Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

 

 

1921. ok­tó­ber 9-én egye­te­mi tan­év­nyi­tó volt Sze­ge­den. A he­lyi la­pok nem hall­gat­ták el, hogy a ko­lozs­vá­ri Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem nyi­tot­ta meg ka­pu­it a Ti­sza part­ján. De hogy is ke­rült ide az er­dé­lyi uni­ver­zi­tás?

A Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­te­met nem vé­let­le­nül ép­pen Ko­lozs­vá­ron ala­pí­tot­ták meg 1872-ben. Köz­is­mert (va­jon tény­leg az?), hogy ek­kor a vá­ros­ban jog­aka­dé­mia és or­vos-se­bé­sze­ti in­té­zet mű­kö­dött – me­lyek tör­té­nel­mi gyö­ke­rei több év­szá­za­dos múlt­ra nyúl­tak visz­­sza. Az or­szág má­so­dik tu­do­mány­egye­te­me – töb­bé-ke­vés­bé – za­var­ta­la­nul fej­lőd­he­tett még az el­ső vi­lág­há­bo­rú évei alatt is. Az 1918-as ös­­sze­om­lás­nak kel­lett el­jön­nie ah­hoz, hogy ve­szély­be ke­rül­jön az in­té­zet lé­te­zé­se.

1919 ele­jén a meg­szállt Ko­lozs­vá­ron a ro­mán hó­dí­tók min­den úton-mó­don érez­tet­ni akar­ták a he­lyi (több­sé­get al­ko­tó) ma­gyar­ság­gal, hogy „ki az úr a csár­dá­ban”. Az egye­te­mi ta­ná­ro­kat szin­te na­pon­ta zak­lat­ták, a ma­ra­dék di­ák­ság­gal érez­tet­ték, hogy jobb, ha más­hol foly­tat­ják a ta­nul­má­nya­i­kat. A ro­mán la­pok­ban egy­re több cikk je­lent meg ar­ról, hogy a ma­gyar egye­te­met ki kell sa­já­tí­ta­ni, mert a több­sé­get ké­pe­ző nem­zet­nek, a ro­mán­nak „jo­ga van egy sa­ját egye­tem­re”.

Vé­gül – itt nem rész­le­te­zen­dő kö­rül­mé­nyek kö­zött – 1919. má­jus 12-én a ro­mán ha­tó­sá­gok ka­to­nai erő­szak­kal ki­sa­já­tí­tot­ták a még mű­kö­dő ma­gyar egye­tem épü­le­te­it, a ta­ná­ri kart és a di­á­ko­kat pe­dig ki­ker­get­ték on­nan. Ugyan a pro­fes­­szo­rok nem akar­ták el­hagy­ni a vá­rost, ám jó ré­szü­ket 1919 vé­gé­ig a ro­mán ha­tó­sá­gok ki­uta­sí­tot­ták on­nan. Az el­za­vart ta­ná­rok Bu­dán ös­­sze­gyűl­vén úgy dön­töt­tek, hogy to­vább mű­köd­te­tik a Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­te­met, mert mint Schneller Ist­ván, az 1918/19-es tan­év rek­to­ra fo­gal­ma­zott: ugyan az épü­le­te­ket el­ve­het­ték a ro­má­nok, ám „a tu­do­mányt és a kul­tú­rát ma­gunk­kal vis­­szük”. Más­fél évig kín­ló­dott a szám­űzött egye­tem Bu­dán, kü­lön­bö­ző – „köl­csön­be ka­pott” – épü­le­tek­ben. Egy ide­ig töb­ben bi­za­kod­tak ab­ban, hogy a szám­űze­tés nem fog so­ká­ig tar­ta­ni, Er­dély (vagy leg­alább­is a ma­gyar több­sé­gű Ko­lozs­vár) vis­­sza­ke­rül Ma­gyar­or­szág­hoz. A tri­a­no­ni bé­ke­dik­tá­tum alá­írá­sa után azon­ban nyil­ván­va­ló­vá vált: eb­ben re­mény­ked­ni nem le­het. Ám az is egy­ér­tel­mű volt, hogy Bu­dán nem ma­rad­hat a ko­lozs­vá­ri (és a ve­le „együtt­mű­kö­dő”, ugyan­csak szám­űzött po­zso­nyi) egye­tem.

Sze­ged azon­ban be­fo­gad­ta a szám­űzöt­te­ket! So­mo­gyi Szil­vesz­ter pol­gár­mes­ter 1919 vé­gén, 1920 ele­jén min­dent egy lap­ra tett fel: a Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem­nek he­lyet kell biz­to­sí­ta­ni a Ti­sza part­ján – ke­rül, ami­be ke­rül (bi­zony nagy ál­do­za­tok­kal járt az uni­ver­zi­tás el­he­lye­zé­se, so­kan emi­att el­le­nez­ték ezt!) –, az­tán ha eset­leg va­la­mi­kor vis­­sza­tér Ko­lozs­vár­ra? Mit sem szá­mít, lé­nyeg, hogy itt le­gyen, a Ti­sza part­ján!  Ku­ta­tá­sa­im alap­ján bát­ran ál­lít­ha­tom: ha nincs 1919/20 for­du­ló­ján egy min­den­re el­szánt – már-már „ha­zar­dí­ro­zó” – pol­gár­mes­te­re a vá­ros­nak, egy­ál­ta­lán nem biz­tos, hogy 1921 őszén egye­te­mi tan­év­nyi­tó­ról szá­mol­hat­nak be a he­lyi új­sá­gok! (Az már más kér­dés, hogy an­nak a pol­gár­mes­ter­nek, aki majd két év­ti­ze­dig ve­zet­te a vá­rost, egye­te­met ho­zott ide, majd „lob­bi­zá­sá­nak” kö­szön­he­tő­en egye­te­mi épü­le­tek nőt­tek ki a föld­ből, egy ut­ca sem vi­se­li a nevét…)

Az az egye­tem, mely 1921 őszén itt meg­nyi­tot­ta ka­pu­it, a ko­lozs­vá­ri egye­tem volt, mely – ide­ig­le­ne­sen – a Ti­sza part­ján lelt ott­hon­ra. Ami­kor pe­dig le­he­tő­ség nyí­lott ar­ra, hogy visz­­sza­tér­jen a ré­gi fa­lai kö­zé, 1940-ben, rész­ben vis­­sza is ment. Ám rész­ben itt ma­radt! És 1944 után a jo­gi­lag már nem lé­te­ző Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem­nek két „utód­in­téz­mé­nye” lett: a sze­ge­di (az ab­ból ki­nö­vő JATE és SZOTE) és a ko­lozs­vá­ri (Bo­lyai) egye­te­mek. (Majd 1948-tól, ami­kor a Bo­lyai Tu­do­mány­egye­tem or­vos­tu­do­má­nyi ka­rát önál­ló­sí­tot­ták, a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Or­vo­si és Gyógy­sze­ré­sze­ti In­té­zet.) Ezek az in­téz­mé­nyek azon­ban – még ha a nyil­vá­nos­ság előtt nem is le­he­tett han­goz­tat­ni – egy­aránt a „kö­zös ős­től szár­maz­tat­ták ma­gu­kat”: a Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem­től. At­tól az in­téz­mény­től, mely­nek pro­fes­­szo­rai min­dig büsz­kén hi­vat­koz­tak a Bá­tho­ry Ist­ván er­dé­lyi fe­je­de­lem és len­gyel ki­rály ál­tal ala­pí­tott Col­legium­ra.

És ma ne le­het­ne fel­vál­lal­ni azt, amit majdnem száz éve a je­len­le­gi pro­fesszo­rok elő­dei fel­vál­lal­tak?

(tör­té­nész, a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi Em­lék­pont mun­ka­tár­sa)