Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A február 2-i Fizika Napja annyiban nevezhető az ősszel megtartott Kutatók Éjszakája kistestvérének, hogy ez a rendezvény is a laikusok számára próbál élvezhetően bepillantást engedni a nem látható kutatási területekbe és folyamatokba. A tanszékcsoport oktatói és PhD-hallgatói által szervezett szegedi nap során az idelátogató csak a fizikával ismerkedik, illetve ennek határterületeivel. És mint kiderül, nemcsak az érdeklődők ámulnak el olykor: több alkalommal is tapasztalnom kellett, hogy az itt tanítók, kutatók egymás munkáira, laborban végzett kísérleteire is kíváncsiak. „Reggel körbejártam én is, megcsináltam olyan kísérletet, amiről tudtam, hogy van, de már nem emlékeztem, hogyan működik” – mondja egyikük.

 

 

 

Hasonlóan feltétlen tiszteletet éreztem, amikor Gyémánt Iván, megnyitója végeztével, figyelmünkbe ajánlotta az első előadást a Budó-teremben. Szabó Gábor a levegőről beszélt. A számos igencsak látványos kísérlettel tarkított bemutató alatt az akadémikus minden eszközt, végzett folyamatot szemléltetett, mégsem bocsátkozott a hallgatóság számára érthetetlen, így feleslegesen terhelő kifejezések és elméletek magyarázatába. Emellett rendkívüli humora biztosította a hangulatot. A különböző tanszékek PhD-kutatóinak előadásai már kissé nehezebben voltak követhetőek. Látszott, hogy igencsak felkészült szakemberek álltak elénk egymást követve, de az is feltűnt, hogy ezen bemutatók már kevésbé érthetőek: a sok szakszó és kutatási terület hallatán csak kapkodtam a fejem.

Bóklásztam tovább az épületben. Az alagsori lézerlaboratórium bemutatójára egy középiskolás (?) osztályféleséggel kerültem be. Kissé megilletődötten álltak a parányi szobában, egymás válla felett kikandikálva követték a lézer működésének magyarázatát. Aztán kissé felbátorodva még kérdeztek is. Vajon itt fognak tanulni? – morfondíroztam magamban, miközben továbbmentem. A 18-as laborban a tanszékek mutatkoztak be, továbbá itt várták a végzősöket az érettségiről és felvételikről tájékoztató oktatók.

Egy másikban a háromdimenziós képekről, filmekről tanultam. A síkban látott képet a kék-piros szemüveg felvétele után azért láthatom mégis térbelinek, mivel a látvány két eltérő szögből van lefényképezve, ezt a két felvételt vetítik egymásra pirosan és kéken. A szemüveg két oldala a neki megfelelő fotót regisztrálja, a térbeliség kialakítása már az agyi működés következménye. Mennyire egyszerű! Ez is fizika…?! Megtudtam továbbá, hogy a szívritmus nem egyenletesen működik, hanem úgymond véletlenszerű a két szívdobbanás között eltelt idő, és éppen ez a jó. Amint ugyanis egyenlő értéket mutat, a szívinfarktuson átesett betegek nagyobb százalékban esnek át a többnyire halálos következőn is. Ezt az élettani mérések fizikai eszközökre és számítógépekre rögzített értékeinek elemzése alapján fedezték fel.

Örülök az ilyen kezdeményezéseknek. Jó a Fizika Napja. Vajon a többi intézet, tanszék is bemutatja egyszer a munkáját…?