2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  20. szám - 2005. november 21.  --  Kultúra
Tavaly októberben, közel egy év szünet után Szabad ötletek címmel jelent meg a szegedi Bölcsészkar hallgatóinak új lapja. Akkor a Szegedi Egyetem szerkesztősége üdvözölte, most búcsúztatja a lap szerkesztőgárdáját. Az új kiadvány megjelenését óriási érdeklődés kísérte, amit jól mutat, hogy a Népszabadság 2004. november 4-i Diploma című mellékletében foglalkozott a témával. Akkor az újság kiemelte : „…Szegeden érdekes hagyománya van a bölcsészlapoknak. Rendszerint idő előtt fejezik be a pályafutásukat."
Hogy ez a lap, illetve a szerkesztőség nem fog áldozatul esni a kari Hallgatói Önkormányzat körül gyakran aktuális viharoknak, azt csak remélni lehetett. Az olvasók, a szerkesztők és a kiadó érdeke az lett volna, hogy végre egy botrányoktól mentes, a hallgatók érdekeit szem előtt tartó kari lap bizonyítsa be nekünk azt, hogy nem felejtettünk el olvasni – ha kell a sorok között sem.
Weiner Sennyey Tibor a Szabad Ötletek volt szerkesztőgárdájának meghatározó alakja az elmúlt időszakot és az újságot értékelve elmondta, az utóbbi időszakban megromlott a viszony a kiadó és a szerkesztőség között, hiszen a BTK HÖK ígéretei ellenére, nem, vagy csak részben biztosította a lap munkálataihoz szükséges infrastruktúrát. Az időközbeni főszerkesztőváltás miatt az átalakított szerkesztőség még kevésbé viselte a be nem teljesülő ígéreteket, így felmondták a további munkákat. Ilyen instabil körülmények között készült el az utolsó szám, amely ennek a szerkesztőgárdának a búcsúszáma lesz. Az ideiglenes szerkesztőséget a SZTE-reo, a Bölcső és a Newton munkatársai alkotják majd.
„Képtelenség a Hökkel normálisan kijönni – véli Weiner Sennyey Tibor. Vagy nem írsz arról, hogyan írnak ki, nyernek meg egy választást, satöbbi, vagy írsz, de akkor nem jelenik meg. Szerencsére a cenzúrával nem nagyon volt már bajunk a Szabad Ötletek kapcsán, tegyük hozzá, mert nem is akartunk írni olyan ügyekről, melyek kapcsán esetleg felmerülhetett volna ez a kérdés. A hatalom nagyon megkavarja az embereket, akár húszévesek, akár hatvan. Nincs értelme vitatkozni, vagy botrányt kavarni, mint azt korábbi tapasztalatok igazolják." „Mint irodalmi és tervezőszerkesztője a Szabad Ötletek eddig megjelent tíz számának és az antológiának, azt mondom, jó volt megalkotni ezt a lapot. A Bölcsőt is szerettem előtte, meg ezt is, és mindegyik ugyanannyi időt húzott ki. Nehéz szabadnak maradni, ha alkotni is akarsz valamit, és hát még nehezebb eldönteni, meddig mész el. Mi most eddig. Nincs mit megbánjuk. A Szabad Ötletek nagyobb olvasottságnak örvendett, mint elődei, a DUE 2005-ös pályázatán a legjobb felsőoktatásban megjelenő lapként díjazta. Szakmailag ez siker."
Az éremnek persze két oldala van, így a felelős kiadó, Török Márk elmondta: „Összeférhetetlenség a kiadó és a szerkesztőség között nem volt, de a hirdetőknek tartozunk a pontos megjelenéssel, ezért a maradék két számot már egy másik csapat állítja össze, hiszen november közepén még az októberi szám sem jelent meg.”
A Szabad Ötletek nem fog megszűnni, emelte még ki a BTK HÖK elnök, mert egy karnak az az érdeke, hogy minél több fórumon keresztül tájékoztassa a hallgatókat. Ezét hamarosan pályázatot hirdetnek meg egy új laptervre, amire nem egyetemi hallgatók is beadhatják a jelentkezéseiket. „A lényeg, – fogalmazott Török Márk – hogy pontosan, határidőre dolgozzanak.”
 
 
 
Tisztelt Olvasónk/Ismerősünk/Munkatársunk/Barátunk!
A Szabad Ötletek 10-dik száma még ugyan nyomdába került, de a jelenlegi szerkesztőséggel ez volt az utolsó szám. A szerkesztőség felmondásának (menesztésének) oka a (SZTE BTK) Hallgatói Önkormányzat (mint kiadó) és a Szerkesztőség közötti összeférhetetlenség volt.
A Szabad Ötletek szerkesztősége ezúton köszöni valamennyi olvasójának, munkatársának az eddigi figyelmet, és több szerencsét kíván a következő szerkesztőségnek, mely bizonnyal ápolni fogja a bölcsészkari lapok nemes hagyományait.
Tisztelettel: a Szabad Ötletek (volt) szerkesztősége
 
Bezár