Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az élet előbb-utóbb kikényszeríti majd a szegedi műszaki kart. Fotók: Segesvári Csaba

 

 

– A mostani tanév mérföldkő a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar számára abban az értelemben, hogy szeptembertől két szakjukat már a bolognai rendszer szerinti bachelor szinten indították. Főigazgató úr, mennyire népszerűek ma a SZÉF képzései a jelentkezők körében?
– A nappali, államilag finanszírozott helyeket tekintve nagyon kedvező a helyzetünk: a bachelor szinten indított élelmiszermérnök, illetve mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnök szakunkra kétszeres, a gazdasági jellegű vállakozó-menedzser képzésre négyszeres volt a túljelentkezés. Ez utóbbi a jövő évtől gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök elnevezéssel működik majd alapszakként. A levelező képzések terén mutatkozott némi visszaesés, mert a mostani felvételi keretszámok miatt sokan bekerülhettek a költségtérítéses nappali képzésre. Felmenő rendszerben az élelmiszermérnök szakunkon tervezzük a mesterképzés indítását, erre vonatkozólag a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen tettük meg a szükséges lépéseket. Az alapítás közös lesz, de az indítás már külön történik a két intézményben. Ezen a szakunkon maximálisan megfelelünk a mesterképzés minden feltételének.
– Sokat beszéltünk az elmúlt időben arról, hogy műszaki kart kellene indítani Szegeden. Úgy tűnik, rövid távon egyelőre nem lesz a tervből semmi, de a műszaki képzés csíráinak gondozásában a TTK mellett a SZÉF is oroszlánrészt vállal…
– Nézze, mivel a Dél-Alföldön tulajdonképpen nincs műszaki képzés, az élet előbb-utóbb kikényszeríti majd a szegedi műszaki kart. A munkaerőpiac kapkod a mérnökök, műszaki végzettségű szakemberek után. Valóban a TTK-val együtt próbálunk ilyen jellegű képzéseket kialakítani. Az előbb említett mesterképzésünk is csírája lehet a műszaki képzésnek.
– Ha már a munkaerőpiac került szóba: milyen eséllyel találnak ma munkát a karukon végzettek?
– Ez nyilván a személyi kvalitásoktól is függ. A multinacionális cégeknél inkább fel vannak töltve az állások, oda kevesebben kerülnek. Az élelmiszeriparban azonban rengeteg a kis- és középvállalkozás, ahol szükség van a jól képzett szakemberekre. Összességében azt mondhatom, jó eséllyel el tudnak helyezkedni az itt végzettek.
– Akár Szegeden is? Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy itt az élelmiszeripar komoly veszteségeket szenvedett el az utóbbi időben…
– Én nem úgy fogalmaznék, hogy vesztett volna Szegeden a jelentőségéből az élelmiszeripar – a Dél-Alföldön az egyéb iparágakban is jellemző volt a leépülés –,  inkább azt mondanám, nem túl szerencsés átalakulásokon ment keresztül. Kedvezőtlen például, hogy az élelmiszeriparban ma közel nyolcvan százalék a külföldi és csak húsz a magyar tulajdon aránya. Aztán a déli szomszédunknál sokáig háború dúlt, meg az autópálya sem jött el idáig. Az is igaz persze, hogy a gazdaságpolitika sem tett meg mindent a helyzet jobbá tételéért. Itt van például a Pick esete: egész egyszerűen nem lett volna szabad hagyni, hogy ilyen helyzetbe kerüljön ez a valódi hungarikumot előállító cég!
– A tejipar területéről viszont kedvezőbb hírek érkeznek: úgy tűnik, Szeged lehet a dél-alföldi tejgyártás központja…
– Igen, mivel a pécsi MiZo és a szegedi Sole egy kézbe került, s el kellett dönteni, hol hajtsanak végre fejlesztéseket. Szegednek szerencséje volt, mert itt végeztek olyan beruházásokat, amelyek alapján a pécsi kapacitást Szegedre helyezik át. Ez Szegednek szerencse, de a magyar tejiparnak és az utcára kerülőknek már nem annyira…

 

A magyar élelmiszeripar nincs különösebb válságban.

Fenyvessy József Agrármérnök, mezőgazdasági szakmérnök. 1941-ben született Técsőn. Tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Főiskolán és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végezte. 1980-tól tanít a szegedi élelmiszer-ipari főiskolán. A mezőgazdasági tudomány kandidátusa (1993), habilitált doktora (1998), tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE SZÉFK Élelmiszertechnológia és Környezetgazdálkodás Tanszék), 2003 óta kari főigazgató.

 

 

– Ön szerint mi lehet a kitörési pont a magyar élelmiszeripar számára?
– Átfogó, országos stratégiára lenne szükség, amely valamennyi piaci szereplő helyét megtalálja. Meg kell jelölni azokat a lehetőségeket, amelyek a kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve a nagyiparnak biztos megélhetést és piacot biztosítanak, és az ország adottságait is kedvezően használják ki. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Magyarországon a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak olyan helyzeti előnyei vannak, melyeket felelőtlenség veszni hagyni!
Összességében szerintem a magyar élelmiszeripar nincs különösebb válságban: elég bemenni egy élelmiszerboltba, már a csomagoláson, a termékek választékában, minőségében óriási fejlődést tapasztalhatunk az elmúlt tizenöt évet tekintve. A foglalkoztatás persze nem optimális. Mindenképpen döntő fontosságú a kis- és középvállalkozások szerepe, hiszen az EU-hoz való csatlakozásunkkal a piac kibővült. Az uniós országok szabadon hozhatják termékeiket. A kisebb, helyi igények kielégítése céljából a kis- és közepes vállalatok rést tudnának találni ebben a rendszerben. Egyes területeken a tájnak és a szokásoknak megfelelő termékekkel, jogvédett termékekkel versenyképessé válhatnának az óriási mennyiségben előállított egyentermékek piacán.
– Nehéz elképzelni, hogy árban is versenyképesek lehetnek a mamutcégekkel…
– Az lenne a cél, hogy ehhez megfelelő lehetőségeket kapjanak. Sajnos ezek a vállalkozások általában tőkeszegények, nem tudják megfinanszírozni a termelésüket. Emiatt mint beszállítók vagy alapanyag-termelők bizonyos fokig kiszolgáltatottak a multiknak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatását látnám én az egyik kitörési pontnak, nem megfeledkezve a növénytermesztés és az állattenyésztés fejlesztéséről. Fontos, hogy piacot találjunk a termékeinknek, akár kelet felé, akár más irányba. Ki kell használni, hogy Magyarországon rendkívül kedvezőek az adottságok a mezőgazdasági termeléshez. Ezért van szükség a hosszú távú, átgondolt, minden szempontot figyelembe vevő stratégiára.
– Mit tud kezdeni egy ilyen hosszú távú stratégia a kistermelőkkel?
– Valamennyi érdekelt félnek közösen kellene meghatározni azokat, az élelmiszer-gazdaság jövőbeni fejlődése szempontjából stratégiailag fontos irányokat, ahol az EU-szintű versenyképesség a közép- és hosszú távon elérhető K+F eredményektől függ. Egyébként olyan jövedelmet kell a kistermelőknek biztosítani, hogy meg tudjanak élni; sőt ebből bizonyos bővítésekre is fussa nekik. Fontos lenne, hogy célszerűen használjuk fel az Európai Uniótól kapott támogatásokat. Sajnos általában véve az a gond, hogy a magyar élelmiszeripar komoly EU-s konkurenciával küzd: máshol kedvezőbb egy-egy termék előállításának a megfinanszírozása, így nehéz versenyképesnek lenni. Előbb-utóbb azonban kiegyenlítődnek a finanszírozási viszonyok, bizonyos dolgokat nálunk lehet majd gazdaságosabban előállítani, mást meg Nyugat-Európában: kialakul a specializáció. De hadd közelítsem meg a dolgot onnan, hogy Magyarországon az élelmiszerek biztonsága és minősége sokszor jobb, mint az Európai Unióban. Nem minden európai uniós termelőnél gyakorlat például a HACCP minőségbiztosítási rendszer az élelmiszerek előállításánál, nálunk ez szigorúan kötelező.
– Ha már szóba került az élelmiszer-biztonság: a magyar, illetve az országba érkező külföldi termékek alapos vizsgálata elsősorban pénz vagy szervezettség kérdése?
– Mindkettő. Nálunk a pénzt se sajnálták az élelmiszer-biztonsággal összefüggő laboratóriumi vizsgálatokra, másrészt rendkívül jól szervezett a magyar ellenőrző rendszer. Ugyanakkor sajnos előszeretettel hozzuk be az olcsóbb, de gyengébb minőségű külföldi árut, s a nagy hipermarketek mesterségesen kialakítják az igényt ezek iránt. Hadd mondjak egy példát: a szlovák, de különösen a lengyel tejtermékek egy része a magyar termékek minőségét meg sem közelíti, mégis tele vannak velük a polcok és a vásárlók kosarai! Hogy lehet kiszűrni a silány minőségű, problémás termékeket, melyeket előszeretettel talál meg a média is? Többféle adminisztrációs lehetőség is nyílik erre: meg kell vizsgálni, s kizárni a piacról a gyenge minőségű, selejtes áru szállítóját. Másrészt pedig magyar termékekkel kell helyettesíteni ezeket az árukat. Nem azt állítom persze, hogy a magyar márkákkal soha nem volt semmi gond (lásd a pirospaprika-ügyet), de azt bizton mondhatom, hogy a magyar áruk sokkal inkább megbízhatóak élelmiszer-biztonsági szempontból, mint egyes most csatlakozott országok termékei.
– A SZÉFK két GVOP-pályázatot is nyert nemrégiben, melyek élelmiszer-biztonsági szempontokat figyelembe vevő projektek megvalósítását célozzák.
– Valóban, 21 millió forintot nyertünk az élelmiszer-biztonságot szolgáló EU-kompatibilis gépalkatrészek kifejlesztésére. Ennek keretében egy olyan biztonsági szerelvény megvalósítása zajlik, melynek segítségével az élelmiszer-tartósítás minél kevesebb ráhatással valósul meg, s így az élelmiszer megőrzi minél eredetibb, nyers jellegét. A másik nagy volumenű GVOP-pályázatunk, mely 43 millió forint támogatás nyert el, a korszerű, regionális élelmiszer-vizsgáló laboratórium fejlesztését célozza. Jelenleg egyébként összesen tizenkét elnyert pályázatunk van, ezek keretében például termékfejlesztésekkel, illetve élelmiszerek különböző tulajdonságainak javításával is foglalkozunk.
– Az utóbbi időben szintén felkapott téma lett a helyes táplálkozás kérdése. A SZÉFK oktatói az Őszi Kulturális Fesztiválhoz kapcsolódva több előadást is tartottak ebben a kérdéskörben.
– A kollégáink nemcsak arra hívták fel a figyelmet, hogy együnk sok gyümölcsöt, zöldséget, mert magas a rost-, alacsony a zsír- és szénhidráttartalma, hanem táplálkozás-élettani oldalról is megvilágították ennek jelentőségét. Azért is fontos ez, mert rengeteg tévhit uralkodott el az országban: többek között a telítetlen zsírsavak fogyasztásával vagy a koleszterinnel kapcsolatban. Nem mondhatjuk egyébként, hogy a magyar táplálkozás a nyugat-európaihoz képest egészségtelenebb, míg a franciák több zsíradékot, például vajat fogyasztanak, mint mi, mégis majdnem tíz évvel tovább élnek. Egyes élelmiszer-alkotókból fogyasztunk többet, például energiadúsabban táplálkozunk a kelleténél, emiatt túltápláltak az emberek. A táplálkozási szokások megváltoztatása azonban rendkívül nehéz: már az óvodában, általános iskolában kell kezdeni a helyes életmódra, étkezésre való nevelést, mert ha valaki megszerette mondjuk a töltött káposztát, azt később már senki sem tudja rábeszélni a szójafasírtra. Mindenesetre csökkenteni kellene a szénhidrát- és a zsírbevitelt, különösen azoknak, akik nem végeznek nehéz fizikai munkát. Ezzel persze szorosan összefügg, hogy a mozgáskultúrán sem ártana változtatni…