Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a Kádár János vezetésével berendezkedő új hatalom a szovjetek támogatását élvezve keményen fellépett a forradalom résztvevőivel és az ideig-óráig még megkísérelt ellenállás szervezőivel szemben. 1956 novemberétől 1959 végéig több mint 35 ezer ember ellen folytattak eljárást, a sebtében felállított népbíróságok mintegy 22 ezer főt ítéltek börtönbüntetésre. A bírósági ítélet alapján vagy ítélet nélkül kivégzettek száma elérte a 350-et. Körülbelül 13 ezer embert internáltak. Több mint 200 ezren menekültek külföldre. A megtorlások a szegedi felsőoktatási intézményeket sem kerülhették el. Hiába nyilvánították ki (természetesen nem feltétlenül csak önszántukból) a tudományegyetem vezetői és oktatói már néhány nappal a szovjet megszállást követően, hogy támogatják a Kádár-kormányt, mind a tudományegyetem, mind az orvosegyetem, mind a pedagógiai főiskola forradalomban érdekelt oktatói és hallgatói a vádlottak padjára kerültek.
A bölcsészkar magyar, illetve történeti intézetében, valamint a jogi karon került sor a legkomolyabb vizsgálatokra, az itteni oktatók részesültek a legsúlyosabb büntetésekben. A kiküldött vizsgálóbizottság jelentése szerint ezen oktatási egységek egyes munkatársai még a forradalom leverését követően is olyan nézeteket képviseltek, „amelyek szöges ellentétben álltak a szocializmus eszméivel”. A bizottság az elkövetett „vétségek” arányában a legváltozatosabb büntetéseket javasolta kiszabni az egyetemi oktatókra: büntetőeljárás, internálás, áthelyezés alacsonyabb munkakörbe, könyvtárba, kutatóintézetbe vagy középiskolába. Ennek megfelelően a tudományegyetemi karok, az orvosegyetem és a pedagógiai főiskola több tanára részesült a fenti büntetési formák egyikében.

 

 

A MEFESZ nagygyűlése október 20-án, középen Perbíró József.

 

Perbíró József jogászprofesszort, a MEFESZ október 20-i nagygyűlésének levezető elnökét, a szegedi Városi Munkástanács, Néptanács, majd Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökét őrizetbe vették, internálták. Első fokon tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték, ezt később életfogytiglani szabadságvesztésre súlyosbították. Miután 1963-ban amnesztiával szabadult, revizor volt, majd egy újabb diploma megszerzése után műszaki-gazdasági tanácsadóként dolgozott nyugdíjazásáig. Baróti Dezsőt, a tudományegyetem rektorát – aki az október 23-i és 26-i tüntetések élén vonult – letartóztatták, büntetőeljárás indult ellene, melynek során egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az orvosi és a tudományegyetemről is közel húsz oktatót bocsátottak el fegyelmivel (egy részüket azért, mert külföldre távoztak). Az elbocsátottak között volt például Fodor Gábor, a szerves kémia tanszékvezető professzora, aki hamarosan elhagyta az országot: Kanadában, majd az Egyesült Államokban dolgozott haláláig, többek között Szent-Györgyi Albert munkatársaként. De szintén nem folytathatta oktatói munkáját Bónis György jogászprofesszor, ő nyugalomba vonulásáig Budapest Főváros Levéltárának munkatársa, majd osztályvezetője volt.
Szigorúan felléptek a forradalomban szerepet vállalt egyetemistákkal szemben is. A büntetési tételek minden intézményben hasonlóan alakultak. A főkolomposoknak tartott diákokat kizárták az ország valamennyi egyeteméről, másokat egy évre eltiltottak, megróttak, megintettek. A MEFESZ szervezői, vezetői sem kerülhették el a megtorlást. Többjüket letöltendő szabadságvesztésre ítélték: Nagy Imre gyógyszerészhallgató például tíz évet, Tóth Imre hat év hat hónapot, Gönczöl Dezső pedagógiai főiskolás öt év hat hónapot, Kiss Tamás joghallgató öt évet kapott. A későbbiekben pedig a forradalom előtti gyakorlatnak megfelelően újra beépített emberekkel figyeltették meg az egyetemek, tanszékek és hallgatói csoportok tevékenységét.