2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2005  --  13. szám - 2005. szeptember 19.  --  Kapcsolatok
Majd kétszázötven év
Baja iskolaváros. Az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban jellemzik így a lokálpatrióták lakóhelyüket. Vitathatatlan tény, hogy a város térben és időben legmesszebbre sugárzó hatása iskoláinak köszönhető. A bajai középiskolák közül a legrégibb és talán legkiemelkedőbb a III. Béla Gimnázium. Ez az intézmény valamikor a vidék szinte egyetlen szellemi központja volt. Hosszú története egybefonódik a városéval. Az iskola megalapításának gondolata a török uralom alóli felszabadulást követő hetedik évtizedben fogant, abban az időben, amikor a város már talpraállt, s elindulhatott a fejlődés útján. 1757 novemberében kezdte meg működését az első bajai kisgimnázium, a mai III. Béla Gimnázium őse.
Az iskola majd negyed évezredes története során a ferencesek, a város, a Tanulmányi Alap, a cisztercita rend tulajdonában állt, de megszakítások nélkül működött 1914-ig, amikor az I. világháborút szenvedő országnak nagyobb szüksége volt katonai kórházra, mint iskolára, ezért az iskola épületében is hadikórház működött 1914 őszétől 1917 novemberének végéig. A harcok elcsendesülése után 1918-tól az iskola újra mint oktatási intézmény működött tovább, és az 1921/22-es tanévben felvette III. Béla király nevét, aki a ciszterci rendet Magyarországra hívta.
1945 és 1948 között fokozatosan megszűnt a gimnázium 1-4. osztálya. Ugyanakkor megnyílt az általános iskolai 5-8. osztálya. Az 1946/47-es tanévben itt már alsó tagozatosok tanítása is folyt. A módosulások következtében egy diák gyakran nyolc, esetleg tizenkét évet töltött az intézményben. Ez a hosszú idő a tanulókat erős szálakkal fűzte egymáshoz és az iskolához. 1945-től lányok is nyilvános tanulói lehettek az iskolának. Korábban csak magántanulóként tehettek vizsgát. Mivel azonban a város tanítóképző intézete ettől az évtől fokozatosan leánygimnáziummá alakult át, a III. Béla Gimnázium 1955-től csak fiúkat vett fel.
1948. június 24-én a gimnáziumot és a hozzá tartozó kollégiumot államosították, és 1949-ben az intézmény felvette a „Bajai Állami III. Béla Általános Gimnázium” nevet. Az iskola tanulói közül sokan országosan ismert személyiségekké váltak: Türr István, a legendás szabadságharcos, Nagy Ignác, a sikeres újságíró, Tóth Kálmán, az 1850-es és 1860-as évek talán legnépszerűbb lírikusa, Szarvas Gábor, a kitűnő nyelvész és Csanády István, a magyar gyorsírás úttörője is a III. Béla Gimnázium diákja volt.
Cs. L.

DSC_3253_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár