2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  5. szám - 2007. március 5.  --  Sport
Életmód – Gyógyulunk. Gyógyulunk?
Alternatív gyógymódok – így nevezzük őket. Hogy mihez képest alternatív? A hagyományoshoz képest, persze.
Az ember azt hihetné, hogy jobban ragaszkodunk ahhoz, ami hagyományos, ami már bevált, főleg ilyen kényes témában, mint az orvoslás. Vagy mégsem vált be? Mióta már Magyarországon is jogszabály ismeri el létjogosultságukat, egyre több beteg fordul a természetgyógyászat és a vele kapcsolatban álló (vagy kapcsolatba hozott) gyógyítási módszerek felé; az akupunktúrától a homeopátiáig. Sokszor talán mégis homályos még számunkra, melyik gyógymód mit is kínál.
 
 
Tudományosan nem igazolt, de sokszor hatásos. Fotó: szegy
 
A homeopátia módszerét kétszáz évvel ezelőtt egy német orvos dolgozta ki, aki a hagyományos orvoslást nem találta elég hatékonynak. Felfedezésének lényege, hogy egy-egy betegség ellenszerét arról ismerni fel, hogy a betegség tünetei produkálhatók vele. Erre az vezette rá, hogy neki magának a kinintől maláriás tünetei lettek. Ezért különféle homeopatikus, azaz hasonlót a hasonlóval gyógyító szereket gyártott. Kísérletezett, közben (elégedett) betegei száma egyre nőtt. Mára pedig a homeopátia valóban elismert gyógymóddá nőtte ki magát. Ennek szinte az egyetlen oka azonban, hogy hatékony, mivel kétszáz év alatt sem sikerült természettudományos magyarázattal igazolni, bizonyítani magát a módszert. Ennek ellenére alkalmazzák különféle belső szervi betegségek ellen, a gyermekgyógyászatban, sőt az állatok gyógyításban is. Legfontosabb tételük, hogy a megfelelő szerek alkalmazásával öngyógyítás lép fel a betegnél, aminek eredményeképp visszaáll a testi-lelki harmónia. Nos, ami azt illeti, erre mindenképp szüksége van a huszonegyedik századi embernek. Kérdés persze, hogy bármely módszer visszaadhatja-e ezt mesterségesen, gyógyszerrel vagy gyógyszer nélkül – hogy megoldódhatnak-e ezek a problémák „gombnyomásra”.
Tóth Katalin
Bezár