Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Úgy em­lé­ke­zünk Kristó Gyu­lá­ra, ahogy ő is sze­ret­te vol­na, hogy em­lé­kez­ze­nek rá: az ő mun­ká­it ol­vas­va, hogy hasz­no­sul­has­son mind­az, ami­ért éle­té­ben dol­go­zott” – fogalmazott Cser­nus Sán­dor, a böl­csész­kar dé­kán­ja a tan­te­rem név­adó ün­nep­sé­gén.

Almási Tibor és Makk Ferenc leplezte le az emléktáblát.

Kosz­ta Lász­ló, az egy­kor Kristó Gyu­la mun­ka­hely­ét is je­len­tő Kö­zép­ko­ri és Ko­ra Új­ko­ri Ma­gyar Tör­té­ne­ti Tan­szék ve­ze­tő­je hang­sú­lyoz­ta, a Tör­té­ne­ti In­té­zet vál­lal­ko­zik sa­ját ha­gyo­má­nya­i­nak ápo­lá­sá­ra, ezért is kez­dik meg az in­té­zet nagy­jai után el­ne­vez­ni a tan­ter­me­ket. A meg­em­lé­ke­zés ré­sze­ként a je­len­le­vők az em­lék­táb­la-ava­tás előtt egy, a pro­fes­­szor­ral hat­van­éves ko­ráb­ban ké­szí­tett port­ré­fil­met is meg­te­kint­het­tek.
A III. eme­le­ten, az egy­ko­ri szak­könyv­tár előt­ti fo­lyo­són avat­ták fel az em­lék­táb­lát. Almási Ti­bor, a Tör­té­ne­ti Se­géd­tu­do­mány­ok Tan­szék ve­ze­tő­je la­punk­nak el­mond­ta: ta­nít­vá­nyi meg­ha­tott­ság­gal és szo­mo­rú­ság­gal is áll most meg az em­lék­táb­la előt­t. „64 éve­sen óri­á­si élet­mű­vet ma­ga után ha­gyó, de ha­lá­lá­ig dol­go­zó, mind­vé­gig ener­gi­á­val, öt­le­tek­kel te­li em­bert ve­szí­tet­tünk el. Nosz­tal­gi­á­val gon­do­lunk vis­­sza azok­ra az idők­re, ami­kor ő még itt al­ko­tott kö­zöt­tünk, és tud­juk, hogy mi min­den ke­rül­he­tett vol­na még ki a ke­zei alól. Más­részt ter­mé­sze­te­sen büsz­ke­ség is van ben­nünk, hi­szen a Tör­té­ne­ti In­té­zet elő­ször őt ta­lál­ta mél­tó­nak ar­ra, hogy egy tan­te­rem ne­ve örö­kít­se meg hosz­­szú idő­re az ő em­lé­két” – ös­­szeg­zett a tan­szék­ve­ze­tő.
„A sze­ge­di egye­tem egyik büsz­ke­sé­ge volt” – mond­ta Makk Fe­renc, a Tör­té­ne­ti Se­géd­tu­do­mány­ok Tan­szék pro­fes­­szo­ra. „ő volt az egyet­len sze­ge­di tár­sa­da­lom­tu­dós, aki Sze­ge­den vég­zett, Sze­ge­den ma­radt, mind­vé­gig itt dol­go­zott, és itt lett pro­fes­­szor, tan­szék­ve­ze­tő és aka­dé­mi­kus. Kristó Gyu­la be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy vi­dé­ki egye­te­men, vi­dé­ki tu­dós­ként nem­zet­kö­zi szin­tű tu­do­mányt le­het mű­vel­ni. Más kor­tár­sá­val szem­ben ő nem szám­űze­tés­nek te­kin­tet­te azt, hogy Sze­ge­den mun­kál­ko­dik” – tet­te hoz­zá.
103 könyv, 600 egyéb írás­mű ti­zen­két nyel­ven – so­kat dol­go­zott nem­zet­kö­zi el­is­me­rést arat­va, tu­do­má­nyos is­ko­lát te­rem­tett, ta­nít­vá­nyi gár­dát ho­zott lét­re, amely most két-há­rom tan­szé­ken a mun­ka­tár­sak zö­mét al­kot­ja, tan­szék­ve­ze­tők ke­rül­tek ki ke­zei alól, mint Almási Ti­bor vagy Kosz­ta Lász­ló, de még Pé­csen és Pes­ten is a ta­nít­vá­nya­it ta­lál­juk. Ne­vé­hez fű­ző­dik a Sze­ge­di Kö­zép­kor­ász Mű­hely, mely Ma­gyar­or­szág leg­je­len­tő­sebb kö­zép­korku­ta­tó mű­he­lye, a kö­zép­kor-tör­té­ne­ti könyv­tár, amely szin­te pá­rat­lan Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, az An­jou-ko­ri ok­le­vél­tár, mely a leg­na­gyobb ma­gyar kö­zép­ko­ri for­rás­ki­adás – mind­ezek ré­vén az SZTE nem­csak or­szá­go­san, de nem­zet­kö­zi­leg is a leg­je­len­tő­sebb kö­zép­kor­ász-mű­he­lyek, is­ko­lák kö­zé ke­rült – so­rol­ta Makk Fe­renc.
„Az, hogy elő­ször ró­la ne­ve­zünk el tan­ter­met, mu­tat­ja, hogy őt az el­ső hely­re tes­­szük, ez a mér­ce. A név­adás a múlt meg­be­csü­lé­se, hogy a je­len ge­ne­rá­ci­ó­ja is el­is­me­ri, hogy a név­adók na­gyot al­kot­tak. Ez­zel min­ta­ként ma­ga elé ál­lít­ja őket. Kristó Gyu­la egy­sze­rű oros­há­zi mun­kás­csa­lád­ból szár­ma­zott. Az ak­kor még fa­lu Oros­há­za egyik szél­ső ut­cá­já­ból jött, és óri­á­si aka­rat­tal és nagy mun­ká­val eu­ró­pai szin­tű tu­dós­sá nőt­te ki ma­gát” – mél­tat­ta a kö­zép­kor­ászt Makk Fe­renc pro­fes­­szor.

Arany Mi­hály