2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  14. szám - 2005 szeptember 26.  --  Kapcsolatok
Ötven éve az elitben
A szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tavaly, a jubileumi ötvenedik tanévvel emlékezett 1955-ös megalapítására. Félszáz éve az országos elitben: az egyetem gyakorló gimnáziumának diákjai sikert sikerre halmoznak az országos és regionális tanulmányi versenyeken, s a felvételi arányok is kiemelkedően magasak a Ságváriban. De persze az iskola nem csupán a szikár tényekkel írható le, legalább ugyanilyen fontos a falak között rejtőző ságváris életérzés is.
A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium méltán híres a szellemiségéről – írta egyik kollégám két héttel ezt megelőzően a Szegedi Egyetemben. Ezzel bizony alaposan feladta a leckét. Mit mondjunk akkor a Ságváriról? Nos, mivel rendkívül nehéz lenne másféle szókapcsolattal jellemezni a Ságvárit, e helyen hadd ismételjük önmagunkat: a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium is méltán híres a szellemiségéről, az elmúlt öt évtized alatt neve fogalommá vált a hazai közoktatás palettáján.
Mégis, miben egyedi a Ságvári hangulata? Dobi János igazgató szerint a ságváris életérzés hosszú évtizedek alatt alakult ki, az iskolára jellemző tényezőket tartalmazza, s ezzel az itt dolgozó kollégák és az itt tanuló diákok is azonosulnak. A Ságvári hangulatának, szellemiségének egyfajta különlegessége az állandó megújulás, a tanárok módszertani naprakészsége. Az egyetem fizikai és szakmai közelsége ugyanis folyamatosan komoly kihívást jelent. 
 
Az egyetem fizikai és szakmai közelsége komoly kihívást jelent. Fotó: Segesvári Csaba
 
A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma. Már a név is magában hordozza az iskola és az egyetem szoros kapcsolatát. A tanulók felé ez a sok-sok tanárjelölt megjelenésével csapódik le a leghamarabb. A gyakorló gimnáziumi státusz előnyöket és hátrányokat is magában hordoz. – Egy gyakorló gimnáziumnak ugyanazok az előnyei, melyek a hátrányai is. Azaz: az állandó megújulás minden tanórán jelen van, és ez a diákokat is arra készteti, hogy rugalmasak legyenek, megtanuljanak alkalmazkodni, ami az élet kihívásainál is nagy segítséget nyújt. A közoktatásban dolgozó kollégák közül sokan nem vállalják a szakvezetést, sokkal inkább szeretik becsukni maguk mögött az ajtót. Egy szakvezető tanár ezt nem teheti meg. A jelenlévő hospitálók felé fel kell mutatnia felkészültségének minden olyan elemét, amely mintaértékű – véli Dobi János.
A Ságvári-gimnázium legfontosabb törekvése a gyermekközpontú, tanulócentrikus oktatás megvalósítása. A tanulóközpontúság náluk azt jelenti, hogy olyan szerkezeti struktúrát igyekeznek kialakítani, amelyben minden tanuló megtalálhatja azokat a pontokat, ahol a leginkább felkészülhet az általa kiválasztott célok elérésére. Ebben a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítják. Emellett az igazgató fontosnak tartja, hogy megfeleljenek a diákok azon elvárásának, hogy harmonikus lelki egyensúlyban éljék át ezt az életkort.
A gimnázium védjegye a közösségteremtés – írtuk tavaly, amikor az iskola jubileumát ünnepeltük. Ezen a helyen is csak ismételni tudjuk önmagunkat, de fontos, hogy ezt megtegyük. De miért bír oly nagy jelentőséggel a közösségteremtés a 21. század elején? Nos, Dobi János szerint a gimnazista életkor az az időszak, amikor nem csak formálisan tartozik közösségbe egy felnövő ifjú: már elég érett ahhoz, hogy lássa és érezze azokat a legfontosabb értékeket, amelyeket a közösség fel tud mutatni. Ez a nyolc-tizenkét éves korosztályra még nem jellemző. A felsőoktatás pedig annyira individualizálódott, hogy onnan a közösségi szemlélet mára teljesen kiveszett. – Nekünk ebből a szempontból előnyös, hogy az iskola mint egész közössége beágyazódik az egyetem struktúrájába. A kollégáink másfajta közösségeknek is tagjai. Sokan szervezetileg is kötődnek az egyetem különböző karjaihoz. A velük való állandó munkakapcsolat tudattalanul is beszivárogtat olyan értékeket, melyek hatékonyan fejlesztik a közösséget – magyarázza el az intézmény vezetője.
Egy iskolát, illetve a közvetíteni kívánt szemléletet elsősorban a pedagógusok határozzák meg. Éppen ezért a Ságváriban meghatározott, szabályzatokba foglalt metódusa van az új kollégák kiválasztásának. A legtöbben először óraadóként kerülnek kapcsolatba az iskolával. Így aztán az egyes munkaközösségek és az iskolavezetés személyes tapasztalata dönti el, hogy egy-egy pedagógus hosszabb távon is az iskolában marad-e. – Úgy lehetetlen ide bekerülni, ha nem láttuk, nem ismerjük az illető pedagógiai munkáját – teszi hozzá Dobi János.
A Ságváriban érettségizők döntő többsége a Szegedi Tudományegyetemre is beadja jelentkezési lapját. Leginkább a közgazdászképzésre jelentkezők között figyelhető meg megoszlás Budapest (a Corvinus Egyetem) és Szeged között. Az nagyon ritka, hogy valaki jogász- vagy orvosképzésben, illetve bölcsészeti vagy természettudományi területen Szegeden kívüli intézményt jelöljön meg. Ez persze magától értetődő, hiszen a ságvárisok az egyetem közelségében nőnek fel. – Úgy is mondhatnám, a diákjainknak szinte „jogviszonyuk" van a Szegedi Tudományegyetemmel. Az utolsó évben használhatják még az egyetemi könyvtárat is. Oktatókat ismernek, tanszékek munkáját látják. Természetes dolog, hogy átmennek egy-egy előadást meghallgatni vagy egy-egy szaktanszék laboratóriumait megnézni. Nagyon örülünk persze annak, ha egyes karok megjelennek nálunk, bemutatkoznak, de ez tulajdonképpen természetes hazalátogatás – így az igazgató.
Mondhatjuk-e végül azt, hogy a Ságvári szemlélete konzervatív? Dobi János szerint az iskolának, az oktatásnak alapvetően konzervatívnak kell lennie. Aki ezt a konzervativizmust tagadja, az iskoláztatás lényegét tagadja, mert tradicionális értékek elfogadása nélkül nem lehet iskolát működtetni, ezek mellett azonban nyitottnak kell lenni a kor kihívásaira is.
Pintér M. Lajos

DSC_01581_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár