Szegedi Tudományegyetem | Weiner Sennyey Tibor

Archívum

2005

17. szám - 2005 október 17.

Irodalom

Weiner Sennyey Tibor

A kisfa

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

A kisfa csatangolt vén asszonyok nejlon harisnyáját
Szabta szét a kisfa földgömbbel tikkadt kis gyökerén már alig-
Alig élt aztán csak koldult egy sarkon kitett macskák
És emberekkel törődik a világ de mi lesz a kitett kisfákkal
Aligha lehet ezt megmondani mert nem alakul sem szervezet
Sem politikai irányzat hogy megmentse az utcára került
Tényleg elfutni sem tudó kisfákat úgyhogy éppen arra laktam
Erkélyem alatt csövezett ez a különös elhagyott alak
Néztem már kora este és egész éjszakán át figyeltem
Hajnalban a nap ragyogása törte meg ezt a méla csendet
Aztán fogtam és szépen hazavittem mint asszonyok
Viszik magukkal az utcán az ölelések illatát
Minden lépésük egy csók egy sóhaj egy simogatás
Így lépdelnek a nők és azt a vékony hártyát
Ami a földfelszín ezek a nőpólusok tartják
Hogy össze ne szakadjon be ne omoljon
Hogy ez a hártya meg ne repedjen az amit mi
Élet nevű álomnak hívunk aztán a kisfa ahogy
Markom törzsét körülfonja ahogy ujjaim ölelik
Mindig magunkból mentünk valamit ha mentünk
Gondolhattam volna ekkor de csak arra gondoltam
Hogy ezt a kisfát el kell ültetni oda ahol nőhet
Ahol van az a kertész aki majd mindig öntözgeti
Míg meg nem erősödik ki nem szakítja az eget
Nő majd meg válik kapcsolattá ég és föld között
Aztán a barát akit megtalál a fa udvarában ragyogás
Szépen beleül a földbe készül a surrogás
Mert minden tudja minden csak az ember kételkedik
Hogy beszélnek a fák szavuk színtiszta ragyogás
Fejükkel és karjaikkal mélyen a földbe szippantanak
Lábukkal lépnek a felhők közé vagyok e lény
Mely tudja hogy az ember fordítva él és lélegzi azt
Ami belőlem csillog egyre csak kifelé
Aztán a tudat változik a fa és ember szimbiózisba lép
Ezeréves tölgy darabját mutatom a kisfa felé
Ő meg egy álmot bocsát rá a szememre
Megismétlődve végtelenszer a kép ahogy
Ezeréves tölgy darabját mutatom a kisfa felé
Ám minden ismétlés más színben ragyog
Mindennek más a színe mint ahogy minden
Csillag másféle szúrást sebez az égre
Mert így üzen a fa így beszél az ember
Az ember tud olyan nemes lenni mint a fa
S a fa sosem oly gyarló mint az ember.