Belépünk a könyvtárba, fél nyolc körül jár az idő, de már most is rengeteg az érdeklődő. Nem csoda, az elmúlt évek statisztikái is több ezer látogatót jeleztek előre. Az Ave-pultnál tájékozódhatunk a rendezvényekről, innen lehet elvinni a kvízlapokat, és mindenekelőtt ókori nevet lehet választani magunknak a Könyvtári Éjszakára, amelyet egész este viselhetnek az érdeklődők. Ez a kis „játék” hallatlanul népszerű” mondja mellettem az elbűvölő „kalapot” viselő Nofretiti, alias Verbói Barbara könyvtáros. Egyiptomból, Rómából és Athénból származó férfi és női nevek sorakoznak itt. „Megtaláltam Fortunát” – hangzik egy örömkiáltás. Belemarkolok a latin kupacba, és a kezemben marad a Iulius név – nem kispályázunk, caesari névvel vágunk neki a tömegnek.
Szinte tapinthatóvá vált az ókor az ötödik Könyvtári Éjszakán. Fotó: Segesvári Csaba |
„Az emberben mindig van egy kis félsz, a mai világban soha nem lehet tudni, hogy van-e valami állandóság, jelen pillanatban azonban pesszimizmusra nincs ok” – kommentálja a résztvevők számát Mader Béla, az SZTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója. „Egy komolyabb megközelítés számára mindig kérdőjelesek az olyan közhelyek, mint a 'rohanó világ', amelyben semmire nem figyelünk oda, és amelyben csak a nagyon könnyen befogadható dolgok érdeklik az embereket” – véli a főigazgató.
Tapasztalata szerint ugyanis ha nem vesszük túl komolyra a dolgot, hanem az érdekességet mutatjuk meg, amely minden tudományágban ott rejlik, akkor talán sikerünk lehet. Az egyetem neves oktatói, híres professzorai tartanak előadást, a kiállításon pedig olyan anyagokat mutatnak be, amelyek valóban unikálisak, nem mindennap láthatók. „Nem utolsósorban említendő a kollégák rendkívüli lelkesedése és döbbenetes felkészültsége. Valóban hatalmas energiák vannak a rendezvény mögött, és az a célunk, hogy a könyvtárat úgy ismerjék meg a látogatók, mint amely a leghagyományosabbtól a legmodernebb formákig lehetőséget ad arra, hogy valamit megismerjünk, csak persze kell ehhez némi vágy is” – összegez a főigazgató.
Könyvbörze a TIK-ben. |
Közben odébb három komor képű gladiátor előtt nyílik meg a tömeg. Néhány ismertető szó a gladiátormúltról, majd előkerül a pajzs, a kard, és egy feltartott kéz életet vagy halált oszt…
„Azzal a céllal jöttünk létre 1994-ben, hogy bemutassuk, hogyan nézett ki régen a gladiátorjáték, illetve az antik római kultúra” – mondja Keczkó Szabolcs, a Collegium Gladiatorium Hagyományőrző Egyesület elnöke. A felszerelések egy részét saját maguk készítik, amihez azonban már komolyabb iparos munka szükséges – páncélkovácsolás, sisakkészítés –, ott szakemberek segítségét igénylik. Sok mozaik, dombormű és bronzsisak is fennmaradt az egykori Imperiumból, ezekből lehet rekonstruálni a harci eszközöket. „Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a múzeumokkal, a legújabb kutatási anyagok állnak rendelkezésünkre” – jegyzi meg Keczkó Szabolcs.
„Bejöttem tanulni, és fél nyolckor elindult a Kleopátra című film a kivetítőn az olvasóteremben. Öt percig bírta még a tanulóközönség, azután mindenki elindult érdekesebb programot keresni” – meséli Adrienn, aki éppen a delphoi jósdához tart. El is kísérnénk a hallgatót a Püthia faggatására, azonban itt annyian várnak már a sor(s)ukra, hogy inkább a dobozokból felépített piramis lábánál játszókra leszünk figyelmesek.
Mint egy sakktábla, csak hosszúkás, és tele van fura jelekkel. „Szenet játék” – mondja Havasi Ferenc, az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesülettől. Ez egy egyiptomi önismereti játék, lényege, hogy az ember rajta keresztül egy önmagával kapcsolatos kérdést válaszolhat meg. „Mindent, ami a táblán történik, egy olyan kérdésre kell vonatkoztatni, ami foglalkoztat. Megtegyem-e ezt vagy azt, változtassak-e valamit az életemen? Ha végigmegyünk, a játék választ ad” – így Havasi Ferenc. Nem a végső válasz az érdekes, hanem az, ami közben történik a táblán: szenvedélyek, megújulás, feledés, gazdagság, jóság, szépség – ez mind a kérdésre vonatkoztatva ad támpontot arra, hogy az ember újra megkérdezze önmagát. Ha minden jól megy, a végére tisztábban látunk – nyugtat meg Havasi Ferenc. Négy darab botocskával kell „dobni”, egyik felük világos, a másik sötét. Ahány világosat dobunk, annyit lépünk, ha mindegyik sötét, akkor ötöt. És öt bábuval játsszák…
Egy szinttel feljebb egy ókori gyógyító pagoda előtt várakoznak a masszázsra vágyók, merthogy az (is) történik odabent. A sorban álló Ildikó elmondja: tavaly is volt már a Könyvtári Éjszakán, és most különösen érdekelte az antikvitás témája. Neki sikerült bejutni a delphoi jósdába. „Vicces volt: ketten fogadtak minket, és feltehettünk egy kérdést, húzhattunk egy kártyát, azon volt egy kis üzenet, ami felelet a kérdésünkre” – meséli.
A Püthia megjósolhatta: ez az éjszaka is jól sikerült. Fotó: Segesvári Csaba |
Mielőtt az rendezvény szlogenjével egy évre búcsút mondunk a bibliotéka éjszakájának, szót érdemel annak (egyik) emblematikus figurája. Kiállítás és előadás is kiemelte Athanasius Kircher 17. századi római jezsuita rendfőnököt, aki a barokk tudományosság híres és jellegzetes alakja volt. Kircher az egész világra kiterjedő jezsuita misszionáriusi hálózatot kihasználva a legkülönfélébb információkat gyűjthette össze, így például ő fedezte fel először a különféle kultúrák piramisainak hasonlóságát is.
A kijáratnál újabb hallgatói áramlat érkezik: „Alapból egész nap a könyvtárban szoktunk tanulni, és most, hogy kettőig nyitva van, még tízig tanultunk, azután körbevezettek minket. Semmiképpen sem hagynánk ki, jó a társaság” – mondja Dávid, aki már fel is szerelkezett ókori névvel, így antik módra Tiuként szólítandó. A mellette álló Tati hozzáteszi: „Szeretjük a könyvtárat, ez a legjobb hely. Főleg a túrákat szeretnénk megnézni, kíváncsiak vagyunk a háttér-információkra, és az előadások is érdekesnek ígérkeznek.”
Filmmontázs ókori témájú filmekből, túra a régi könyvektől a Fáraók Átkáig, valamint könyvbörze – nem soroljuk tovább az éjszaka megannyi programját, aki ellátogatott az Egyetemi Könyvtárba, látta, hogy az ókor közel van, csak meg kell kérdezni a Szfinxet…
Arany Mihály