Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

„Szegediként és szegedi egyetemi polgárként tartanak számon.” Fotó: Segesvári Csaba

 

Czúcz Ottó jogászprofesszor 1974 óta oktat a JATE, majd az SZTE Jogi Karán, működött rektorhelyettesként és dékánként, 1995-től pedig a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként. Egyetemi munkája mellett 1998-tól 2004-ig az Alkotmánybíróság tagja volt. 2004 májusától – első magyar tagként – az Európai Unió Luxemburgban székelő Elsőfokú Bíróságának bírájaként tevékenykedik. Munkásságának elismeréseképpen idén ő érdemelte ki a Szegedért Alapítvány fődíját.

– Professzor úr, a díjátadó napján beszélgetünk. Milyen érzésekkel várja az esti ünnepséget, s milyen helyet foglal el az életében ez az elismerés?
– Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kitüntetéseket kapjak. Emiatt örömmel, s természetesen izgatottsággal várom az ünnepséget. Nagyon boldog vagyok, ugyanakkor meglepődtem, hogy eszébe jutottam a városnak, s nyomon követik a munkámat, hiszen elég messze kerültem az elmúlt egy évben.
– A döntéshozók három fő körülménynyel magyarázták a kitüntetését. Az első, s talán a legfontosabb, hogy ön lett az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának első magyar tagja az EU-csatlakozás után, s szegedi lakosként viszi a város hírét Európában. Mennyire érzi úgy, hogy az ön személye felkeltette az Európai Unióban Szeged, illetve a Szegedi Tudományegyetem iránti érdeklődést?
– A kollégák igyekeznek figyelemmel kísérni az ember előéletét. Úgy gondolom, hogy szegediként és szegedi egyetemi polgárként tartanak számon ezekben a szakmai körökben. Remélem, jó hírét viszem a városnak és az egyetemnek, de ez természetesen elsősorban a munkám minőségén múlik.
– Van esetleg konkrét jele is annak, hogy ön révén bővülhet az egyetemünk nemzetközi kapcsolatrendszere?
– Igyekszem kollégákat meghívni a szegedi egyetemre, s közreműködni abban, hogy az alakulóban lévő Luxemburgi Egyetemmel a Jogi Karnak, illetve egyéb egyetemi egységeinknek (például a GTK-nak) is sikerüljön kapcsolatokat kiépíteni. Úgy vélem, jó esélyeink vannak az együttműködés kiszélesítésére.
– Beszéljünk az EU Elsőfokú Bíróságáról! Az átlagember annyit talán tud, hogy az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság tevékenységében egymáshoz szorosan kötődő, ám mégis külön intézmény, s az Elsőfokú Bíróságot éppen az Európai Bíróság tehermentesítésére hozták létre 1989-ben.
– Az Európai Bíróság kezdettől fogva, már a Szén- és Acélközösség idejétől kezdve működött a jogvitákat eldöntő fórumként. A nyolcvanas évekre az integráció bővülésével és a Bíróság hatáskörének szélesedésével annyira megnövekedett az ügyek száma és bonyolultsága, hogy meg kellett kettőzni az európai közösségi bíróságok számát. Az Elsőfokú Bíróság elsősorban azokat az ügyeket kapta meg, amelyek nagyon időigényesek voltak, s ahol tényeket kellett feltárni. Az Európai Uniónak 1989 óta tehát két, egymással szorosan együttműködő, de hatáskörét tekintve egymástól független bírósága van. Jelenleg mindkettő huszonöt taggal működik.
– Milyen jellegű ügyek tartoznak ma az önök hatáskörébe?
– Az Elsőfokú Bíróság elsősorban ténybíróság, tehát olyan ügyek kerülnek hozzánk, amelyek megítélésénél fel kell deríteni a tényhátteret is. Ennek következtében nagy számban foglalkozunk bonyolult versenyjogi ügyekkel, különféle piaci manipulációs esetekkel (amikor két vagy több nagyvállalat titkos megállapodást köt a piac felosztására, illetve olyan együttműködést alakít ki, amely a vásárlók érdekeit jelentős mértékben károsíthatja). Ha az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a szabad piacot zavaró, titkos együttműködések alakulnak ki, akkor intézkedéseket tesz, melyeket az érintett vállalatok az esetek egy részében kifogásolnak, s ezek az ügyek elénk kerülnek. A másik nagy csoportot az állami támogatások, állami segélyek ügyei jelentik. Ha egy tagállam valamelyik vállalatcsoportja számára kedvezményes szabályokat vagy pénzbeli támogatást kíván nyújtani, de a Bizottság úgy látja, hogy ezek összeegyeztethetetlenek a közösségi normákkal, akkor ezeket megtiltja. Ha a tagállam vagy a vállalat nem ért egyet a döntéssel, hozzánk fordulhat. Végezetül az Elsőfokú Bírósághoz kerülnek a szellemi jogalkotásokkal, közösségi védjegyekkel kapcsolatos vitás ügyek, valamint az Európai Közösségeknél foglalkoztatott tisztségviselők munkaügyi vitái is. Megjegyzem, itt változás érlelődik: a köztisztviselői ügyek elbírálására külön bíróságot fognak létrehozni az Európai Közösségeken belül; ha minden igaz, már jövő év elejétől.
– Vagyis immár az Elsőfokú Bíróságot kell tehermentesíteni…
– Így van. A tervek szerint még két vagy három speciális bíróság alakul majd egy-egy nagy kérdéskörben felmerülő vitás ügyek tárgyalására, ami megkönnyíti majd a munkánkat. Ezekben az ügyekben az Elsőfokú Bíróság fellebbezési bírósággá válik.
– 2004. május 12-én tette le a bírói esküt, a mandátuma először 2004. augusztus 31-ig szólt, majd ezt 2010-ig meghosszabbították. Hogyan működik az Elsőfokú Bíróságban a tagok rotációja, s meg lehet-e 2010-ben is újítani a tagságot?
– A rotáció úgy működik, hogy a mandátum hat évre szól, s a tagok fele háromévente cserélődik, hogy ne mindig teljesen új testület álljon fel. Az Elsőfokú Bíróságnál 2004. augusztus 31-én járt le a bírók felének a mandátuma, s az új tagállamok bírái is alkalmazkodtak a rendszerhez. A kinevezett tíz új bíró fele – köztük én is – ezért 2004. augusztus 31-ig, a többiek 2007-ig kaptak megbízatást. Jómagam azután újabb hat évre nyertem mandátumot. A bírói megbízatás egyébként időbeli korlátok nélkül megújítható.

Nagyon hiányzik az egyetem!

Czúcz Ottó 1946-ban született Csépán. 1971-ben szerzett jogi diplomát Szegeden, 1974-től a JATE (majd SZTE) ÁJTK oktatója. 1989–1990-ben a kar dékánja, 1992-től 1997-ig rektorhelyettes. 1993-ban megszervezte a Jogi Karon a Szociális Jogi Kutatócsoportot. 1985-ben kandidált, 1995-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s megbízták a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék vezetésével. Egyetemi oktatói tevékenysége mellett 1998–2004 között az Alkotmánybíróság tagja volt. 2004. május 12-étől az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának bírájaként dolgozik.

 – Mostani kitüntetésének másik fő indoka, hogy 1998 és 2004 között ön volt az első szegedi alkotmánybíró. Milyen emlékeket őriz erről az időszakról?
– Szakmailag rendkívül izgalmas része volt ez az életemnek. Magyarországon a jogi szakma egyik csúcsát jelenti az alkotmánybírói tisztség. Hálás vagyok a sorsnak, hogy tagja lehettem a taláros testületnek, s kipróbálhattam magam olyan izgalmas és bonyolult területeken, mint a különféle normák, jogi szabályok alkotmányosságának megítélése.
– Az utóbbi időkben sokat lehetett hallani az Alkotmánybíróság körüli problémákról, az új bírák megválasztása körüli hercehurcákról. Tizenegy tag helyett jelenleg is csak nyolc fővel működik a testület, ami a határozatképességhez éppen szükséges létszám. Ugyanakkor például a következő AB-ülést nem tudják megtartani, mert a bírák közül többen a jogi OTDK-n vesznek részt. Mennyire került ön szerint politikai játszmák erőterébe az Alkotmánybíróság? S a bírák választásának szabályozásán kellene módosítani, vagy a politika gondolkodásmódjának kellene megváltozni?
– Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva, s az alatt az idő alatt, mikor én is tagja voltam, tudatosan és határozottan elbarikádozta magát minden olyan törekvéstől, ami a munkájának befolyásolására irányult! Az említett viták a testület működési feltételeit érintik. A politika, s elsősorban a parlamenti pártok döntésétől függ, mennyire gördülékeny az új bírák megválasztása. Sokféle jelölési rendszer működik Európában, s lehetne a magyar szisztémát is módosítani, ám úgy vélem, elsősorban a hozzáálláson kellene változtatni.
– Térjünk rá a kitüntetés harmadik fő indokára! Nem tudom, hogy az ön szívének ez-e a legkedvesebb, az egyetemünkhöz viszont bizonyosan ez áll a legközelebb: nevezetesen, hogy jelen bírói megbízatását megelőzően harminc évig oktatott a szegedi Jogi Karon, működött rektorhelyettesként, dékánként, s a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető professzoraként is. Profeszszor úr, nem hiányzik a katedra?
– Nagyon hiányzik az egyetem! Annak idején az ember persze morgott néha, mikor átcsapni készültek a feje felett a hullámok, s egyéb elfoglaltságai mellett előadásaira és egyetemi teendőire is készülnie kellett. Ilyenkor elgondolkodtam, jó helyen vagyok-e a világban, de most, visszatekintve erre az időszakra elmondhatom, óriási élményt jelentett számomra a fiatalokkal, a jogászok újabb és újabb nemzedékeivel való találkozás. Ebben a mindig megújuló közegben őrizhető meg a kritikai és fiatalos gondolkodás.
– Most, hogy nem oktat az egyetemen, talán kicsit más rálátás is nyílik az elmúlt harminc évre. Miben változott a jogi képzés ez alatt az idő alatt?
– A jogászképzés a világra való nyitottságát tekintve alakult át jelentősen. Korábban inkább a belső jogi világunk különféle megoldásainak elemzésére, az ezekkel kapcsolatos információk átadására törekedtünk. Később egyre inkább a mindennapi munkánk komoly részévé vált a nemzetközi kapcsolatok gondozása. Ez egy más típusú jogászi felkészültséget kíván. A szegedi Jogi Kar hatékonyan alakította át a képzés struktúráját. A következő időszakban viszont nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a tömegképzés megmaradása mellett legyenek olyan speciális kis képzési modulok, melyek lehetőséget adnak az elmélyültebb, minőségi munkára is. 
– Professzor úr, említette, hogy nagyon hiányzik a katedra. A bírói megbízatással végleg lezárult életének ez a korszaka, s ha nem, mikor láthatjuk újra a Jogi Kar előadótermeiben?
– A közösségi bírósági bírói tevékenységgel semmilyen más, rendszeres tevékenység nem egyeztethető össze, kivéve a kutatói, oktatói és művészeti munkát. Szeretném úgy értelmezni a szabályozást, hogy ha nem is rendszeresen, de valamiféle tömbösített oktatási formában még legyen alkalmam a szegedi hallgatókkal találkozni.
– Távlati tervről van szó, vagy esetleg már zajlanak puhatolózó tárgyalások kint, s a szegedi egyetemi vezetéssel is a tömbösített oktatás akár idén szeptember elejével való megkezdéséről?
– Jeleztem az elgondolásomat itthoni kollégáimnak, s szerencsére készséget tapasztaltam mind Szabó Imre dékán úr, mind a tanszéki munkatársak részéről. Rektor úr is jelezte, hogy örülne a közreműködésemnek. Az időegyeztetések és a technikai részletek tisztázása után akár már a következő félévtől konkrétabban láthatjuk, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre…