2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  22. szám - 2005. december 5.  --  Egyetemi élet
Harmincéves a Közművelődési Tanszék
Az első népművelő szakos hallgatók 1975-ben kezdték meg tanulmányaikat a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Különleges volt több szempontból is a képzés elindítása, hiszen az intézményben ez volt az első, nem tanár szakos képzési forma. Az akkori politika által az ország öt főiskoláján indított szak eleinte nehezen illeszkedett a tanszékek rendszerébe. A létrehozott Népművelés Tanszéki Csoport 1988 óta Közművelődési Tanszék néven működik, ám az elmúlt három évtized alatt nemcsak a név, hanem a képzés is teljesen átalakult, és most újabb struktúraváltás elé néznek.
A tanszék a harmincéves jubileumot több rendezvénnyel színesíti. Októberben helyet adtak a Magyar Népművelők Egyesülete XXII. Vándorgyűlése Felsőoktatási Szekciójának. A képzett szakemberek és az oktatásban részt vevők közti tapasztalatcsere mindkét fél részéről hasznosnak bizonyult. Az ünnepi rendezvények sorában a következő a Tanszék Napja lesz december 16-án. Jövő márciusban A kultúraközvetítés elmélete és gyakorlata címmel tudományos konferenciát rendeznek, melyre meghívást kaptak olyan neves előadók, mint például Csepeli György, a Kapitány házaspár és Csányi Vilmos. A jubileumi programsorozat áprilisban az Országos Közművelődési Konferenciával zárul, melyet tizenötödik alkalommal szerveznek meg a hallgatók.
December 16-át ettől a tanévtől ünneplik a Tanszék Napjaként. A kiállítással, kerekasztal-beszélgetéssel és egyéb programokkal hagyományt kívánnak teremteni, melybe rendhagyó módon aktívan bevonják egykori hallgatóikat is.
Délelőtt 10 órakor Békési Imre egyetemi tanár köszöntő szavai után a Közművelődési Tanszékhez kötődő kiadványok bemutatásával folytatódik a rendezvény. Összesen négy jegyzetet, két PhD-dolgozatot, és a Hippodrom színházelméleti könyvsorozat Színház és szociológia határán című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A Kultúra és közösség folyóirat egy számában pedig a tanszék oktatóinak publikációi fognak megjelenni. Ezt követően Foglalkozás – Szakma – Hivatás címmel lesz egy beszélgetés a egykori hallgatók aktív közreműködésével, mely egy felmérés eredményéből indul ki. A népművelés, illetve későbbiekben közművelődés szakon végzettek körében az életpálya-követését feldolgozó felmérés készült a közelmúltban, melyből az derült ki, hogy sok köztük a pályaelhagyó. A vitaindítót T. Kiss Tamás főiskolai tanár tartja, a beszélgetést pedig Hetesi Erzsébet egyetemi docens moderálja. A Tanszék Napja a hagyományos karácsonyi fogadással és műsorral zárul.
Varga Anna
Bezár