Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Érdemes-e Magyarországon ma költészetet csinálni? – ez Egressy Zoltán Revicky című darabjának központi problémája. Szegeden a Portugállal bemutatkozott költő, drámaíró elsőként megírt drámája ez, aminek ősbemutatóját október 15-én láthatta a közönség a Kisszínházban. Ennek alapján egyre biztosabbnak tűnik: Egressy dialógusai kiválóak. Humorral, iróniával teli dinamikus mondatok, szavak, amik a Hargitai rendezte ránézésekkel, bólintásokkal együtt élnek. De a Szegedi Nemzeti Színház társulatának kemény próba ez a darab.
A darab tizedik perce körül jutottam arra a sommás véleményre, hogy Gyulánk egy hisztis gyerek, akin nagyon sokat segítene egy atyai pofon, melynek párját a fal adja, és akkor talán könnyebben megtalálná helyét az életben. A Reviczkyről fennmaradt adatok, vélemények is azt támasztják alá, hogy a nemes költő nem volt könnyű ember, de Pataki Ferenc heves, szenvedélyes játékától még elviselhetetlenebbnek tűnik, mint amit előtte feltételezne az ember. Ennek a viselkedésnek a kialakulásához nagymértékben hozzájárulhatott az, hogy a törvénytelen gyerek Reviczky, akinek örökségét apja elherdálta, soha nem tudta megtalálni helyét a társadalomban, a szenvedés volt élete központi témája. Ahogy a darabból is kiderült, folytonos küszködést okozott neki az is, ha volt valamennyi pénze, de az is – ami talán gyakrabban fordult elő –, ha nem volt mit ennie. A magával folyton küszködő, műveinek minőségét megkérdőjelező férfiból alkalmanként adys prófécizmus tör elő – derogál neki az újságírói munka, nem tetszik, hogy megmondják neki, miről írjon, hogy eleinte nála tehetségtelenebb – általa legalábbis annak tartott – főnökhöz kell(ene) törleszkedni az éhezéshez elegendő fizetésért, majd ugyanaz az egoista, öntelt ember könyörög neki munkáért néhány évvel később. A darab Reviczkyje az a típusú lánglelkű költő, amilyennek azt a zsánert képzelni szokás – mindig dühös, mindig durcás, világ összes szenvedéséért maga kínlódni kívánó, önmagával tökéletesen egyetértő és magát sajnáló ifjú, aki az egész világgal harcol, és leginkább magával. Mindezt Pataki gyakran kiabáló, idegesen járkálgató, fejét igen kétségbeesetten a díszletnek támasztgató figurája szinte az idegbetegségig tolja – egy sérült gyermek kétségbeesett hisztériája az egész univerzummal szemben.

 

 

Pataki Ferenc és Márkus Judit mint Revicky és Jane. Fotó: Segesvári Csaba

 

Magánéleti kapcsolatai is hasonlóan kiegyensúlyozottak és átlagosak, mint egész személyisége. A darab elején láthatjuk Emmát (Cseh Zsuzsa), akinek jelleme sokban hasonlít Gyuláéhoz – valószínűleg neki is sokat segítene, ha értelmiségi kínjaiból valamily fizikai fenyítés visszatérítené a földre. Emma egy valaha jobb világot látott család üdvöskéje, akit azonban egy szerelmi csalódás tönkretett, így különösen a férfiakhoz, de valójában egész környezetéhez való viszonya érdekes. Magát azzal kívánja megvédeni a további csalódásoktól, hogy elképesztő fölényességgel nézi le anyját és udvarlóit, majd a szomszédba tanítani érkező költő fejét csavarja el, hogy aztán „itt van semmi, fogd meg jól alapon” el is taszítsa magától. A dönteni és cselekedni képtelen lányba Reviczky menthetetlenül beleszeret, de mivel nem tud, talán nem is akar kimerítően küzdeni a lányért a lánnyal, így amikor Emma elküldi, durcásan el is rohan, hogy aztán jó tíz éven keresztül sajnálja magát, és semmit se tegyen. Pataki látványosan borong, csakúgy, mint Cseh Zsuzsa, aki csapkodással és roskadozással fejezi ki érzéseit.
Nem mellesleg Reviczky első szerelme is hasonlóan, csak még kevésbé, volt sikeres – tinédzser korában látta meg Lajkát, a kék ruhás lányt, akihez első ciklusát írta, és akivel soha nem beszélt, akkor sem, amikor a darabban egyszer – valamilyen rejtélyes okból – feltűnit.
Emmát követi Jane Revicky életében, de nem a szívében. A kis prostituált, pontosabban táncos, azon logikus alapon varrja Gyula nyakába magát, hogy szereti a költőket. Revicky különösebben nem ellenkezik, így ezzel a lánnyal – Jane-nek hála – fizikai kontaktust is sikerül kialakítani, de eddig szoros lelki kapcsolatba még nem került egy nővel sem a költő. Jane egy ragaszkodó kis fruska, de végre elfogadható alakítást is láthatunk a színpadon. Márkus Judit valószínűleg akkor is el tudta volna játszani ezt a szerepet, ha a bugyinál nagyobb ruhadarabot adtak volna rá – de a posztmodernnek vannak kötelező, kihagyhatatlan elemei.
A kis Jane végül lelép, helyére penderül a démoni Jászai Mari (Bajcsay Mária). Ő az a nő, akivel végre sikerül valamennyire működőképes kapcsolatot kiépíteni Gyulának, bár a beteljesedés előtt meghal, de a színésznővel levelezik, szerelmes, és állítólag viszont szeretik, találkoznak, terveznek, búcsúznak, mint rendes emberek. A határozott, rámenős, mégis érzékeny – motoros ruhában garabolyból piros almával csábító – Jászai talán az anyai szeretetet is pótolja, csakúgy, mint az elismerést és a szenvedélyt. Három az egyben.
A darabban az egyik legemberibb, nemcsak azért, mert szimpatikus, hanem árnyaltsága miatt is érdekes figura Koroda Pál, Reviczky barátja, aki szintén költő, de a néző csak azt látja, hogy szinte szerelmes szeretettel vigyáz Gyulára, óvja őt, segíti, ápolja. Ő az, aki Jane ragaszkodását értékelni képes – így el is teszi azt magának –, akinek a nyugalma és józansága nélkül Reviczky talán életképtelen lett volna. Rancsó Dezső játéka – talán személyisége miatt, talán mesterségbeli tudása révén – kiegyensúlyozott, hiteles, méltó társa a kiváló Király Leventének. A kicsi, de kulcsfontosságú szerepet játszó színész hozzáállása a szakmához példaértékű: az előadás után azt mondta, ő még nincs kész ezzel a szereppel. Akit játszik, Öregember, feladata a megfelelő pillanatban észhez téríteni a kissé túl heves Reviczkyt egy-két jól irányzott mondattal, amelyek Egressy bravúros képességeit dicsérik. Ez az öreg próbálja helyre tenni az értékeket Revicky fejében – hogy a költő még fiatal, mindennek birtokában van. A test hiába csak test, de nélküle nem tud a nagy lelkével mihez kezdeni.
„Nem tudja, mennyi az idő?” – kérdezi Reviczky.
„Nem. Nekem mindegy” – válaszolja az öreg. Egyszerűen, bármiféle önsajnálttól mentesen, de mégsem ridegen vagy keményen. Közöl egy tényt, ami mögött mégis érzelem van. Ahogy Király Levente ezt teszi, érdemes színésznek lenni, és érte érdemes színházba járni.