Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az teljesen tiszta volt, hogy Harry Potter – Szántó Dávid párosítás lesz. Fotó: Segesvári Csaba

 

Úszó volt, most sportriporter és a Nagy könyv egyik arca Szántó Dávid. Valamint a lányok kedvence – amint az csütörtök délután kiderült a Somogyi-könyvtárban, ahol Dávid a Harry Potterre gyűjtött szavazatokat, egy ezüsttálca és egy rongyszörnyeteg segítségével ábrázolta a súgógép működését, és türelmesen válaszolt a rajongó hölgyeknek. A találkozó előtt beszélgettünk A Nagy könyvről, ami számára a Harry Potter, és az olvasásról.
– Most kampányolni vagy itt?
– Persze, ez jól hangzana, hogy kampányolok a Harry Potter mellett, de nem erről van szó. Egyszerűen beszélgetek. Én mindenhova úgy megyek be, hogy beszélgetni szeretnék, amiről jól esik - elkezdem, mondom, mondom, és arra kanyarodunk, amerre, amire vevő a közönség. Van, amikor arról beszélünk, kinek melyik rész a kedvence a Harry Potterben, van, amikor arról, hogyan készítettem a Nagy könyv-es filmet, és van, amikor sportriporteri szakma a téma, vagy csak magamról, vagy csak róluk esik szó – mindig a szituáció adja.
– A HP valóban akkora olvasmányélményt jelentett számodra, mint ahogy azt a félperces érzékeltette?
– Fura ez, mert én tizenöt évig versenyszerűen sportoltam, úsztam, ami mellett nem nagyon jutott időm arra, hogy olvassak. Ami szabadidőm akadt, azt megpróbáltam alvással eltölteni, így például a kötelező olvasmányok közül nagyon keveset olvastam el. Amikor abbahagytam az úszást, lényegesen több időm jutott volna olvasásra, ha nem kezdek el rögtön riporterkedni. Elvileg most sincs sok időm olvasni, de mióta a Harry Pottert elolvastam, eljutottam oda, hogy elkezdtem falni a könyveket. Az volt a zseniális ebben könyvben, hogy láttam a dolgokat, amik megtörténtek. Éreztem. Annyira beindította a fantáziámat, olyan jól írta le Rowling ezt a világot, hogy én is benne voltam. És mindegy, hogy Harrynek szurkoltam, vagy Ronnak, mert ő viccesebb – ott voltam, és ez volt a jó. Azóta olvasok rendszeresen. Nem kell vészes dolgokra gondolni, nem vagyok teljesen könyvmoly, de nagyon szívesen olvasok, és általában egy ültő helyemben, pontosabban egy fekvő helyem elolvasok egy könyvet. A kedvencem Rejtő, minden mennyiségben.
– Hogy kerültél ebbe a Nagy könyv-es programba – csatornakampány része volt, hogy a te arcod is ott legyen?
– Elvileg nem: úgy alakult, hogy engem is felkértek. Az elején nagyon sok embert hívtak, hogy mondjon félperces véleményt egy könyvről, többek között engem is. Gondolom, hogy akkor szimpatikus voltam – legalábbis ezt mondták nekem –, és ennek alapján azonnal megegyezett a Nagy könyv szerkesztősége, hogy velem filmet is csináltatnak majd.
– Megmondták, hogy melyikre kérnek fel, vagy te választottad újra a Harry Pottert?
– Nem, ez úgy volt, hogy mielőtt kialakult volna a Top 12, kaptunk egy harmincas listát, hogy mely regényeknek van esélyük arra, hogy bejusanak a tizenkettő közé, és azon kellett megjelölni azt, amit mindenképp szeretnék, és mi az, amit semmiképp sem. Összegezték a tizenkét ember kívánságait, és abból próbálták kisakkozni. De az teljesen tiszta volt, hogy Harry Potter – Szántó Dávid párosítás lesz. Mert rokon lelkek vagyunk – na jó, nem, de ez jól hangzott.
– Mik voltak azok, amiket bejelöltél?
– Amiket semmiképp nem szerettem volna, az az Üvöltő szelek, meg a hasonló romantikusak. Egyébként úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, mit jelölök meg, úgyis HP lesz. Teljesen egyértelmű volt – ebből a gárdából más nem nagyon lehetett volna. Teljesen biztos volt, hogy HP lesz a végén.
– Mi a véleményed a Nagy könyv projektről?
– Az, hogy egy nagyon jó ötlet, nagyon rosszul kivitelezve. Tényleg van abban valami nonszensz, hogy a huszonegyedik század elején a televízió buzdít arra, hogy kapcsoljuk ki a televíziót, és kezdjünk el olvasni. Az ötlet maga nagyon jó, mert szüksége van az embereknek az olvasásra még manapság is, sőt, talán manapság egyre inkább. Csak nagyon rosszul szervezte meg az mtv – nem illene nekem a saját cégem ellen beszélni, de a program kampányjellege abszolút elveszett: a szavazást nagyon rosszul valósították meg, gyengék a műsorok, a műsort nem vezették be eléggé a köztudatba, rossz volt a promóció. Bármennyire is jó ötlet, sajnos nem lehetett kihozni belőle, ami potenciálisan benne volt.
– Volt valamilyen egységes stratégia, aminek alapján el kellett készíteni a filmeket?
– Semmiféle meghatározás nem volt, abszolút szabad kezet kapott mind a tizenkét rendező-szereplő, hogy hogyan nyúl a könyvhöz. Annyit bele kellett tenni mindegyikbe, hogy a főszereplőhöz hogyan viszonyul a rendező. Ez lehetett akár egy rejtett mondat is, de benne kellett lennie. Mi, speciel, úgy fogtuk meg a témát – minthogy nem tudtuk volna bemutatni az egész történetet –, hogy a regény üzenetét próbáltuk meg átadni, és minél több ötletet és őrültséget belepakolni. Jól is sikerült, hogy gondolom, a maga nemében ennyit lehetett kihozni a keretből – idő, pénz, lehetőségek. Én büszke vagyok rá, hogy ilyet sikerült letenni az asztalra
– Mi az a bizonyos üzenet?
– Az, hogy mindenki Harry Potter – a filmünk is arról szólt, hogy felkelek mint sportriporter, és talán megtalálom magamban a varázslót. Mert az manapság is ott van mindenkiben, aki képes ezt elfogadni, és képes kinyitni… ez már túl patetikus. Ha valaki egy kicsit akarja, akkor leül végigolvasni egy könyvet, és felfedezi magában, hogy igenis, ő is varázsló, és ott van a varázsvilágban, ha körbenéz, maga körül is csupa varázslókat lát.
– Közvetítettél már világbajnokságokról, majd az olimpiáról, most a Nagy könyvvel a szórakoztatóipar részese lettél. Szeretnél ilyen dolgokkal foglalkozni a továbbiakban is?
– A sportriporterkedés mindig ott lesz a legmagasabb polcok egyikén, de még nem tudom. Főleg Athén óta, amikor elértem azt a célt, amit nyolcvancentis koromban kitűztem magam elé, egyre többször merül fel bennem a kétely, hogy jó helyen vagyok-e, és ezt akarom-e csinálni, de rendre megerősítem magamban, hogy a helyemen vagyok valameddig egészen biztosan. Most belekóstoltam valami másba – az biztos, hogy színész nem leszek, egy másodpercig sem akartam –, de valamilyen szórakoztató műsorral szívesen foglalkoznék. Elképzelhető, hogy a változatosság jegyében kipróbálom magam valahol máshol, de a lelkem mélyén mindig sportriporter fogok maradni.