Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

A történészhallgatók között is sikert arathat Székely Melinda munkája, hiszen hallgatói szívesen vesznek részt különböző tanulmányi versenyeken. Ennek egyik látványos eredménye a legutóbbi OTDK-ról elhozott első díj: Illés Imre Áron A Lex Irnitana című dolgozatának az adjunktusnő volt a szakvezetője.

 

 

Draskóczyné Székely Melinda az SZTE Bölcsészettudományi Kar Ókortörténeti Tanszékének egyetemi adjunktusa. Az ELTE és a JATE hallgatója volt, 1988-ban szerzett egyetemi diplomát. A történelemtudomány PhD-doktora. Kezdetben latin nyelvtanárként dolgozott a Klasszika-Filológiai Tanszéken, majd 1997-től a Wojtilla Gyula vezette Ókortörténeti Tanszéken folytatta munkáját. Tíz kiadott tanulmány szerzője, már megjelent egy önálló kötete, és nyomdában a következő. 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban „Az év történésztanára”. 2007-ben tanítványa, Illés Imre Áron az OTDK humán tudományi szekciójában első helyezést ért el dolgozatával. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Illés Imre Áron latin forrásolvasás órára járt hozzám, s referátumtémának ajánlottam számára a Lex Irnitana olvasását. Ezt 1981-ben fedezték fel Spanyolországban; a hat bronztábla egy addig ismeretlen római város, Irni törvénykönyveit tartalmazza. Azért is különösen jelentős ez a lelet, mert az ókortudomány terén igen nehéz újabb felfedezésekkel előállni, hiszen a 19. századi ókorkutatók már sok mindent feldolgoztak. A régészeti feltárások során viszont előkerülnek különféle feliratok – papiruszon, kő- és bronztáblán, cserépdarabokon –, ezek nagyon jó információforrásként szolgálhatnak, és új eredményekkel kecsegtetik az ókortudományt.

A Lex Irnitana egy igen nehéz latin nyelvű jogi felirat, de mivel Imre latin szakos volt, így mertem ajánlani neki a témát. Nagyon alapos, kiváló munkát végzett – ezt az is mutatja, hogy az OTDK-n írásbeli és szóbeli bírálói egyaránt maximális pontszámot adtak a dolgozatára. Ez azért külön érdekes, mert Imre az a típusú hallgató, akit biztatni kell, hogy adja be végre a dolgozatát. Hihetetlenül maximalista, és mindig talált még rajta javítanivalót.

Imrének rendelkeznie kellett a munkához jó latin nyelvi alappal, ráadásul az elérhető szakirodalom mind idegen nyelvű, így idegennyelv-ismeretre is szükség volt a munkához. Az OTDK első díja után pedig kiadtuk magát a fordítást is – pályáztam hozzá pénzt, egy epigráfus kollégával lektoráltuk. Azóta pedig az országban több helyen is keresik, még a jogi karon is örömmel fogadták, hiszen új anyagot jelent a római kori joghoz is.

Imrére jellemző, hogy egy latin verset írva köszönte meg a tanári munkámat.

 

 

– Fontos, hogy magas színvonalon tudja használni a hallgató a forrás nyelvét: hogy fel tudja dolgozni, kritikusan értékelni is tudja, amihez hozzájut. Alap tehát a jó nyelvérzék, és ez vonatkozik az idegen nyelvű szakirodalomra is, hiszen ami az ókortörténetet illeti, a legtöbb irodalom csak idegen nyelven érhető el. Emellett tudni kell észrevenni az összefüggéseket, átlátni, megérteni, amit a forrásban találunk, sokszor kimondatlanul, csak a sorok között lehet rálelni az igazi mondanivalóra. Megtalálni a forrásban a problémás pontokat, amiből egy tudományos dolgozatot lehet írni, önálló gondolkozásra, jó rálátásra mindenképpen szükség van – és persze elkötelezettségre is, hogy valaki rá tudjon szánni éveket egy témára, és a nehézségeken, mélypontokon túllendülve folytatni a kutatást, elmélyülni.

– A tanári munka nekem nagyon fontos volt mindig is. Ez így volt latintanárként is, így van most is. Igazából az egyik legbüszkébb arra a kitüntetésre vagyok a pályámon, amit a hallgatóimtól kaptam: három évben is Az év történésztanárává választottak itt Szegeden. A tanári munkához önzetlenség szükséges, hiszen amíg az ember egy hallgató munkájánál segédkezik, anyagot keres, lektorál, addig nem a saját tudományos karrierjét építi. Pedig az életrajzba ennek kell bekerülnie: hogy hány monográfiát, tanulmányt írt a kutató. Tehát ez egyfajta áldozathozatal, de nekem ez igazi örömöt szerez. A tanítás élvezetes számomra: szeretek megtartani egy jó órát, szeretem, ha én sem unatkozom rajta, hanem tudok valami olyat nyújtani, ami a hallgatóknak újdonság, érdekes, elgondolkodtató. Én bízom a hallgatókban: próbálom megkeresni az érdeklődésüket, azt, hogy miben egyediek – és így mindig ki lehet hozni valamilyen eredményt.
A legutóbbi OTDK nekem kétszeres örömet hozott: nemcsak a tanítványom, hanem ugyanezen a versenyen a lányom is sikeresen szerepelt: különdíjat kapott. Így anyaként és tanárként is büszkélkedhettem. Igaz, a lányom nem történész, de mindkét gyermekem bölcsésznek tanul, így viszik tovább a humán vonalat a családban.

 

 

– Belenevelni nem, de úgy gondolom, valóban fontos volt, hogy már kiskoruktól kezdve jó könyveket adjunk a kezükbe, hogy megbeszéljünk dolgokat, hogy egyfajta tartalmas, értékes életet tudjunk biztosítani nekik. A férjem is tulajdonképpen humán érdeklődésű gyermekorvos, és ő is partner ebben. A gyerekeink nagyon fiatalok, és több nyelvet tudnak, igen komoly olvasmányaik vannak, és az érdeklődésük is ilyen. Úgy remélem, hogy igazán színvonalas bölcsészek válnak majd belőlük.

Most már mindketten egyetemisták, és nagy élmény egy vasárnapi ebéd után beszélgetni velük mondjuk a görög szerelmi regényről vagy valamilyen nyelvi sajátosságról. És ami azt illeti, sokat lehet tanulni már tőlük, az olvasmányaikból, a gondolataikból. Nagyon szívesen elolvasom a munkáikat, és ha kérik, örömmel segítek nekik, de az, hogy milyen területet választanak, milyen irányba haladnak, az már az ő döntésük, mert ennek mindenképpen saját döntésnek kell lennie. A lányom az olasz irodalmat választotta, a fiam inkább különböző idegen nyelvekkel foglalkozik.

– Aki a latin nyelvtant megtanulja, és a fordításokon „végigküzdi” magát, annak az embernek a többi nyelvet olvasni, tanulni sokkal könnyebb lesz. Ez ugyanis olyan nyelvi, nyelvtani alapot ad, ami megkönnyíti a többi nyelv elsajátítását, hiszen nagyon sok ma élő idegen nyelv táplálkozik a latinból, a nyelvtanból és a szókészletből egyaránt. És persze ezenfelül ott van az a kultúra, amit több ezer évvel ezelőtt azok az emberek felépítettek, azokat a gondolatokat, érzéseket megfogalmazták: ezzel találkozni, szembesülni már magában is sokat jelent. A latin források mellett magam is angol, német, olasz és spanyol nyelven olvasom a szakirodalmat.

– Ma is vannak többen, akik latinul tudnak beszélni, vagyis élő kommunikációra használják. Vannak latin szakos hallgatóink, akik részt vesznek ilyen kurzusokon, és társalognak latinul – tehát mondhatjuk, hogy használatban van a nyelv. Ráadásul akár egy mai modern konferencia nyelve is lehet a latin: tartanak is ilyen kongresszusokat manapság; néhány éve Szegeden is járt egy német professzor, aki latinul tartotta a szemináriumait. Úgy tűnik ebből, hogy nem csak a középkor művelt rétegének a nyelve lehet a latin – így persze nélkülözhetetlen, hogy a mai új szavaknak is találjunk latin megfelelőt, de azért egy kicsit erőltetettnek, idegennek találom ezeket a latin kifejezéseket.

 

 

– Középiskolás koromban azért választottam a latin nyelvet az angol helyett, mert mondták a felsőbb évesek, hogy micsoda kiváló, nagy tudású ember a latintanár – nekem pedig ez elég volt, ilyen embertől akartam tanulni. Ez is egyfajta tanári hatás. A történelmen belül a középkor vonzott leginkább, ezért jelentkeztem az ELTE történelem-levéltár szakára: az volt az elképzelésem, hogy középkori latin nyelvű oklevelekkel fogok foglalkozni. Ott olyan tanárok tanítottak, mint Hahn István, Komoróczy Géza vagy Fröhlich Ida. Sőt, még India-tanulmányokat is folytattam, pedig akkor még nem sejthettem, hogy Szegeden majd Wojtilla Gyula tanár úr keze alatt dolgozhatok ezen a témán. Közben azonban férjhez mentem, Szegedre kerültem, és történelem-latin szakos tanári diplomát szereztem, így kezdtem el itt dolgozni.

Úgy gondolom, hogy volt bennem egyfajta érdeklődés, amit a tanár terelgethetett. Nekem például Anderle Ádám tanár úr ajánlotta, hogy foglalkozzam a hispániai nyugati gót királysággal és Sevillai Izidorral. Később pedig Wojtilla Gyula tanár úr a korai középkortól az ókor felé „terelt”: ő hívta fel a figyelmemet Pliniusra, valamint a Római Birodalom és India közötti kereskedelem témájára, amiről magyarul szinte semmit nem lehet találni. Most már öt-hat éve ezzel a területtel foglalkozom. A tanárnak nagy tudású, széles látókörű embernek kell lennie, és olyan témát kell tudnia ajánlani, amit megfelelően fel lehet dolgozni. Azt hiszem, hogy az indíttatás nagyon fontos, ha találkozik az egyéni képességgel, képzettséggel és érdeklődéssel, ezek így alkotnak egy egészet.

– Plinius, a Naturalis Historia, és Sevillai Izidor, az Etymologiae szerzője is egy-egy összegző művet alkotott: mindkettő tulajdonképpen összegyűjti a kor felhalmozott tudásanyagát. Plinius harminchét kötetes Naturalis Historiája mindent tartalmaz, amit az akkori, Kr. u. 1. századi világról ő össze tudott szedni. Sevillai Izidor pedig ugyancsak széles látókörű, nagy tudású lejegyzője volt a saját kora tudásanyagának a 6-7. században. Utóbbinak különös jelentősége, hogy a középkorban ezt a 20 kötetes enciklopédiát másolták Európa-szerte, ez volt az etalon, az összegyűjtött tudást tartalmazó lexikon. Emiatt választották pár éve Izidort az internet védőszentjévé: ami ugyanis a mai ember számára a világháló, azt jelentette a középkori ember számára Sevillai Izidor Etymologiae című munkája.

Ezek a szerzők törekedtek az objektivitásra, igyekeztek minden elérhető forrásból összeszedni a részleteket, és a munkájukban ezt megmutatni – de a szubjektum mindenképp megmutatkozik, hiszen szubjektív megnyilvánulásokat tesznek, tükröződik a szerző az alkotásban. Számomra ez a legérdekesebb ezekben a művekben.

 

DETEKTÍVKÉNT

A kutatás valódi nyomozómunka. „Mindkét szerző, akinek a munkáit kutatási témaként feldolgozom, nagy tudású, komoly ember volt. Az én feladatom, hogy az írásaikat, feljegyzéseiket latinul olvasva felfedezzem bennük mindazt, ami az ő korukra vonatkozik: Pliniusnál például azokat az egyéni ízű megjegyzéseket, amelyek utalnak a személyiségére, a kor felé kialakított kritikájára... Ezek az igazán izgalmas mondatok ezekben a szövegekben. Mindig nagyon szerettem a logikai feladatokat, a latin szövegek vizsgálatát vagy a feliratokkal való foglalkozást izgalmas detektívmunkának élem meg. Amikor egy kétezer éves, kettétört kődarabot találnak a földben, amelyről már részben lekoptak a latin betűk, akkor azt meg kell fejteni, meg kell érteni, kontextusba kell helyezni. Ez az igazi kihívás.”

 

 

– A művészettörténettől kezdve a földrajzon és a biológián át az orvostudományig bizony sok-sok területen jártasnak kell lenni – valamilyen szinten. Törekedni kell arra, hogy minél többet tudjon az ember ezekből a tudományokból is, hogy az ókori technikát megérthessük. Plinius munkája kapcsán például el kellett mélyülni a csillagászattól az üvegfeldolgozáson és a fűszerek felhasználásán át a képzőművészetekig, és megfelelő szakember segítségét kellett kérni: hogy milyen is a nyersüveg, hogyan lehetett egy-egy növényfajtát feldolgozni a kenőcs vagy parfüm készítési folyamata során, hogyan szállíthatták a törékeny edényeket például a hajókon vagy a sivatagban – nagyon sokrétű, de éppen ezért izgalmas munka ez. Amiatt, hogy különféle területekről kell információt szerezni, érdekesebbé, színesebbé válik számomra a kutatás.

– A régészeti feltárások természetesen sokat segítenek az ókorkutatásban. Indiában és a Vörös-tenger környékén a mai napig zajlanak jelentős ásatások, amelyek eredményét publikálják. Egy római amforáról például szakember segítségével kideríthető, hogy Hispánia déli részén termelt olívaolajat szállítottak benne Rómán és Egyiptomon keresztül Indiába – és ez ma kimutatható egy nemrégiben Indiában talált ókori amforadarab vizsgálatánál. Így az információszeletek összeállnak egy szerves egésszé, és megtudjuk, hogy világkereskedelem zajlott az ókorban a Római Birodalom és a távoli Kelet között.

Vannak külön amfora- és üvegkutatók, terra sigillatával foglalkozó szakemberek, numizmatikusok: ezekkel a kutatókkal meg kell találni a kapcsolatot, hogy ki tudjuk hozni a legtöbbet a témából. Ehhez legtöbbször személyes, baráti kapcsolatra van szükség: ha meg tudjuk találni a hangot, akkor jó szakmai együttműködés alakulhat ki. A konferenciák erre nagyon alkalmasak; persze e-mailben is meg lehet keresni valakit, de amikor meghallgatjuk egymás előadását, és hozzá tudunk szólni, beszélgetünk a problémákról, akkor sikeres közös munka alakulhat ki.

Nagyon sok tanulmány- és előadásötletem van, és készítem is ezeket, közben nyomdába adtam egy kéziratot Róma és India ókori kereskedelméről. Az írásra a vizsgaidőszakban talán több időm is lesz. Persze ezt csak úgy lehet csinálni, ha egyben pihenés is, szórakozás is az embernek a munkája. Én is mindig hozzáolvasok a témámhoz – ezt nem lehet abbahagyni sem este, sem hétvégén.