2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  17. szám - 2005 október 17.  --  Kultúra
A magyar animáció hőskora
A Budapesti Animációs Filmklub (BAF) műsora idén először országszerte is látható. Az egri Művész mozi, a pécsi és a szombathelyi Művészetek Háza, valamint a szolnoki TISZApART mozi mellett a szegedi Grand Café mozivásznain is megelevenedik a filmkedvelők előtt a magyar animáció hőskora. A vetítésekre kéthetente, szerda esténként hét órakor kerül sor. Az első alkalomról, amely Macskássy Gyula munkásságát mutatta be, sajnos még lemaradtam, ám október 12-én már a Grand Café vendége lehettem. Az aznapi vetítés címe az „Animációs reklámfilmek a harmincas évektől a hetvenes évekig” volt.
Érdekelt a téma, hiszen vevő vagyok (szinte) minden rajzolt dologra, mégsem gondoltam volna, hogy reklámfilmeken ilyen jól fogok szórakozni. A több mint negyven reklámot végignézni persze zsibbasztó volt egy kicsit, de legalább ugyanennyire vicces is. Humoruk több forrásból táplálkozott. Egyrészt a korukból, hiszen akadt pár, mai szemmel már kellően bárgyú darab, amit csak megmosolyogni lehetett, másrészt viszont a legtöbb kisfilmet eleve humorosnak szánták, és emiatt néhány esetben időtlennek is bizonyultak. A reklámok, rövid történetek nagy részének igazi báját persze az adta, ahogyan az animációs sztori lezárásául, csattanójául a hirdetett termék tényleges reklámját bevágták. Ilyenkor általában az egész terem röhögésben tört ki – szórakoztató volt, na. Kár lett volna kihagyni ezt az estét, hiszen ezen korlenyomatok nélkül sohasem tudtam volna meg például, hogy a népvezérek is a Royal bútorra esküsznek, hogy az Orion hőpalack a világ legpraktikusabb dolga, hogy az Állami Biztosítónak még pitypangok számára is van megfelelő biztosítása, vagy hogy a csokoládé mennyire tápláló és egészséges.
A következő vetítést október 26-án tartják, címe „Egyedi filmek, a hatvanas évek újhulláma”. Az animációs filmklub további estjei: november 9-én „Kicsi ember (Társadalmi kérdések a korszak filmjeiben)”, november 23-án „Legendás sorozatok”, december 7-én A „Két bors ökröcske” és más mesefilmek. Egy rövid ízelítő azok sorából, akiknek filmjeivel ezeken az estéken találkozhatunk: Nepp József, Reisenbüchler Sándor, Gémes József, Jankovics Marcell, Dargay Attila. Akinek mindez nem lenne elég, az október 27. és 29. között is látogasson el a Grand Caféba, mivel az október 28-i animációs világnaphoz kapcsolódóan animációs programokkal várják az érdeklődőket. Ja, és minden program ingyenes!
Dunai Tamás
Bezár