Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság­ban min­den­ki­nek jo­ga van ar­ra, hogy tá­jé­koz­ta­tást kap­jon szü­kebb kör­nye­ze­tét, ha­zá­ját, a vi­lá­got érin­tő kér­dé­sek­ben. A saj­tó fel­ada­ta – a hír­köz­lés más esz­kö­ze­i­vel össz­hang­ban – a hi­te­les, pon­tos és gyors tá­jé­koz­ta­tás­ról va­ló gon­dos­ko­dás.” Így fo­gal­maz a je­len­leg ha­tá­lyos saj­tó­tör­vény, amit ugyan­olyan ke­vés új­ság­író ol­va­sott el, mint ké­mény­sep­rü vagy ló­csi­szár, a fő­szer­kesz­tők­ről, lap­ki­adók­ról és a pár­tok saj­tó­fe­le­lő­se­i­ről most nem is be­szél­ve.
Né­hány he­tes a tör­té­net: ke­zem­be vet­tem a he­lyi na­pi­la­pot, és azt ta­pasz­tal­tam, hogy már megint arány­ta­lan az új­ság szer­ke­ze­te: or­dít a kri­mi, sut­tog a va­ló­di in­for­má­ció. A szer­kesz­tő is ér­zé­kel­het­te az­nap, hogy ez al­kal­man­ként ma­gya­rá­zat­ra szo­rul, ezért meg­írat­ta jegy­zet­ben az if­jú kol­lé­gá­val, hogy mi­ért is jár­nak el így. Épp volt egy kis időm, le­ve­let ír­tam a jegy­zet­író­nak, hát­ha meg tu­dok men­te­ni egy lel­ket.
Ezt ír­tam: „Azért ra­gad­tam kla­vi­a­tú­rát, mert Ön még fi­a­tal, ír­ni is tud, te­hát nincs vég­ze­te­sen el­vesz­ve. Ne ve­gye to­la­ko­dás­nak, se ki­ok­ta­tás­nak az aláb­bi­a­kat – ez csu­pán egy ol­va­sói vé­le­mény. Az idő­sebb kol­lé­gá­tól. Szó­val az Ön jegy­ze­té­ben ír­tak nagy­részt helyt­ál­ló­ak, mert va­ló­ban a vér­re, a könny­re és a szex­re több ve­vő van, mint az ada­ko­zó­kedv­re, a köz­jó szol­gá­la­tá­ra vagy a pél­dás csa­lá­di élet be­mu­ta­tá­sá­ra.
A tyúk-to­jás me­ta­fo­rá­val van gon­dom. Azért, mert ma­ga a mé­dia, s ben­ne a Dél­mag­yar te­he­tő fe­le­lős­sé a fo­gyasz­tói szo­ká­sok ki­ala­ku­lá­sá­ért. Az em­be­rek zö­me egy­la­pos új­ság­fo­gyasz­tó, ami­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a print­médiában, hely­ben a he­lyi lap dik­tál­ja az íz­lést. Ha a he­lyi lap a havária hí­re­ket pre­fe­rál­ja, a kárt és a kár­oko­zást, sőt sze­mé­lye­sen a kár­oko­zót mu­tat­ja be, ak­kor va­ló­ban hely­ben is lét­re­jön ez a bi­zo­nyos tyúk­to­já­sos hely­zet.
Iga­za van, a Blikk le­vert min­den­kit, de ezt én nem ve­zet­ném vissza egye­nes ágon az ol­va­sói igé­nyek be­szü­kü­lé­sé­re. El­évül­he­tet­len ér­de­me­ket szer­zett e té­ren a ha­zai po­li­ti­kai elit, amely meg­vet­te vagy be­zsa­rol­ta a szak­mán­kat, és így tu­laj­don­kép­pen el­hall­gat­tat­ta a nor­má­lis han­got. Két sze­kér­tá­bor acsar­ko­dá­sa hal­lat­szik csu­pán. Az ol­va­só ezt úgy re­a­gál­ja le, hogy el­for­dít­ja a te­kin­te­tét a bár­gyú mé­dia­sztá­rok, a sztár­rá tett bü­nö­zők és a mü­tött mel­lek fe­lé.
Ön azt ír­ja, hogy be­szá­mol­nak a jó­ról is. Oké. De nem mind­egy, hogy mi­lyen hang­sú­lyo­kat te­rem­te­nek. A cím­la­pon a fe­lü­let négy­ötö­dén ne­ga­tív tar­tal­mú hír ural­ko­dik, és csu­pán egy­ötöd­nyi fe­lü­let jut a po­zi­tív tar­ta­lom­nak. A busz­bal­eset­re két fo­tó jut, az élet­f­o­gy­tos gyil­kos­ra egy, Kiss-Rigó püs­pök úr pe­dig egy köz­gyü­lé­si tu­dó­sí­tás ke­re­te­in be­lül kap né­mi ref­lek­tor­fényt – fo­tó nél­kül.
Ha én csi­nál­nám a la­pot (mint ahogy csi­nál­tam is), ak­kor az el­ső me­gyei dísz­pol­gár­ság, az ásot­thal­mi ha­tár­át­ke­lő és a Toulouse-Lautrec-kiállítás ver­seny­zett vol­na a ‘nyi­tó’ po­zí­ci­ó­ért. Kiss-Rigóról hoz­tam vol­na fo­tót és ké­szít­tet­tem vol­na egy rö­vid élet­raj­zi át­te­kin­tést em­lé­kez­te­tő­ül, és be­idéz­tem vol­na a köz­gyü­lé­si elő­ter­jesz­tést. Ásot­thalom kap­csán a ter­ve­zett hely­színt mu­tat­tam vol­na a jól is­mert móra­hal­mi pol­gár­mes­ter arc­ké­pe he­lyett. Stb., stb.
Le­het, hogy túl ko­rán kel­tem?
Szó­val csak azt ja­vas­lom, hogy néz­zen be a lap­szer­ke­zet mö­gé is.”
Sze­rin­tem en­­nyi be­le­fér az ol­va­só és a rend­sze­re­sen ol­va­sott lap kap­cso­la­tá­ba.
És íme a vá­lasz: „Szá­mos meg­ál­la­pí­tá­sá­val egyet­ér­tek, sa­ját íz­lé­sem­nek is in­kább meg­fe­lelt vol­na az Ön ál­tal vá­zolt szer­kesz­té­si kon­cep­ció (na­gyobb súly a püs­pök­nek, a ha­tár­át­ke­lő­nek), eb­be saj­nos nem volt be­le­szó­lá­som.
Vé­le­mé­nyünk a tyúk-to­jás ügy­ben kü­lön­bö­zik, fő­képp az ol­va­sói szo­ká­sok ala­ku­lá­sá­ban. Saj­nos úgy lá­tom, a nyom­ta­tott saj­tó – és a Dél­mag­yar – egy­re ke­vés­bé ké­pes ezt a ne­ve­lő sze­re­pet be­töl­te­ni. Azért, mert fel­nőtt egy-két olyan ge­ne­rá­ció, amely már nem el­ső­sor­ban az új­ság­ol­va­sá­son szo­ci­a­li­zá­ló­dott, nem is in­nen szer­zi az in­for­má­ci­ók jó ré­szét. Az inter­neten és a te­le­ví­zi­ók­ban pe­dig min­den ed­di­gi­nél kon­cent­rál­tab­ban ta­lál­ko­zik az erő­sza­kos, bul­vár­jel­le­gü stb. tar­tal­mak­kal. Úgy vé­lem, er­re ref­lek­tál a nyom­ta­tott saj­tó, ami­kor ezek­re a hí­rek­re fó­ku­szál. Nyil­ván nem le­het el­te­kin­te­ni at­tól, hogy e saj­tó­ter­mé­kek dön­tő ré­sze pro­fit­ori­en­tált vál­lal­ko­zás­ként mü­kö­dik.
őszin­tén bí­zom ab­ban, hogy 20 év múl­va is lesz olyan ol­va­sónk, aki ér­dek­lőd­ve és ér­tő fi­gye­lem­mel ol­vas vé­gig egy kolum­nás Kiss-Rigó-interjút vagy egy gaz­da­sá­gi elem­zést – még ha ta­pasz­ta­la­ta­im mi­att sok­szor két­ség­be is vo­nom ezt.”
Ilyen han­gu­la­tom van, elő­ve­szem új­ra a saj­tó­tör­vényt. Azt ír­ja: „A saj­tó se­gít­se elő a tár­sa­dal­mi je­len­sé­gek kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek meg­ér­té­sét.”
Ülünk né­há­nyan, egy­ko­ri na­pi­la­pos új­ság­írók egy asz­tal­nál, épp egy in­du­ló ma­ga­zint szer­kesz­tünk. Ki­bon­tunk egy pa­lack bort, el­mon­dom en­nek a le­vél­vál­tás­nak a lé­nye­gét, majd meg­hall­gat­juk könyv­tá­ros­sá lett kol­lé­gánk meg­jegy­zé­sét. „A ki­lenc­ve­nes évek­ben még volt hely­tör­té­ne­ti ér­té­ke a Dél­mag­yarnak. A leg­utób­bi egy év­ti­zed be­kö­tött lap­szá­ma­it nem mer­jük aján­la­ni a ku­ta­tók­nak.”

Dlusz­tus Im­re