
– Hos­­szú pe­da­gó­gus­pá­lyám alatt az fo­gal­ma­zó­dott meg ben­nem, hogy egy ta­nár – az ok­ta­tás bár­mely szint­jén – tu­dá­sá­val, sze­mé­lyi­sé­gé­vel, sze­mé­lyes pél­dá­já­val a leg­ered­mé­nye­sebb. Ön­ma­gá­ban a tu­dás nem elég, tu­dás nél­kül pe­dig a von­zó sze­mé­lyi­ség is ke­vés, még­is, a sze­mé­lyes pél­da na­gyon fon­tos. Ha le­egy­sze­rű­sít­jük, azt is mond­hat­nám, hogy az ok­ta­tói te­vé­keny­ség – és itt fő­leg a tan­te­rem­ben el­töl­tött idő­re gon­do­lok – egy­faj­ta szí­né­szi te­vé­keny­ség­gel pá­ro­sul, hi­szen így le­het ér­de­kes­sé ten­ni egy-­e­gy, szá­raz­nak tű­nő anyag is­mer­te­té­sét. Ezek azok a sze­mé­lyes at­ti­tű­dök, ame­lyek jó eset­ben meg­fo­gan­nak a hall­ga­tók­ban.

KONZUL
Visy Csa­ba, no­ha az egye­te­mi ve­ze­tés­ben már nem vál­lal sze­re­pet, a közélet­től nem vo­nul vis­­sza: a kö­zel­jö­vő­ben ugyan­is Finn­or­szág tisz­te­let­be­li kon­zul­já­nak fog­ják ki­ne­vez­ni. „A két nem­zet kö­zöt­ti kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­nak egyik je­le­ként igye­kez­nek bő­ví­te­ni a ma­gyar­or­szá­gi tisz­te­let­be­li finn kon­zu­lá­tu­sok szá­mát” – je­gyez­te meg Visy Csa­ba. Mint el­mond­ta, fel­ada­ta nem­csak az lesz, hogy a ré­gi­ó­ban (Csong­rád, Bács-Kis­kun és Jász-Nagykun-Szolnok me­gyék­ben) szük­ség ese­tén se­gít­sé­get nyújt­son az ide­lá­to­ga­tó finn ál­lam­pol­gár­ok­nak, ha­nem a tu­do­má­nyos kap­cso­la­tok gaz­da­sá­gi irány­ban va­ló ki­ter­jesz­té­se. A tisz­te­let­be­li kon­zu­lá­tus – amely­hez már meg­van a rek­to­ri be­fo­ga­dó nyi­lat­ko­zat – az egye­tem te­rü­le­tén fog mű­köd­ni.

Lo­pa­ko­dók és a nap­ener­gia

– Ku­ta­tá­si-ok­ta­tá­si te­rü­le­te, mint em­lí­tet­te, az elekt­ro­mo­san ve­ze­tő po­li­me­rek vi­lá­ga.
– A ké­mi­ai dok­to­ri is­ko­lá­ban én ve­ze­tem az elekt­ro­ké­mi­ai és reak­ciókinetikai prog­ra­mot. Ezen be­lül a ku­ta­tá­si te­rü­le­tem az idők so­rán fo­lya­ma­to­san vál­to­zott, mert azt val­lom – ahogy már mond­tam is –, hogy nem sza­bad le­ra­gad­ni egy adott te­rü­let­nél. A turkui kap­cso­lat dön­tő jelen­tőségű volt szá­mom­ra, mert ott is­mer­ked­tem meg azok­kal a po­li­me­rek­kel – köz­nyelv­ben mű­anyag­ok­kal –, ame­lyek el­len­tét­ben az ös­­szes ed­di­gi, szi­ge­te­lés­re hasz­nált­tal, ké­pe­sek ar­ra, hogy ve­zes­sék az elekt­ro­mos ára­mot. Ez áll 1988-tól az én ku­ta­tá­sa­im kö­zép­pont­já­ban is, majd kö­rül­be­lül nyolc éve el­kezd­tük ös­­sze­kom­bi­nál­ni eze­ket az elekt­ro­mo­san ve­ze­tő szer­ves anya­go­kat külön­böző egyéb tu­laj­don­sá­gú ré­szecs­kék­kel, pél­dá­ul fém­io­nok­kal, fé­mek­kel, nanorészec­skékkel és bi­o­ló­gi­a­i­lag fon­tos anya­gok­kal. Így ké­szí­tet­tünk mág­ne­ses, fotokatal­i­tikus, ter­moelek­tro­mos vagy épp bio­tech­no­ló­gi­ai cél­ra al­kal­mas elekt­ró­dot. Ez mind azt je­len­ti, hogy az elekt­ro­mos ve­ze­tés alap­tu­laj­don­sá­gát kom­bi­nál­ni le­het egy más­faj­ta tu­laj­don­ság­gal. En­nek a te­rü­let­nek nagy a hasz­no­sí­tá­sa le­he­tő­sé­ge: a nap­ener­gia és a geo­ter­mi­kus ener­gia hasz­no­sí­tá­sá­tól kezd­ve olyan elekt­ro­ni­kus esz­kö­zök gyár­tá­sá­ig, ame­lyek nem igény­lik azt a szi­lí­ci­um ala­pú tech­no­ló­gi­át, amely köz­tu­dot­tan ne­héz­kes és drá­ga. De hogy eg­zo­ti­kus al­kal­ma­zá­si le­he­tő­sé­get mond­jak, a lo­pa­ko­dó re­pü­lő­gép be­vo­na­ta is ilyen anyag­ból ké­szül, így el­nye­li a ra­dar­su­gár­zást, hogy az ne verőd­jön vis­­sza. Te­hát van­nak már meg­va­ló­sult al­kal­ma­zá­sok, és olya­nok is, ame­lyek fej­lesz­té­si stá­di­um­ban van­nak. Vi­lág­szer­te nagy erők­kel foly­nak a ku­ta­tá­sok ezek ha­té­ko­nyabb mű­kö­dé­sé­nek ki­fej­lesz­té­se ér­de­ké­ben. Éven­te szá­mos vi­lág­kon­fe­ren­cia fog­lal­ko­zik ez­zel a té­má­val, né­hány jelen­tőseb­bet mi is lá­to­ga­tunk, jó­ma­gam pél­dá­ul meg­hí­vott elő­adó le­szek ős­­szel a Nem­zet­kö­zi Elekt­ro­ké­mi­ai Tár­sa­ság éves kon­fe­ren­ci­á­ján.
– Az em­lí­tett ku­ta­tá­sok­hoz kap­cso­lód­nak az ön ne­vé­hez köt­he­tő sza­ba­dal­mak is.
– Két sza­ba­da­lom szü­le­tett en­nek a la­bo­ra­tó­ri­um­nak a rész­vé­te­lé­vel: az egyik egy spe­ci­á­lis ér­zé­ke­lő, amely az em­be­ri szer­ve­zet­ben, a vér­ben a vér­cu­kor­szint­hez ha­son­ló­an a húgy­sav-szin­tet ké­pes mér­ni. A má­sik egy elek­tro-biotech­noló­giai esz­köz, ahol egy spe­ci­á­lis ve­ze­tő po­li­mer elekt­ród­ba olyan ada­lék­anya­got ül­tet­tünk be, amely se­gít­sé­gé­vel hidro­genáz-en­z­imek hid­ro­gén előál­lítására ösz­tö­nöz­he­tők, és ez azért fon­tos, mert a hid­ro­gén a leg­tisz­tább ener­gia­hor­do­zó, el­ége­té­sé­vel az ener­gia mel­lett csak víz ke­let­ke­zik.

Jó ta­nács Alfonzótól

– Ko­ráb­ban az egye­te­mi ve­ze­tés­ben is vál­lalt fel­ada­to­kat.
– Hat évig vol­tam az – ak­kor még – TTK ok­ta­tá­si dékán­helyette­se, más­fél évig a Ké­mi­ai Tan­szék­cso­port vezető­je, 2000-2003 kö­zött a fris­sen egye­sült SZTE ok­ta­tá­si rek­torhe­lyette­se, 2000-2008 kö­zött a Fi­zi­kai Ké­mia Tan­szé­ket ve­zet­tem, meg­ala­ku­lá­sá­tól kezd­ve nyolc évig dol­goz­tam az Or­szá­gos Kred­it­tanács­ban, tag­ja vol­tam a Nem­ze­ti Bo­lo­gna Bi­zott­ság­nak, ott is a ta­nár­kép­zé­si al­bi­zott­ság­nak, leg­utóbb pe­dig a Ma­gyar Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság Ké­mi­ai és Ve­gyész­mér­nö­ki Bi­zott­sá­gá­nak vol­tam társ­el­nö­ke. Úgy gon­do­lom, hogy ele­get tet­tem köz­szol­gá­la­ti fel­adat­kö­re­im­nek, ame­lyek sok eset­ben fá­rad­sá­gos, ideg­rend­szert nem kí­mé­lő, sőt, fi­zi­ka­i­lag is megter­helő fel­ada­tok vol­tak. Rek­torhe­lyette­si idősza­kom volt ta­lán leg­fá­rasz­tóbb, mert mel­let­te tan­székvezető és ok­ta­tó is vol­tam, rá­adá­sul épp ab­ban az idősza­k­ban nagy vo­lu­me­nű fel­ada­to­kat kel­lett meg­ol­da­ni: ak­kor tér­tünk át a kred­itrend­sz­er­re, egy­sé­ge­sí­te­ni kel­lett az egye­tem ta­nul­má­nyi- és vizs­ga­sza­bály­za­tát, ek­kor in­dult el az ETR. Ab­ban az idő­ben, ami­kor kér­dez­ték, hogy le­het ezt győz­ni időv­el és ener­gi­á­val, ak­kor min­dig Alfonzót idéz­tem, aki azt mond­ta, hogy az em­ber akár na­pi hu­szon­öt órát is tud dol­goz­ni, csak rend­sze­re­sen egy órá­val ha­ma­rabb kell fel­kel­ni.
– A csa­lád­ja men­­nyi­re tá­mo­gat­ta eb­ben?
– Ma­xi­má­li­san mel­let­tem áll­tak. Fe­le­sé­gem is pe­da­gó­gus, is­me­ri az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben fo­lyó éle­tet, és min­dig biz­to­sí­tot­ta a hát­te­ret ah­hoz, hogy a pá­lyám elő­re ha­lad­has­son. Két nagy lá­nyom van és két uno­kám. Egyik gye­re­kem se lett ve­gyész, bár a na­gyob­bik lá­nyom ma­te­ma­ti­ka-an­gol sza­kos ta­nár, je­len­leg ta­nár­ként dol­go­zik is. A ki­seb­bik ma­gyar-an­gol sza­kos, de ő nem vál­lal­ta fel a ta­ná­ri mun­ka­kört.
– Mind­emel­lett jut ide­je hob­bi­ra?
– Szaba­didőv­el an­­nyi­val ren­del­ke­zik az em­ber, amen­­nyit ki­szo­rít ma­gá­nak. Amel­lett, hogy csa­lá­dom­mal, uno­ká­im­mal ta­lál­ko­zom, két ked­venc te­vé­keny­sé­gem van: az egyik az ope­rák vi­lá­ga, a má­sik pe­dig a ta­rokk – en­nek fe­le­sé­gem­mel mind­ket­ten nagy ra­jon­gói va­gyunk.

Tóth Ilo­na

Bezár