2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  22. szám - 2005. december 5.  --  Egyetemi élet
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) november 7-én ünnepi üléssel zárta a XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia évét. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megtartott ünnepi záróülésen mutatták be az Anderle Ádám történészprofesszor (SZTE BTK Hispanisztika Tanszék) és Koósné Török Erzsébet, az OTDT titkára által szerkesztett „A tehetségről. Beszélgetések a tudományos diákkörökről” című kötetet, melyet az OTDT adott ki.
A könyv Anderle Ádámnak a tudományos diákköri mozgalomban aktív tudósokkal készített beszélgetéseinek gyűjteménye, melyet a professzor egy korábban már napvilágot látott tanulmánya („A magyar diákkörök mint országos mozgalom") zár. A szerző olyan neves interjúalanyokat választott, mint Láng István, Szövényi Zsolt, Berecz János, Weiszburg Tamás, Varga Zoltán, Csurgay Árpád, Freund Tamás, Ritoók Zsigmond, Zlinszky János, Heller Ágnes, Lovász László, Medzihradszky Kálmán, Balázs György és Szendrő Péter.
A most megjelent kötet tulajdonképpen folytatása az OTDT által 2001-ben kiadott „A magyar tudományos diákköri konferenciák fél évszázada” című munkának (szerkesztette Anderle Ádám). Az fel kívánta tárni, hogy a magyar tudományos utánpótlás-nevelésben milyen szerepet játszik a tudományos diákköri mozgalom, mely egy sajátosan magyar tehetséggondozási forma, azaz hungarikum. A 2001-es kötet a diákköri mozgalom, a diákköri konferenciák történetét mutatta be. A most megjelent könyv emberközelibb dimenziókba hatol: a diákköri tevékenység lényegére, a tanítvány-mester kapcsolatra világít rá. Ehhez az „orral history”-t, az elbeszélt történelmet hívja segítségül: a fent felsorolt akadémiai és egyetemi vezetők, egyetemi oktatók, kiemelkedő kutatók, politikusok idézik fel a diákkörökhöz kapcsolódó emlékeiket, vallanak motivációikról. Az ő életpályájuk, tudósi és tanári tevékenységük megismerése révén érthetjük meg a magyar diákkörök lényegét.
Anderle Ádám interjúkötete fontos évfordulóhoz kapcsolódik: 1955-ben rendezték meg az első Országos Tudományos Diákköri Konferenciát.
P. M. L.
Bezár