Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Végzősök között kimeríthetetlen társalgási téma a tanítási gyakorlat. Te már befejezted? Hány óránál tartasz? Mi a témád? Mint női csacsogás a fodrásznál, egy kívülállónak talán érdektelen lehet az erről folyó eszmecsere, ám a tanárjelöltek nehézségei és sikerei önmagukon túlmutató jelentőségűek: sokat elárulnak az egyetem által elsajátítható tudás természetéről és a hallgatók felkészültségének minőségéről is.

Bár nem bizonyítja reprezentatív felmérés, általánosságban mégis elmondható, hogy a tanár szakot végző hallgatóknak jó, ha fele készül valóban pedagógusnak. Mindenkinek, aki ült már valaha tanár szakos szemináriumon, ismerős lehet a helyzet: ha megkérdik, ki akar a későbbiekben valóban tanítani, a csoport nagy része zavartan hallgat, és az elszántabbak is csak szégyenlősen elemik fel a kezüket.

Szeged pedig a tanárképzés legnagyobb hagyományú városa. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar elődje, az ország legrégebben alapított tanárképző intézménye még Klebelsberg Kunó kultuszminiszterségének eredményeképpen került a városba. A JGYPK-nak mára a gyógypedagógia, az óvópedagógia és a tanítóképzés a leghangsúlyosabb területei. A középiskolai tanárok utánpótlásáért a Bölcsészettudományi, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar szakjaihoz kapcsolódó tanárképzés felelős, amelyet az ez évtől különvált Neveléstudományi, illetve Pszichológiai Intézet által tartott kurzusok határoznak meg. A tanítási gyakorlat – ha a tanárjelöltnek nincs külön jogos indoklása – elsősorban a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban vagy Gyakorló Általános Iskolában végezhető el.

És bár a bolognai átállás időben átstrukturálja, lényegében keveset változtathat a tanárképzés alapvető rendszerén: azon, hogy az elméleti stúdiumokat a tanítás gyakorlatával való – nem egyszer sokkoló – szembenézés követi.

 

 

A tanítási gyakorlaton értékes tapasztalatok szerezhetők. Fotók: Segesvári Csaba

 

 

Sok hallgató által hangoztatott tapasztalat, hogy a tanítási gyakorlatra felkészületlenül érkeznek, mivel pár, főként módszertani szemináriumon kívül az alapvetően elméletközpontú kurzusok tanulságait nehezen tudják a valódi tanítási szituációkban alkalmazni.

„A pedagógiai szemináriumok hatása tudat alatt működhet, kifejezetten nem használtam fel semmit belőlük” – állítja Balogh Fruzsina, aki angol nyelvből végzi tanítási gyakorlatát. „A szakmai szempontú hospitálást viszont nagyon hasznosnak tartottam, mert akkor, bár ugyanazokat a tanárokat láttam, akikhez négy évig jártam, mégis sok új dolgot figyeltem meg.”

Elmélet és gyakorlat aránytalansága mások szerint is csak érzéki csalódás, hiszen a tudás megszerzésére mindenkinek lehetősége van.

„Ha valaki komolyan veszi a dolgát, az egyetem mikrotanításain csoporttársai előtt bizonyíthat” – vallja Bárkai Éva magyar-pedagógia szakos hallgató, aki épp nemrég fejezte be tanítási gyakorlatait. „Való igaz, hogy nevelési problémákkal ekkor nem lehet szembesülni, viszont egy problémásabb helyzet minden esetben más és más.”

Akárhogy is, ha eddig elmulasztotta volna a – nem utolsósorban lelki – felkészülést a tanár szakos egyetemista, a tanítási gyakorlat során gyorsított tempóban lesz alkalma mindezek bepótlására. Az ötven óra látogatása és a tizenöt óra megtartása értékes tapasztalatokra ad lehetőséget.

Érdekes ugyanakkor, hogy szakmai és módszertani felkészültségtől függetlenül a legtöbb tanárjelölt ugyanarról az állapotról számol be, amikor a legelső órájáról mesél. Egyesek kiürült bödönhöz, mások leeresztett lufihoz hasonlítják azt, amit éreztek, közös azonban a saját energiák végességének megdöbbentő felismerése.

„Az én első órám kizárólag ismerkedés volt. Angol nyelvű játékos feladatokat találtam ki, hogy ne legyen gépies a bemutatkozás” – mondja Balogh Fruzsina. „Az első óra mégis szinte katasztrófaélmény volt, eszméletlenül féltem. De lehet, hogy kellett is az izgulás, mert a második órára már összekaptam magam” – teszi hozzá.

„Úgy jöttem ki az első óráról, mint egy főtt rák, remegett a lábam, a hangom, mindenem. Mindez a második órára elmúlt, és később se jött vissza” – meséli Bárkai Éva, aki magyar és pedagógiai óráit három különböző osztályban tarthatta. „Az utolsó órámra azonban éppúgy készültem, mint az elsőre, hiszen főleg a fiatalabb diákok mindenre rákérdeznek, mindent tudni akarnak. Néha persze már gáncsoskodás is érződik a kérdéseikben, de a tanárnak ekkor is helyt kell állnia.”

 

 

 

A tanárnak valóban helyt kell állnia, s nem csak módszertani, de szakmai szempontból még inkább.

„A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy a középiskola négy évét végigjáró diákok munkafegyelme az egyetemre kerüléskor meglazul a mindennapos számonkérések hiánya miatt” – állítja Józsáné Mocsai Andrea, aki a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatóhelyetteseként a tanítási gyakorlatok szervezéséért felelős, és maga is szakvezető tanár. „Sok tanárjelöltnek szakmai hiányosságai is vannak. Így sajnos nem egyszer előbb nekik kell megtanítani azt az anyagrészt, amit majd tanítani fognak. A gyakorlótanítást végzők nagy százaléka nem látja át a feladat fontosságát, de mikor idekerülnek, meghökkennek. Ilyenkor vagy menekülni szeretnének, vagy betörnek, és becsületesen elkezdenek dolgozni. Ekkor szemléletváltozás történhet náluk.”
A tanítási gyakorlat egyik legnagyobb jelentősége talán éppen ez: az ekkor elsajátított szemlélet és az ekkor szerzett tapasztalatok meghatározhatók lehetnek egy egész elkövetkezendő pályára. Tanárjelöltként ugyanis nem csupán alkalmasságunkkal, hanem képességeink határaival is szembesülhetünk. Az így elmélyített hivatástudat meg is erősítheti a már meglévő elkötelezettséget.

„Öt éve készültem arra, hogy visszamenjek az iskolámba ahhoz a tanáromhoz, akit amúgy is sokra tartok” – meséli a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba kistanárként visszatérő Balogh Fruzsina. „Szerintem a tanítási gyakorlat idején derül ki igazán, hogy fekszik-e ez az embernek.”
„Mindig is biztos voltam abban, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni” – vallja Bárkai Éva, aki pedagógia szakos hallgatóként a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskolában végezte gyakorlatát. „Az utóbbi időben viszont megijedtem a tanítástól, hiszen egyre kezelhetetlenebbek a gyerekek: a nevelésnek csak az egyik színtere az iskola, a másik fontos színtér azonban a család, és szülők sokszor leveszik a kezüket otthon a gyerekről. Mégis örültem, hogy egy kisvárosi iskolába kerültem, ahol életszagú dolgokkal lehet találkozni.”

 

 

 

Többnyire mégsem csak szép történetekről lehet hallani, a manapság minden szinten érezhető színvonalesés a tanárjelöltek általános felkészültségében is hiányosságokat mutat.

„A szakvezetők háromszor annyit foglalkoznak a nehezebb esetekkel, mint amennyit egy jól felkészült egyetemista igényel” – állítja Józsáné Mocsai Andrea. „Ilyenkor mondatról mondatra beszéljük végig a tanítási tervezeteket, néha szinte diktálnunk kell. Ha még ez sem segít, gyakran újra kell tanítani az anyagot a jelölt után, ami nagy időbeli kiesés.”

Így nem csoda, ha a középiskolás diákok a tanárjelöltek óráin a tananyagon túl a kritikus látásmódot is elsajátítják. A tanárjelöltek jelenlétéhez leginkább hozzászokott ságváris diákokra ez fokozottan igaz lehet.

„A színvonalesés tendenciája általános” – mondja Józsáné Mocsai Andrea. „Az elmúlt évben csak két-három hallgatót kellett eltanácsolnunk, de gyakran maga a jelölt látja be, ha alkalmatlan a tanításra.”

És hogy mivel érvelnek a felkészületlen diákok? A jelöltek gyakran úgy látják, hogy nem csak módszertanilag, de szakmailag is felkészületlenül éri őket a középiskolában megtanítandó anyag.
„Sokszor éri vád az egyetemet a hallgatók részéről. Azt mondják, a gimnáziumban jobbak voltak, de az egyetemen mindent elfelejtettek – vallja a Ságvári igazgatóhelyettese. –  A hallgatók vádja azonban kétélű, mert ha valaki egyetemre megy, akkor neki a szakmai felkészülés  a feladata, és ha úgy érzi, hogy nem kap eleget, az oktató felkeresésekor biztos kapna tanácsokat.”

 

 

Az sem mindegy persze, hogy hogyan végzi el a diák a tanítási gyakorlatát. A gyengébb jeggyel átengedett diákokat legtöbbször figyelmeztetik lelkiismeretes szakvezetők, hogy ne tanárként próbáljanak elhelyezkedni. A tanári pálya amúgy is túltelített, a bolognai átállással azonban itt is várhatók változások.

„Ha majd a mesterképzésben szűrő lesz, és sokkal kevesebb hallgató választhatja a tanár szakot, csak az elkötelezettek fognak maradni” – bizakodik az igazgatóhelyettes. „Mindez a színvonalas tanítást segíti.”

Pozitív esetekre azonban mindig van példa, a felkészült és szorgalmas tanárjelölt egyaránt okoz örömet a szakvezetőnek és a tanítandó diákoknak.

„Azok az érdeklődő tanítványaink, akik az egyetemen is kiválóak voltak, általában a tanári pályán vannak. Öröm velük kollégákként találkozni” – mondja Józsáné Mocsai Andrea. „Nemcsak ők hálásak, ha ezt a szép pályát példamutatóan mutatjuk meg nekik, hanem mi is örülünk annak, ha jó az utánpótlás.”