Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Telefon.

Halló, doktor! Igen. Gyakorlatilag már lovas rendőri osztagok intézik ezt az egészet, olyan nagy a tömeg. Kint van már a katasztrófavédelem, nyilatkoztak arról, hogy a plázát nem lehet megközelíteni, és az egyik része ki is gyulladt. Mindenki jól van, az első félórában visszavertük az ostromot. Most itt ülök egy szegedi egyetemista újságíró kislánnyal, akinek hiába beszélek, nem eszik pogácsát.

 

 

Életemben talán ez az első könyvdedikálás, a DVD-mel volt egy-kettő, de nem szoktam még meg. Nincs dedikálási gyakorlatom, de azért ez egy elég nehéz dolog, mint általában a rövid műfajok, mint a haiku vagy a kétsorosak. Minden információnak benne kell lennie két sorban, én meg fixekkel dolgozom, bár igyekszem egyénivé tenni azt, amit leírok.
Nem fárasztó, ha idehozzák a könyvet, a papírokat, ha fotóznak. Bár, hát nézze. Ha beáll az a fázis, amikor már senki nem akar dedikáltatni, csak egy húszfős csoport néz, mint egy egzotikus, kihalófélben lévő dinoszauruszt, akkor az kellemetlen. De az ember ilyenkor odébb sétál, könyvet olvas vagy beszélget.
A rajongók szeretete nem terhes és nem kellemetlen, tudni kell kezelni. Itt a néni a lila trapézmintás, földig érő kötött kabátban kicsit többet szerepelt, kicsit többet jött vissza, de aranyos és jó szándékú volt. Vagy itt van a drága kedves tortakirálynő barátnőm, aki Érdről fáradt ide, hogy találkozzon velem, ráadásul különböző sütiket is hozott, ezt lehet értékelni. Meg értékelem is.

 

 

Ajándék toll, egy mosoly és a névjegy Barbarának és Anikónak, akik cipőt árulnak a könyvesbolt melletti üzletben. Láttam itt egy marha jó sapkást, ahol jobbnál jobb sapkákat árulnak, és azt muszáj lesz meglátogatnom. Puszi mindenkinek, csók a családnak.

 

Remélem, zavarok. Fotó: Segesvári Csaba

 

Jó napot kívánok! Szevasz. Kérnek egy aláírást Kittinek és Tamásnak. És így tovább.
Az érdi tortakirálynőt nem lehet meggyőzni arról, hogy hozzon egy széket, és üljön már le. Tortakirálynő csak két percet szeretne beszélni majd velem a végén, de amikor végre szünet lenne, trapézmintás néni sokadszorra visszatér, hogy megkérdezze, ugyan meddig megy már ez a nagy gyűjtés. A végtelenségig? Mára befejeztük, hacsak vissza nem jön még a néni valamivel, annak ugye mindig örülünk. Néni azonban kifotózta magát mára. Helyette maszatos kisfiú anyukával együtt. Mit eszik ez a gyerek, mert úgy néz ki, mintha egy kis sárgaborsó-főzelék lenne rákozmálva. „Ja, ez nem főzelék, hanem babapiskóta" – mondja az anyuka.
Az is fullasztó csoda, hogy meghagyták, ma már mindenki csak muffint eszik, pedig a babapiskóta egy jó békebeli termék.
Rajongók újabb rohama letudva.

 

 

Ez a könyv egy válogatás a Hócipő tizenkét éves terméséből. Nagyon sok munkám van benne, mindent újraszkenneltünk, újratördeltük, átgondoztuk a szöveget, más a tipográfia. Teljesen átterveztük. Van itt minden. Névmutató, előszó, fotósok jegyzéke, mindent ki kellett találni, illetve meg kellett találni. A könyv elején lévő táblához meg kellett találni Soós urat, van olyan része a könyvnek, ami kézzel készült. A terveimmel minden normális nyomdában kiröhögtek, vagy olyan árat adtak meg, ami tényleg túlzás volt egy könyvért. Most is sokba kerül, egy egyetemistának meg pláne, ezt én is belátom, de ezerháromszáz színes fotó kétszázötvenhat oldalon, ekkora méretben, ilyen papíron, kivehető ciróka-maróka játékkal, szerintem megéri. Ma már nincsenek bőrkötéses könyvek, ez pedig lényegében félig bőrkötésű. Jó elmenni egy könyvkötőhöz a könyvkötő-műhelybe, szagolni azt az enyvszagot, de tényleg. Jó megnézni, hogy melyik anyag illene hozzá, erről hosszan beszélgetni, éjszaka ezen gondolkozni, másnap reggel visszamenni, hogy ez akkor mégse így legyen. Kimenni Pest egyik külkerületébe, ott megtalálni a műanyagos öntőt, aki belerakja a tábla keretébe a vasport, aki megcsinálja ezt a kis tasakot. Rájönni arra, hogy a szögletes tábla mégsem jó, mert megragad benne a vaspor. Ez a könyv egy retró játék ilyen értelemben, mert az én gyerekkoromban még volt ilyen, ma meg nem találunk egy eredeti példányt sem. Rá kellett jönni, hová tegyük a ceruzát, ehhez fel kellett kutatni a ceruzakészítőt, kitalálni, hogy jó, akkor legyen ceruza, na de kérem, hová tesszük. A könyvjelzőre? Vagy csak lógjon a levegőbe? Egyik sem volt jó, szóval az egészet külön le kellett fóliázni, ami újabb hercehurca volt. A könyv a Mester Nyomdában készült el, ami Magyarország legjobb nyomdája, hiszen a legszebb képzőművészeti albumok onnan kerülnek ki, nem mellesleg Strasser úr a szakma megszállottja és gyakorló elmebeteg, szóval élmény volt vele dolgozni.
Nagyon nagy örömmel terveztem ezt a könyvet. A show-biznisz nem kedvez az írásnak, az elmélyült munkának meg pláne nem. Az Esti Showder-hez, illetve a Showder-ben ma már nem dolgozom olyan sokat. Ennek ellenére mindig ott van a hátsó lebenyed egy részében, hogy kéthetente újabb show. Nem az íróasztal felett görnyedsz éjt nappallá téve, de stresszes ez is. Nyolcadik éve csinálom az ebben a műfajban legnézettebb műsort, és túl sokkal több szereplési ambícióm nincs. Más irányba is el lehetne indulni, de nem éri meg. Többször felvetettük, hogy kellene egy komolyabb, beszélgetős műsor is. Nincs rá igény. Na jó, szívem szerint csinálnék egy Heti Hetest hét öregaszszonnyal, azon mindenki meghalna.