2022. december 8., csütörtök English version
Archívum  --  2010  --  8. szám - 2010. szeptember 13.  --  Katedra
A tu­dást meg kell osz­ta­ni
Bár úgy ér­zi, egy­foly­tá­ban idő­za­var­ban van, De­li Má­ria ku­ta­tó­mun­ká­ja mel­lett sok if­jú hall­ga­tó­val dol­go­zik együt­t, akik ál­ta­lá­ban si­ke­re­sen sze­re­pel­nek a meg­mé­ret­te­té­se­ken. Su­gár­zó mo­so­lya, vi­dám­sá­ga és op­ti­miz­mu­sa ma­gá­val ra­ga­dó be­szél­ge­tő­társ­ként – és va­ló­szí­nű­leg mun­ka­társ­ként is.
Címkék: Katedra

– Ön a már­ci­us­ban Só­fi-ösz­tön­dí­jat nyert Wal­ter Fru­zsi­na és több OTDK-helyezett témavezető­je. Mi a tit­ka?
– Na­gyon te­het­sé­ge­sek a di­ák­ja­im, szá­mos kon­fe­ren­ci­án vet­tek részt, és olyan szin­te nem is for­dult elő, hogy ne hoz­tak vol­na dí­jat. Bor­zasz­tó­an büsz­ke va­gyok rá­juk. Fru­zsi si­ke­re iga­zán ki­emel­ke­dő ered­mény. Nagy örö­möm­re szep­tem­ber­től PhD-hallgatóként foly­tat­ja ve­lem a mun­kát.
Nincs tit­kom, sze­ren­cse is kel­lett hoz­zá. Az el­ső di­á­kom Veszel­ka Szil­via volt – ő már tu­do­má­nyos mun­ka­társ­ként dol­go­zik ve­lem – 2001-ben, ek­kor jöt­tem ha­za egy hos­­szabb kül­föl­di tar­tóz­ko­dás­ról, és ek­kor kezd­tem el hall­ga­tók­kal fog­lal­koz­ni. In­nen­től kezd­ve nem volt meg­ál­lás, egyik di­ák után jött a má­sik. Mind­an­­nyi­an na­gyon jól sze­re­pel­nek, ez nagy büsz­ke­ség és öröm; ügye­sek, ér­tel­me­sek, te­het­sé­ge­sek, jó a mo­ti­vá­ci­ó­juk és szor­gal­ma­sak. Jó ve­lük dol­goz­ni, jó kis kö­zös­ség, és tel­je­sen ön­zet­le­nül se­gí­tik egy­mást, a mun­ká­ban és a fel­ké­szü­lés­ben ta­ná­csok­kal tá­mo­gat­ják a má­si­kat. Nem ve­tély­tár­sak, iga­zi csa­pat.

katedra
De­li Má­ria An­na (1964)
A Sze­ge­di Bi­o­ló­gi­ai Köz­pont Bio­fi­zi­kai In­té­ze­té­nek tu­do­má­nyos fő­mun­ka­tár­sa 1988-ban vehette át ál­ta­lá­nos or­vo­si dip­lo­máját a sze­ge­di Szent-Györ­gyi Al­bert Or­vos­tu­do­má­nyi Egye­te­men; 1996-ban itt szer­zett PhD-fokozatot. 1990 óta dol­go­zik az SZBK-ban, ku­ta­tá­si te­rü­le­te a vér-agy gát pa­to­ló­gi­á­ja és far­ma­ko­ló­gi­á­ja. Fér­je­zett, fi­uk gim­ná­zi­um­ba jár.
Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba


– Az ön szá­má­ra a hall­ga­tók­kal va­ló fog­lal­ko­zás vagy a ku­ta­tás a fon­to­sabb?
– Az SZBK-ban fő­ként a ku­ta­tá­so­kon van a hang­súly, a mun­ka­tár­sak­ra nem ne­he­ze­dik olyan nagy ok­ta­tá­si te­her, mint az egye­te­men. Na­gyon jó kap­cso­lat­ban ál­lunk a SZTE-vel, amely le­he­tő­sé­get ad az élet- és ter­mé­szet­tu­do­mány­ok­kal fog­lal­ko­zó hall­ga­tók­nak ar­ra, hogy az SZBK-t vá­las­­szák di­ák­kö­ri mun­ká­juk szín­he­lyé­ül; graduális és poszt­gra­du­á­lis kép­zé­se­ket tu­dunk biz­to­sí­ta­ni. Ezt a le­he­tő­sé­get ki is szok­ták hasz­nál­ni, el­ső­sor­ban a bi­o­ló­gu­sok, de van gyógy­sze­rész­hall­ga­tóm is. Emel­lett az egye­te­men egy an­gol nyel­vű kur­zust, va­la­mint több éve a SO­TE dok­to­ri is­ko­lá­i­ban elő­adá­so­kat tar­tok, és évek óta ven­dég­elő­adó­ként el­hív­nak a Gyógy­sze­rész­tu­do­má­nyi Kar­ra is. A min­den­na­pi ok­ta­tói te­vé­keny­sé­gem azon­ban ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul ke­ve­sebb, mint amit az egye­te­men dol­go­zó kol­lé­gák vé­gez­nek. Itt el­ső­sor­ban a ku­ta­tás­ra pró­bál­juk meg­ta­ní­ta­ni a hall­ga­tó­kat.

Vér-agy gát

– A vér-agy gát pa­to­ló­gi­á­ját és far­ma­ko­ló­gi­á­ját ku­tat­ja – mit je­lent ez a hét­köz­na­pi em­ber nyel­vé­re le­for­dít­va?
– Az agyi haj­szál­ere­ket al­ko­tó bel­hám­se­jtek meg­te­rem­tik az agy mű­kö­dé­sé­hez szük­sé­ges kör­nye­ze­tet, táp­anyag­ok­kal lát­ják el az ideg­rend­szert, és meg­vé­dik a ká­ros ha­tá­sok­tól. Ezt a rend­szert, az agyi haj­szál­ere­ket al­ko­tó sej­te­ket és mű­kö­dé­sü­ket vizs­gál­juk, meg­pró­bál­juk sejt­te­nyé­sze­tek­ben mo­del­lez­ni a vér-agy gát mű­kö­dé­sét. Meg­vizs­gál­juk, hogy kü­lön­bö­ző be­teg­sé­gek ese­tén mi tör­té­nik ve­lük, pró­bá­lunk olyan új mód­sze­re­ket ki­fej­lesz­te­ni, ame­lyek­kel gyógy­sze­re­ket tu­dunk az agy­ba jut­tat­ni. Az ideg­rend­sze­ri be­teg­sé­gek ke­ze­lé­sé­nek egyik prob­lé­má­ja, hogy a ha­tó­anyag­ok je­len­tős ré­szét a vér-agy gát nem en­ge­di be az agy­ba, így azok nem tud­ják ott ki­fej­te­ni ha­tá­su­kat. En­nek meg­ol­dá­sá­ra pró­bá­lunk új mód­sze­re­ket ta­lál­ni. Mun­kánk so­rán az egye­tem több tan­szé­ké­vel na­gyon szo­ros együtt­mű­kö­dést tar­tunk fenn, így a Gyó­gy-szertech­noló­giai In­té­zet­tel is. Ré­vész Pi­ros­ka tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­nár­ral és mun­ka­tár­sa­i­val már több mint öt éve foly­nak a kö­zös ku­ta­tá­sok, ame­lyek azt cé­loz­zák, ho­gyan le­het­ne új mód­sze­re­ket, el­já­rá­so­kat ta­lál­ni az agyi gyógy­szer­be­vi­tel fo­ko­zá­sá­ra.
– Mi­lyen „alap­anya­gon” foly­nak ezek a ku­ta­tá­sok?
– Sejt­te­nyész­té­ses mo­del­le­ket ké­szí­tünk, kü­lön­fé­le ál­la­ti sej­tek­kel dol­go­zunk, és ren­del­ke­zés­re áll­nak már em­be­ri sejt­vo­na­lak is. En­nek a mo­del­le­zés­nek az len­ne a vég­ső cél­ja, hogy a ku­ta­tá­sok a gyó­gyí­tás szá­má­ra hasz­nos le­he­tő­sé­ge­ket, új el­já­rá­so­kat és mód­sze­re­ket fe­dez­ze­nek fel. Eh­hez per­sze az em­be­ri vér-agy gát mo­del­le­zé­se len­ne az ide­á­lis – így az­tán előnyt él­vez­nek az em­be­ri sej­te­ken vég­zett vizs­gá­la­tok –, de ez nem köny­­nyű.
– Egy újon­nan fel­fe­de­zett ered­mény men­­nyi idő múl­va al­kal­maz­ha­tó em­be­re­ken?
– Fo­lya­ma­to­san szü­let­nek új fel­is­me­ré­sek, de ezek­nek nem min­dig van köz­vet­len gya­kor­la­ti al­kal­maz­ha­tó­sá­guk. Le­het, hogy csu­pán to­váb­bi vizs­gá­la­to­kat in­dí­ta­nak meg, ame­lyek el­ve­zet­nek egy új ku­ta­tá­si te­rü­let­re. Ez egy­más­ra épü­lő, lánc­sze­rű rend­szer. A mi vér-agy gá­tas mun­kánk­nak sze­ren­csé­re van gya­kor­la­ti, kéz­zelfog­ha­tó je­len­tő­sé­ge is. Az a te­nyé­sze­tes mo­dell, amin mi a vér-agy gá­tat vizs­gál­juk, na­gyon fon­tos a gyógy­szer­ipa­ri fej­lesz­tők szá­má­ra. Az ideg­rend­sze­ri gyó­gyí­tás­ban al­kal­maz­ni kí­vánt új ha­tó­anyag­ok ese­té­ben alap­ve­tő kér­dés, hogy át­megy-e a szer a vér-agy gá­ton, amit a mi te­nyé­sze­tes mo­del­lün­kön meg tu­dunk vá­la­szol­ni. Az is ér­de­kel ben­nün­ket, hogy be­teg­sé­gek­ben és kór­ál­la­po­tok­ban ho­gyan vál­to­zik a vér-agy gát, hi­szen en­nek sé­rü­lé­se vagy rossz mű­kö­dé­se be­fo­lyá­sol­hat­ja az ideg­rend­sze­ri be­teg­sé­ge­ket, és sú­lyos­bo­dá­su­kat idéz­he­ti elő. A vér-agy gát vé­del­me te­hát le­het­sé­ges te­rá­pi­ás cél­pont, így mun­kánk so­rán tesz­te­lünk olyan ha­tó­anya­go­kat és ve­gyü­le­te­ket, ame­lyek ké­pe­sek meg­vé­de­ni az agyi erek sejt­je­it. Ezek az ered­mé­nyek re­mé­nye­ink sze­rint al­kal­maz­ha­tók lesz­nek akár a gyógy­ászat­ban is, de mi el­ső­sor­ban alap­ku­ta­tás­ban dol­go­zunk.

Kulcs­fon­tos­sá­gú to­vább­ta­nu­lás

– Szá­mos ta­nul­mány­úton járt Fran­cia­or­szág­ban, Auszt­ri­á­ban, Ja­pán­ban.
– Az orvos­bi­oló­giai ku­ta­tás nem­zet­kö­zi és azt igény­li, hogy szo­ros kap­cso­la­tot tart­sunk fenn más mun­ka­cso­port­ok­kal és la­bo­ra­tó­ri­u­mok­kal. Tu­laj­don­kép­pen egy­ál­ta­lán nem szá­mít, hogy egy la­bo­ra­tó­ri­um hol van, az sok­kal in­kább, hogy tu­dunk-e kö­zö­sen dol­goz­ni. Je­len­leg is vi­lág­szer­te sok la­bor­ral ál­lunk együtt­mű­kö­dés­ben, ami na­gyon fon­tos, hi­szen e ku­ta­tá­sok zö­me nem vé­gez­he­tő egy hely­szí­nen, szük­ség van ki­egé­szí­tő vizs­gá­la­tok­ra.
– A la­bo­ra­tó­ri­u­mok el­té­rő fel­ké­szült­sé­ge mi­att szük­sé­ge­sek e ta­nul­mány­utak vagy ugyan­azon té­ma más te­rü­le­te­it vizs­gál­ják?
– Ugyan­azon té­ma más-más vo­nat­ko­zá­sá­nak ku­ta­tá­sa és ta­pasz­ta­lat­szer­zés mi­att van szük­ség rá­juk. Ma­gyar­or­szá­gon az alap­ku­ta­tás­ra for­dí­tott pá­lyá­za­ti for­rá­sok ös­­sze­ge más fej­lett or­szá­go­ké­hoz ké­pest ki­csi, és a ku­ta­tá­si rá­for­dí­tás a GDP-hez mér­ten – eu­ró­pai vi­szony­lat­ban is – elég ala­csony. Az SZBK-ban jók a ku­ta­tá­si fel­té­te­lek, az in­té­zet nem­csak or­szá­gos vi­szony­lat­ban élen já­ró, de nem­zet­kö­zi szin­ten is re­me­kül me­gáll­ja a he­lyét. Ezek a ta­nul­mány­utak azon­ban egy ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és orvos­bi­oló­giai ku­ta­tó élet­pá­lyá­já­nak szem­pont­já­ból is kulcs­fon­tos­sá­gú­ak, mert min­dent ott kell meg­ta­nul­ni, ahol azt a leg­job­ban mű­ve­lik. A kü­lön­fé­le mód­sze­re­ket és vizs­gá­la­ti tí­pu­so­kat el kell sa­já­tí­ta­ni, hi­szen ezek gaz­da­gab­bá és ügye­seb­bé tesz­nek.
Bá­to­rí­tom a di­ák­ja­i­mat, hogy mi­nél töb­bet utaz­za­nak, mi­nél több kon­fe­ren­ci­án és nyá­ri is­ko­lán ve­gye­nek részt, ahol lát­nak, ta­nul­nak, ta­pasz­tal­nak, és sok hely­ről szed­jék ös­­sze a mi­nél jobb és ma­ga­sabb szin­tű tu­dást. Re­mé­lem, hogy vis­­sza­jön­nek, és a meg­szer­zett tu­dás­sal az itt­hon fo­lyó mun­kát és tu­do­má­nyos ered­mé­nye­ket gaz­da­gít­ják.

A mes­ter

– Su­gár­zik ön­ről az el­hi­va­tott­ság és a mun­ka­sze­re­tet. Ho­gyan ke­rült e ku­ta­tá­si té­ma kö­ze­lé­be?
– Sze­ge­den sze­rez­tem ál­ta­lá­nos or­vo­si dip­lo­mát, és ere­de­ti­leg ideg­gyógy­ász sze­ret­tem vol­na len­ni. Saj­nos nem si­ke­rült a kli­ni­kán meg­pá­lyá­zott gya­kor­no­ki ál­lást meg­kap­ni, vi­szont a ku­ta­tás hall­ga­tó ko­rom­tól fog­va von­zott.
A Szent-Györ­gyi Al­bert Or­vos­tu­do­má­nyi Egye­tem Or­vo­si Mik­ro­bi­o­ló­gi­ai In­té­ze­té­ben má­sod­éves ko­rom­tól tu­do­má­nyos di­ák­kö­ri mun­kát vé­gez­tem Mándi Yvet­te-nél, aki je­len­leg az in­té­zet tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­ná­ra. Mi­kor vi­lá­gos­sá vált, hogy má­sik ál­lás után kell néz­zek, Bélá­di Ilo­na, az ak­ko­ri tan­szék­ve­ze­tő fel­aján­lot­ta, hogy dol­goz­zak to­vább az in­té­zet­ben. De a ka­land­vágy erő­sebb volt ben­nem, alig pár hó­nap múl­va a Bio­tech­ni­ka Rt. sze­ge­di la­bo­ra­tó­ri­u­má­ba ke­rül­tem ku­ta­tó­ként. Na­gyon ér­de­kes té­mák­kal fog­lal­koz­tam: el­len­anyag-ké­szí­tést, im­mu­no­ló­gi­ai mód­sze­re­ket ta­nul­tam ott és egy együtt­mű­kö­dés ke­re­té­ben az EL­TE Im­mu­no­ló­gi­ai Tan­szé­kén. A vál­la­lat azon­ban más­fél év múl­va csőd­be ment, min­den­kit el­bo­csá­tot­tak. Fi­a­tal ku­ta­tó­ként én is ál­lás nél­kül ma­rad­tam.
Sze­ren­csé­re a fér­jem ak­ko­ri­ban egy ku­ta­tá­si té­má­ban együtt ­dol­go­zott Joó Fe­renc­cel, aki az SZBK Bio­fi­zi­kai In­té­zet Mo­le­ku­lá­ris Neu­ro­bi­oló­giai La­bo­ra­tó­ri­u­má­nak ve­ze­tő­je volt, az ala­pí­tá­sá­tól kezd­ve. A pro­fes­­szor úr épp mun­ka­tár­sat ke­re­sett sejt­te­nyész­té­ses vizs­gá­la­tok­ra, ahol az ad­di­gi szak­mai ta­pasz­ta­la­tom hasz­nos le­he­tett. Így ke­rül­tem ide, ép­pen húsz éve. Be­le­csöp­pen­tem a vér-agy gát-ku­ta­tás­ba, té­mát kap­tam tő­le, bá­to­rí­tott, és egyen­get­te a szak­mai pá­lyá­mat.
Hat éven ke­resz­tül, ha­lá­lá­ig dol­goz­tunk együt­t, ren­ge­te­get kö­szön­he­tek ne­ki, ő volt a ta­ní­tó­mes­te­rem. Élet­sze­re­te­té­vel, pél­da­mu­ta­tá­sá­val a po­zi­tív gon­dol­ko­dást hang­sú­lyoz­ta. Joó pro­fes­­szor a vér-agy gát ku­ta­tás nem­zet­kö­zi szin­tű út­tö­rő alak­ja volt – egy új kí­sér­le­ti el­já­rást fej­lesz­tett ki az agyi haj­szál­erek izo­lá­lá­sá­ra –, az ő mun­ká­já­ra épül­ve tel­je­se­dett ki az el­múlt har­minc-negy­ven év so­rán a sejt­te­nyé­sze­te­ken ala­pu­ló ku­ta­tás. Na­gyon meg­ha­tá­ro­zó út­mu­ta­tást kap­tam tő­le.
– Az ál­ta­la „felkínált”ku­tatási té­ma azon­nal ro­kon­szen­ves volt?
– Igen, rög­tön meg­tet­szett, Joó Fe­renc szak­mai el­kö­te­le­zett­sé­ge és lel­ke­se­dé­se ha­mar át­ra­gadt rám. Igyek­szem ezt a lel­ke­se­dést to­vább­ad­ni, és úgy gon­do­lom, hogy az én di­ák­ja­im ku­ta­tá­sa­it is be­fo­lyá­sol­ta az, ahogy ő át­ad­ta a tu­dá­sát. Hi­szek ab­ban, hogy a tu­dást meg kell osz­ta­ni. Ko­rai ha­lá­la után, az ő em­lé­ké­re, csa­lád­ja, ba­rá­tai és ta­nít­vá­nyai lét­re­hoz­ták a Dr. Joó Fe­renc Ala­pít­ványt az Agy­ku­ta­tá­sért, ame­lyik fi­a­tal sze­ge­di ideg­tu­do­má­nyi ku­ta­tók mun­ká­ját, kon­fe­ren­cia-rész­vé­tel­ét tá­mo­gat­ja év­ről év­re. Nagy örö­möm­re szol­gál, hogy egyik ta­nít­vá­nyom, Veszel­ka Szil­via is meg­kap­ta már ezt a dí­jat.
– A szak­mai út­mu­ta­tá­son túl mit ka­pott még Joó Fe­renc­től mint mes­te­ré­től?
– Szak­mai és em­be­ri pél­dá­ja na­gyon so­kat je­lent. Én is na­gyon sze­re­tem azt csi­nál­ni, ami­vel fog­lal­ko­zom, bár ren­ge­teg prob­lé­ma adó­dik. Sok a di­á­kom, ke­vés a ku­ta­tás­ra szánt pénz, a sok ten­ni­va­ló mi­att né­ha ös­­sze­csap­nak a fe­jem fe­lett a hul­lá­mok – még­is fan­tasz­ti­kus ezt csi­nál­ni. Öröm. A hall­ga­tó­i­mat min­dig az­zal bá­to­rí­tom, ké­szül­je­nek fel leg­jobb tu­dá­suk és leg­na­gyobb erő­be­do­bá­suk sze­rint min­den elő­adás­ra. A töb­bi nem szá­mít, ha oda­te­szik ma­gu­kat, gond nem lesz. Ezt pró­bá­lom én is: a leg­jobb tu­dá­som sze­rint sze­ret­ném vé­gez­ni a mun­ká­mat. Alap­ve­tő­en op­ti­mis­ta al­kat va­gyok. Úgy gon­do­lom, hogy na­gyon sok sze­ren­cse kell mind­eh­hez, és én sze­ren­csés­nek ér­zem ma­gam. Van egy ra­gyo­gó, na­gyon sze­ret­ni va­ló csa­lá­dom, enélkül nem men­ne. Ren­ge­teg tá­mo­ga­tást ka­pok a fér­jem­től, a szü­le­im­től, a testvéremék­től; édes­anyám a mai na­pig na­gyon so­kat se­gít a fi­am ne­ve­lé­sé­ben. A tá­mo­ga­tó csa­lá­di hát­tér nél­kül nem tud­nék en­­nyi időt for­dí­ta­ni a ku­ta­tás­ra.
– Mit je­len­te­nek az ön szá­má­ra a ki­tün­te­té­sek, pél­dá­ul a nem­ré­gi­ben meg­ka­pott Fe-renczy La­jos-díj?
– Meg­tisz­tel­te­tés­nek ér­zem, hogy meg­kap­hat­tam az em­lék­dí­jat, ez az el­ső el­is­me­rés, amit ok­ta­tá­sért, egye­te­mi hall­ga­tó té­ma­ve­ze­té­sé­ért kap­tam. Azon­ban sze­rin­tem nem a ki­tün­te­té­sek a fon­to­sak, ha­nem az, hogy az em­ber igye­kez­zen a leg­jobb tu­dá­sa sze­rint ten­ni a dol­gát, el­vé­gez­ni, amit fon­tos­nak tart. A ku­ta­tó­mun­ka leg­na­gyobb hát­rá­nya, hogy min­dig több mint nyolc óra, ott­hon is ren­ge­teg mun­ka vár rám. Ez olyan, mint egy gá­lya­rab­ság, még ha ön­ként vál­lal­ja is az em­ber: ál­lan­dó az idő­za­var és a ká­osz­me­ne­dzse­lés. So­sem tu­dom utol­ér­ni ma­gam, és egy­sze­rű­en fo­gal­mam sinc­s, hogy csi­nál­ják azok a kol­lé­gák, akik mind­emel­lett nap mint nap ok­tat­nak és vizs­gáz­tat­nak is.
– Ho­gyan kap­cso­ló­dik ki?
– A csa­lá­dom­mal na­gyon sze­re­tünk utaz­ni, vá­ros­né­ző, mú­ze­um­ba já­ró tu­ris­ták va­gyunk, és az utak alatt gasztro­tur­isták­nak is le­het min­ket ne­vez­ni, meg­pró­bá­lunk kü­lön­le­ges he­lyi éte­le­ket és ita­lo­kat meg­kós­tol­ni. Az SZBK-ban bor­klu­bot szer­vez egy fi­a­tal kol­lé­ga, ez is na­gyon ked­ves szá­mom­ra. Imá­dom a ja­pán kony­hát, bol­do­gan lá­to­ga­tom meg az együtt­mű­kö­dő part­ne­re­ket, Na­ga­sza­kit a má­so­dik ott­ho­nom­nak te­kin­tem. Két és fél évet töl­töt­tünk kint a csa­lá­dom­mal, fi­unk ak­kor volt óvo­dás, az is­ko­la­kez­dés­re köl­töz­tünk ha­za. Még most is visz­­sza-vis­­sza­já­rok Ja­pán­ba, bár ál­ta­lá­ban már csak rö­vi­debb idő­tar­tam­ok­ra uta­zom a csa­lá­dom mi­att. Imá­dok ol­vas­ni, el­ső­sor­ban szép­iro­dal­mat.
Na­gyon sze­re­tem Var­ró Dá­ni­el ver­se­it, igen te­het­sé­ges fi­a­tal köl­tő. Rit­kán fér be­le az időm­be egy szín­ház vagy mo­zi, pe­dig ra­jon­gok a fil­me­kért. Szí­ve­sen já­rok kép­ző­mű­vé­sze­ti ki­ál­lí­tá­sok­ra, ga­lé­ri­ák­ba is.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta

Bezár