Szegedi Tudományegyetem | Kódok vagy emberek

Archívum

2005

17. szám - 2005 október 17.

Fókusz

Kódok vagy emberek

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Ahogy a törpök élete nem csak játék és mese, úgy az egyetemistáké sem teljesen az. Bekerülsz a rendszerbe, kicsi gólya, és rögtön új névvel keresztelnek meg: szép, kimondhatatlan, de megjegyzendő kóddal. És nem kell sok időnek eltelnie, hogy rájöjj: az egyetemen nem elég, ha a tananyagot tanulod meg, meg kell mindehhez értened a rendszer működését is. Vagy ha mindezt megérteni nem is tudod, legalább megpróbálod kiismerni. Vagy ha kiismerni se, legalább higgadtan viselni a sorscsapásokat.
Mindezt csak azért mondom, mert nem hagy nyugodni egy kép: annak a sok hallgatónak a képe, akik egymás hegyén-hátán, a BTK folyosójának hirdetményeit silabizálva próbálják meg kiismerni a szociális és lakhatási támogatás, no meg a megváltozott ösztöndíjszámítás juttatásának logikáját. Ez a logika viszont éppolyan megfejthetetlennek tetszik, mint amilyennek hajdan egy antik görög isten cselekedete tűnhetett az egyszeri földi halandó számára. Ez pedig nem biztos, hogy bók.
Mert ki érti azt, hogy ha valaki például minden eddiginél jobb átlagot produkált, miért kap minden eddiginél alacsonyabb ösztöndíjat? Ki érti azt, hogy miért nem lehetett mindezt egy fél évvel előbb megtudni, hogy a hallgató legalább úgy vehesse föl az óráit, hogy előre számíthasson az új rendszerrel? Ki érti azt, hogy az egy vagy két szakon, azon belül is különböző szakpárosításon elért teljesítményeket miért kell azonos mércével elbírálni? Hiszen a kreditindexes számítás egyik legszebb hozadéka mégiscsak a hallgatói eredmények szabványosított értékelhetősége.
És ki érti, miért kell a szoctám-laktám eredményekre már megint túl sokat várni, miközben csak az – esetleg mínusz – pontjait ízlelgetheti az ember? És senki ne csodálkozzon azon, ha túl sokat áll a már emlegetett folyosón, hogy egy idő után inkább kódnak, semmint embernek fogja érezni magát. Hiszen még egy nem kredites hallgatót is arról hallottam panaszkodni ott, a faliújság előtt, hogy őt zavarja a hallgatók átlaga melletti „darab" szó megnevezése. Hogy ő mégse szeretne darab lenni.
És hogy teljes legyen az egyetemi polgár életéről adott képünk, meg kell említenünk, hogy a hallgató a napokban szavazhat, természetesen szíve szerint, a hallgatói önkormányzat választásain. Már ha van kedve részt venni efféle megmozdulásokban, amelyekről már megint, mint mindig, suttog az egyetem. Hiszen érthető, ha az ember meg akarja érteni a sorsát irányító szálakat. Aki viszont megpróbál nem foglalkozni efféle dolgokkal, az is töprenghet azon, miért kevesebb (vagy ki tudja, talán több, mindenesetre más) a pénz, ami a számlára érkezik.
Nem tudom.
És mi lehet az egyetem falain túl, ha az általunk ismert rendszer a nagy rendszer kicsi mása?

Turi Tímea