Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Egyszer eldöntöttem, hogy írok egy tanulmányt a futásról. Még Újszegeden laktam, mikor kocogásom olyan transzfutássá manifesztálódott, amit talán csak a Himalája hegyein kísérne egy hanyag vállrándítás. Tudatosan koncentráltam a légzésszámra, a szürke beton helyett pedig a fák koronáit figyeltem, az ablakok mögötti homályos árnyékot, a liget tisztását, a Tisza fodrait, a Stefánia… A Hősök kapujánál kaptam észbe: valahogy még vissza is kell futnom. Úgy éreztem magam, mint az a hullám, amit a folyó közepén egy ladik evezője kelt életre, s közeledve a parthoz lassan eltűnik, eggyé válik a víztömeggel. A parton a vékony habcsíkban csak egy újabb pukkanás.

Eldöntöttem, hogy ezt a tapasztalatot meg kellene fogalmazni. Sajnos a szavak azóta sem jöttek. Így hát a Kurzuskód virágcserepébe ültetem, az alapsportágak palántái mellé. Tudom, hogy az atlétika már virágot bontott e rovat fekete földjében, de a futás… ő az első. A legelső. Az ember mozgáskultúrájának igéje: legyen! Ma már komoly erőszakot kell elkövetnünk a sportlexikonok felett ülve, hogy olyan sportágra leljünk, amiben nem kap szerepet a futás. És mielőtt a kéjből kételkedő, örök szkeptikusok kinyitnák szájukat, kérdezzék meg Lékó Pétert, városunk kiváló sakkozóját, hogy egy verseny felkészülési időszakában hány kilométert fut, s az milyen hatással van szellemi frissességére.

A megerősítést, hogy a tanulmányhoz készített skicceimet hagyjam az íróasztalom sarkán, egykori kiváló edzőm adta meg. Az egyik mondatában ugyanis olyan érett, irodalmi humorról tett tanúbizonyságot – mikor az „öröklusta” focistáinak magyarázta, hogy mennyire alapelem a labdarúgásban is ez az ősi mozgásforma –, hogy komolyan elgondolkodtatott. „Futás nélkül nem lehet ezt csinálni! Futball, benne van a nevében, fut és labda. Először a futás, és csak azután a labda!”.