– Ön a márciusban Sófi-ösztöndíjat nyert Walter Fruzsina és több OTDK-helyezett témavezetője. Mi a titka?
– Nagyon tehetségesek a diákjaim, számos konferencián vettek részt, és olyan szinte nem is fordult elő, hogy ne hoztak volna díjat. Borzasztóan büszke vagyok rájuk. Fruzsi sikere igazán kiemelkedő eredmény. Nagy örömömre szeptembertől PhD-hallgatóként folytatja velem a munkát.
Nincs titkom, szerencse is kellett hozzá. Az első diákom Veszelka Szilvia volt – ő már tudományos munkatársként dolgozik velem – 2001-ben, ekkor jöttem haza egy hosszabb külföldi tartózkodásról, és ekkor kezdtem el hallgatókkal foglalkozni. Innentől kezdve nem volt megállás, egyik diák után jött a másik. Mindannyian nagyon jól szerepelnek, ez nagy büszkeség és öröm; ügyesek, értelmesek, tehetségesek, jó a motivációjuk és szorgalmasak. Jó velük dolgozni, jó kis közösség, és teljesen önzetlenül segítik egymást, a munkában és a felkészülésben tanácsokkal támogatják a másikat. Nem vetélytársak, igazi csapat.
|
Deli Mária Anna (1964) A Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének tudományos főmunkatársa 1988-ban vehette át általános orvosi diplomáját a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen; 1996-ban itt szerzett PhD-fokozatot. 1990 óta dolgozik az SZBK-ban, kutatási területe a vér-agy gát patológiája és farmakológiája. Férjezett, fiuk gimnáziumba jár. Fotó: Segesvári Csaba |
---|
– A vér-agy gát patológiáját és farmakológiáját kutatja – mit jelent ez a hétköznapi ember nyelvére lefordítva?
– Az agyi hajszálereket alkotó belhámsejtek megteremtik az agy működéséhez szükséges környezetet, tápanyagokkal látják el az idegrendszert, és megvédik a káros hatásoktól. Ezt a rendszert, az agyi hajszálereket alkotó sejteket és működésüket vizsgáljuk, megpróbáljuk sejttenyészetekben modellezni a vér-agy gát működését. Megvizsgáljuk, hogy különböző betegségek esetén mi történik velük, próbálunk olyan új módszereket kifejleszteni, amelyekkel gyógyszereket tudunk az agyba juttatni. Az idegrendszeri betegségek kezelésének egyik problémája, hogy a hatóanyagok jelentős részét a vér-agy gát nem engedi be az agyba, így azok nem tudják ott kifejteni hatásukat. Ennek megoldására próbálunk új módszereket találni. Munkánk során az egyetem több tanszékével nagyon szoros együttműködést tartunk fenn, így a Gyógy-szertechnológiai Intézettel is. Révész Piroska tanszékvezető egyetemi tanárral és munkatársaival már több mint öt éve folynak a közös kutatások, amelyek azt célozzák, hogyan lehetne új módszereket, eljárásokat találni az agyi gyógyszerbevitel fokozására.
– Milyen „alapanyagon” folynak ezek a kutatások?
– Sejttenyésztéses modelleket készítünk, különféle állati sejtekkel dolgozunk, és rendelkezésre állnak már emberi sejtvonalak is. Ennek a modellezésnek az lenne a végső célja, hogy a kutatások a gyógyítás számára hasznos lehetőségeket, új eljárásokat és módszereket fedezzenek fel. Ehhez persze az emberi vér-agy gát modellezése lenne az ideális – így aztán előnyt élveznek az emberi sejteken végzett vizsgálatok –, de ez nem könynyű.
– Egy újonnan felfedezett eredmény mennyi idő múlva alkalmazható embereken?
– Folyamatosan születnek új felismerések, de ezeknek nem mindig van közvetlen gyakorlati alkalmazhatóságuk. Lehet, hogy csupán további vizsgálatokat indítanak meg, amelyek elvezetnek egy új kutatási területre. Ez egymásra épülő, láncszerű rendszer. A mi vér-agy gátas munkánknak szerencsére van gyakorlati, kézzelfogható jelentősége is. Az a tenyészetes modell, amin mi a vér-agy gátat vizsgáljuk, nagyon fontos a gyógyszeripari fejlesztők számára. Az idegrendszeri gyógyításban alkalmazni kívánt új hatóanyagok esetében alapvető kérdés, hogy átmegy-e a szer a vér-agy gáton, amit a mi tenyészetes modellünkön meg tudunk válaszolni. Az is érdekel bennünket, hogy betegségekben és kórállapotokban hogyan változik a vér-agy gát, hiszen ennek sérülése vagy rossz működése befolyásolhatja az idegrendszeri betegségeket, és súlyosbodásukat idézheti elő. A vér-agy gát védelme tehát lehetséges terápiás célpont, így munkánk során tesztelünk olyan hatóanyagokat és vegyületeket, amelyek képesek megvédeni az agyi erek sejtjeit. Ezek az eredmények reményeink szerint alkalmazhatók lesznek akár a gyógyászatban is, de mi elsősorban alapkutatásban dolgozunk.
– Számos tanulmányúton járt Franciaországban, Ausztriában, Japánban.
– Az orvosbiológiai kutatás nemzetközi és azt igényli, hogy szoros kapcsolatot tartsunk fenn más munkacsoportokkal és laboratóriumokkal. Tulajdonképpen egyáltalán nem számít, hogy egy laboratórium hol van, az sokkal inkább, hogy tudunk-e közösen dolgozni. Jelenleg is világszerte sok laborral állunk együttműködésben, ami nagyon fontos, hiszen e kutatások zöme nem végezhető egy helyszínen, szükség van kiegészítő vizsgálatokra.
– A laboratóriumok eltérő felkészültsége miatt szükségesek e tanulmányutak vagy ugyanazon téma más területeit vizsgálják?
– Ugyanazon téma más-más vonatkozásának kutatása és tapasztalatszerzés miatt van szükség rájuk. Magyarországon az alapkutatásra fordított pályázati források összege más fejlett országokéhoz képest kicsi, és a kutatási ráfordítás a GDP-hez mérten – európai viszonylatban is – elég alacsony. Az SZBK-ban jók a kutatási feltételek, az intézet nemcsak országos viszonylatban élen járó, de nemzetközi szinten is remekül megállja a helyét. Ezek a tanulmányutak azonban egy természettudományi és orvosbiológiai kutató életpályájának szempontjából is kulcsfontosságúak, mert mindent ott kell megtanulni, ahol azt a legjobban művelik. A különféle módszereket és vizsgálati típusokat el kell sajátítani, hiszen ezek gazdagabbá és ügyesebbé tesznek.
Bátorítom a diákjaimat, hogy minél többet utazzanak, minél több konferencián és nyári iskolán vegyenek részt, ahol látnak, tanulnak, tapasztalnak, és sok helyről szedjék össze a minél jobb és magasabb szintű tudást. Remélem, hogy visszajönnek, és a megszerzett tudással az itthon folyó munkát és tudományos eredményeket gazdagítják.
A mester
– Sugárzik önről az elhivatottság és a munkaszeretet. Hogyan került e kutatási téma közelébe?
– Szegeden szereztem általános orvosi diplomát, és eredetileg ideggyógyász szerettem volna lenni. Sajnos nem sikerült a klinikán megpályázott gyakornoki állást megkapni, viszont a kutatás hallgató koromtól fogva vonzott.
A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetében másodéves koromtól tudományos diákköri munkát végeztem Mándi Yvette-nél, aki jelenleg az intézet tanszékvezető egyetemi tanára. Mikor világossá vált, hogy másik állás után kell nézzek, Béládi Ilona, az akkori tanszékvezető felajánlotta, hogy dolgozzak tovább az intézetben. De a kalandvágy erősebb volt bennem, alig pár hónap múlva a Biotechnika Rt. szegedi laboratóriumába kerültem kutatóként. Nagyon érdekes témákkal foglalkoztam: ellenanyag-készítést, immunológiai módszereket tanultam ott és egy együttműködés keretében az ELTE Immunológiai Tanszékén. A vállalat azonban másfél év múlva csődbe ment, mindenkit elbocsátottak. Fiatal kutatóként én is állás nélkül maradtam.
Szerencsére a férjem akkoriban egy kutatási témában együtt dolgozott Joó Ferenccel, aki az SZBK Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Laboratóriumának vezetője volt, az alapításától kezdve. A professzor úr épp munkatársat keresett sejttenyésztéses vizsgálatokra, ahol az addigi szakmai tapasztalatom hasznos lehetett. Így kerültem ide, éppen húsz éve. Belecsöppentem a vér-agy gát-kutatásba, témát kaptam tőle, bátorított, és egyengette a szakmai pályámat.
Hat éven keresztül, haláláig dolgoztunk együtt, rengeteget köszönhetek neki, ő volt a tanítómesterem. Életszeretetével, példamutatásával a pozitív gondolkodást hangsúlyozta. Joó professzor a vér-agy gát kutatás nemzetközi szintű úttörő alakja volt – egy új kísérleti eljárást fejlesztett ki az agyi hajszálerek izolálására –, az ő munkájára épülve teljesedett ki az elmúlt harminc-negyven év során a sejttenyészeteken alapuló kutatás. Nagyon meghatározó útmutatást kaptam tőle.
– Az általa „felkínált”kutatási téma azonnal rokonszenves volt?
– Igen, rögtön megtetszett, Joó Ferenc szakmai elkötelezettsége és lelkesedése hamar átragadt rám. Igyekszem ezt a lelkesedést továbbadni, és úgy gondolom, hogy az én diákjaim kutatásait is befolyásolta az, ahogy ő átadta a tudását. Hiszek abban, hogy a tudást meg kell osztani. Korai halála után, az ő emlékére, családja, barátai és tanítványai létrehozták a Dr. Joó Ferenc Alapítványt az Agykutatásért, amelyik fiatal szegedi idegtudományi kutatók munkáját, konferencia-részvételét támogatja évről évre. Nagy örömömre szolgál, hogy egyik tanítványom, Veszelka Szilvia is megkapta már ezt a díjat.
– A szakmai útmutatáson túl mit kapott még Joó Ferenctől mint mesterétől?
– Szakmai és emberi példája nagyon sokat jelent. Én is nagyon szeretem azt csinálni, amivel foglalkozom, bár rengeteg probléma adódik. Sok a diákom, kevés a kutatásra szánt pénz, a sok tennivaló miatt néha összecsapnak a fejem felett a hullámok – mégis fantasztikus ezt csinálni. Öröm. A hallgatóimat mindig azzal bátorítom, készüljenek fel legjobb tudásuk és legnagyobb erőbedobásuk szerint minden előadásra. A többi nem számít, ha odateszik magukat, gond nem lesz. Ezt próbálom én is: a legjobb tudásom szerint szeretném végezni a munkámat. Alapvetően optimista alkat vagyok. Úgy gondolom, hogy nagyon sok szerencse kell mindehhez, és én szerencsésnek érzem magam. Van egy ragyogó, nagyon szeretni való családom, enélkül nem menne. Rengeteg támogatást kapok a férjemtől, a szüleimtől, a testvéreméktől; édesanyám a mai napig nagyon sokat segít a fiam nevelésében. A támogató családi háttér nélkül nem tudnék ennyi időt fordítani a kutatásra.
– Mit jelentenek az ön számára a kitüntetések, például a nemrégiben megkapott Fe-renczy Lajos-díj?
– Megtiszteltetésnek érzem, hogy megkaphattam az emlékdíjat, ez az első elismerés, amit oktatásért, egyetemi hallgató témavezetéséért kaptam. Azonban szerintem nem a kitüntetések a fontosak, hanem az, hogy az ember igyekezzen a legjobb tudása szerint tenni a dolgát, elvégezni, amit fontosnak tart. A kutatómunka legnagyobb hátránya, hogy mindig több mint nyolc óra, otthon is rengeteg munka vár rám. Ez olyan, mint egy gályarabság, még ha önként vállalja is az ember: állandó az időzavar és a káoszmenedzselés. Sosem tudom utolérni magam, és egyszerűen fogalmam sincs, hogy csinálják azok a kollégák, akik mindemellett nap mint nap oktatnak és vizsgáztatnak is.
– Hogyan kapcsolódik ki?
– A családommal nagyon szeretünk utazni, városnéző, múzeumba járó turisták vagyunk, és az utak alatt gasztroturistáknak is lehet minket nevezni, megpróbálunk különleges helyi ételeket és italokat megkóstolni. Az SZBK-ban borklubot szervez egy fiatal kolléga, ez is nagyon kedves számomra. Imádom a japán konyhát, boldogan látogatom meg az együttműködő partnereket, Nagaszakit a második otthonomnak tekintem. Két és fél évet töltöttünk kint a családommal, fiunk akkor volt óvodás, az iskolakezdésre költöztünk haza. Még most is viszsza-visszajárok Japánba, bár általában már csak rövidebb időtartamokra utazom a családom miatt. Imádok olvasni, elsősorban szépirodalmat.
Nagyon szeretem Varró Dániel verseit, igen tehetséges fiatal költő. Ritkán fér bele az időmbe egy színház vagy mozi, pedig rajongok a filmekért. Szívesen járok képzőművészeti kiállításokra, galériákba is.
Szekeres Nikoletta
Katedra ,