Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az em­be­rek rég­óta spe­ku­lál­nak, sőt vi­zi­o­nál­nak az­zal kap­cso­lat­ban, hogy va­jon egye­dül va­gyunk-e a Vi­lág­egye­tem­ben, il­let­ve mi­lyen le­het egy má­sik boly­gón az élet. Er­re pél­da 1835-ből a hí­res csil­la­gász, Her­schel ese­te, aki re­pü­lő élő­lé­nye­ket lá­tott táv­csö­vé­ben, mi­köz­ben a Hol­dat kém­lel­te, illetve az olasz Schi­a­par­el­li az 1880-as évek­ből, aki a sar­ki víz­sap­kák­ból el­ve­ze­tő csa­tor­nát vélt fel­fe­dez­ni a Mar­son. Ma már tud­juk: a Hold­nak nincs lég­kö­re, így ott ne­héz rep­des­ni, ezt a Hold­ra szál­ló ür­ha­jós­ok köz­vet­le­nül bi­zo­nyít­hat­ják, míg a „csa­tor­na­té­zist” a Hub­ble ür­táv­cső cá­fol­ta meg.

Mészáros Szabolcs lendületes előadást tartott a Világegyetemről.

A mai, 21. szá­za­di asztro­bi­oló­gia tu­do­má­nya mit ke­res, mi­re gon­dol, ami­kor élet után ku­tat más boly­gó­kon, hol­da­kon? Nyil­ván nem a zöld, in­te­ge­tő, há­rom­sze­mü lé­nye­ket va­dás­­sza, ha­nem va­la­mi­fé­le olyan éle­tet, amely ha­son­lít a föl­di­re, az­az szé­na­lap és víz szük­sé­gel­te­tik hoz­zá. Ez el­ső meg­kö­ze­lí­tés­ben be­szü­kült lá­tás­mód­nak tet­szik, de a prob­lé­ma az, hogy a föl­di éle­ten kí­vül más éle­tet nem is­me­rünk, így ez az el­fo­ga­dott s egy­ben lo­gi­kus ki­in­du­ló­pont. A le­het­sé­ges leg­jobb je­löl­tek eb­ben az „élet­jel-ver­seny­ben” – a mi Nap­rend­sze­rünk­ben – a Mars és az Eu­ró­pa, ami Ju­pi­ter hold­ja kö­rül ke­ring.
Mai na­pig az 1976-ban fel­lőtt Vi­king ikerürszon­da az egyet­len, me­lyet az em­be­ri­ség kül­dött más boly­gó­ra élet után ku­tat­va. Ta­laj­min­ta- és lég­kö­ri vizs­gá­ló­dá­sa­i­ból töb­bek közt ki­de­rült: víz­jég és szá­raz­jég is van a vö­rös boly­gón, év­szak­ok vál­ta­ko­zá­sa fi­gyel­he­tő meg élet­fo­lyá­sá­ban, ren­del­ke­zik észa­ki és dé­li pó­lus­sap­kák­kal, és a mí­nusz 110 fo­kos át­lag­hő­mér­sék­le­té­vel a leg­kö­ze­lebb esik a Föld hő­fo­ká­hoz.
Ezen is­me­re­tek után a víz­jég ku­ta­tá­sa köz­pon­ti sze­re­pet tölt be a Mars vizsgálatában, 2008-ban a Phoenix szon­da szá­mos gyor­san el­tü­nő, el­pá­rol­gó fe­hér fol­tot fény­ké­pe­zett le. Ezek­ből a gyor­san el­il­la­nó – mint utóbb ki­de­rült – vízjég­minták­ból egy­ér­tel­mü­en, min­den két­sé­get ki­zá­ró­an be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a Mar­son víz van. A tu­do­mány je­len­le­gi ál­lá­sa sze­rint a Mars 3-4 mil­li­árd év­vel ez­előtt me­le­gebb boly­gó le­he­tett, ahol ki­ala­kul­ha­tott bak­te­ri­á­lis vagy ko­mo­lyabb, több­sej­tü szer­ve­ző­dés, és a „rozs­dás” boly­gó al­kal­mas le­het az élet fenn­tar­tá­sá­ra, igaz, csak öt, eset­leg tíz mé­ter­rel a fel­szín alat­t, ahol nem pusz­tít a Nap ult­ra­ibo­lya-su­gár­zá­sa.
To­vább­men­ve a Nap­rend­szer­ben el­ju­tunk az Eu­ró­pá­hoz, ami az egyik leg­ér­de­ke­sebb tu­laj­don­sá­gok­kal meg­ál­dott boly­gó, hi­szen vízjégfel­színe na­gyon si­ma, a leg­na­gyobb szint­kü­lönb­sé­gek nem érik el a 100-200 mé­tert. En­nek ma­gya­rá­za­ta le­het a boly­gó be­csa­pó­dá­si krá­te­rek­től men­tes, fi­a­tal ko­ra. A Galileo ür­szon­da tér­ké­pez­te fel az Eu­ró­pa fel­szí­nén lé­vő kis táb­lá­kat (jég­táb­lá­kat), amik a kül­ső ré­teg alat­ti me­le­gebb, ká­sás vagy fo­lyé­kony víz­re en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni. A fo­lyé­kony víz fel­té­te­lez­he­tő lé­te­zé­se in­dí­tot­ta el azt a spe­ku­lá­ci­ót, mi­sze­rint ha a Föl­dön több ki­lo­mé­ter mé­lyen hidroter­mikus for­rá­sok kö­ze­lé­ben komp­lett öko­szisz­té­mák él­nek, füg­get­le­nül a nap­fény­től és egyéb fel­szí­ni moz­za­nat­tól, így itt mi­ért ne le­het­ne ugyan­így. Ezen gon­do­lat­me­net vé­gén vált az Eu­ró­pa jó je­lölt­nek az élő­lény­ke­re­sés szem­pont­já­ból.
A len­dü­le­tes elő­adás há­rom­ne­gye­dé­től a fi­a­tal elő­adó az exobolygók­nak, az ide­gen csil­la­gok kö­rü­li pla­né­ták­nak nyi­tott te­ret. Az u-szeged.hu/sz­abad­e­gyetem ol­da­lon di­ák se­gít­sé­gé­vel ta­lál­ha­tó er­ről rész­le­te­sebb elem­zés.

Dlusz­tus T. Im­re