2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2005  --  4. szám - 2005 március 7.  --  Lapjárás
Kedvezmény: hol van, hol nincs...
Számos hallgató érdeklődött egyetemünk különböző tanulmányi osztályain arról, hogy érvényesíthető-e a felnőttképzés adókedvezménye a másoddiplomás képzésre? A jogszabályok dzsungelében azonban nemcsak a hallgatók, hanem maguk az intézmények is elvesztek, így fordulhat az elő, hogy míg az ELTE kiadja az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást, addig például a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem nem. Az érvek és ellenérvek, a jogszabályok és értelmezések eddig nem vezettek eredményre.
„1. Az 1995. évi CXVII. törvény 36§ (1)-(2) bekezdésében foglaltakra tekintettel, az iskolai rendszerű, első alapképzésben résztvevő magánszemély hallgatónak minősül, és tandíja vagy költségtérítése címén megállapított összeg 30%-ával, de legfeljebb az adóévben 60.000 forinttal jogosult az összevont adóalap adóját csökkenteni.”
2. Az 1995. évi CXVII. törvény 36/A. §-ában foglaltakra tekintettel, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény szerinti felnőttképzési szerződés alapján az adóévben fizetett képzési díj 30%-a, de legfeljebb évi 60.000 forint csökkenti az összevont adóalap adóját. A hivatkozott, a felnőttképzésről szóló törvény 3. § (2) bekezdése szerint felnőttképzési tevékenységnek minősül a rendszeresen végzett, iskolarendszeren kívüli képzés, mely e törvény értelmező rendelkezése alapján „olyan képzés, amelynek résztvevői nem állnak a képzést folytató intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban”.
3. Az előző két pontban foglaltak figyelembevételével,
a) a Miskolci Egyetem képzésében hallgatói jogviszony alapján résztvevő magánszemélyek közül kizárólag az első alapképzésben résztvevő magánszemélyek vehetik igénybe - igazolás alapján - az adóalap adójának csökkentését;
b) Az iskolarendszeren kívüli, felnőttképzésben résztvevő, felnőttképzési szerződést kötött, újabb hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező személyek vehetik igénybe az 1995. évi CXVII. törvény 36/A. §-ában foglalt, az összevont adóalap adójának csökkentésére vonatkozó lehetőséget.”
Egyetemünk álláspontja tehát világos. Más megkeresett felső-oktatási intézmények közül a Debreceni Egyetem sem ad hasonló papírt, az ELTE azonban igen. A hivatkozási alap a következő: „A Pénzügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közös álláspontja alapján a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja törvény) 36/A. §-ában szabályozott adókedvezmény jogosultjait érintően az alábbi tájékoztatást tesszük közzé:
A felsőoktatási intézményekben az első diploma megszerzését követően különböző elnevezések alatt felnőtt hallgatók részére biztosított képzések (másoddiplomás, kiegészítő stb. képzés) a vonatkozó törvények [a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXXIII. törvény (Ftv.), illetve a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (Fktv.)] rendelkezéseiből következően akkor minősül felnőttképzésnek, ha a képzés egyik hivatkozott jogszabály alapján sem része-sül állami támogatásban.
Az Fktv. 27. §-a szerint a felnőttet, illetve a felnőtt hallgatót a felnőttképzésben való részvétele alapján az Szja törvényben szabályozott adókedvezmény illeti meg. Az Szja törvény 36/A. § (1) bekezdése szerint az összevont adóalapot terhelő adó csökkenthető az Fktv. szerinti felnőttképzési szerződés alapján az adóévben megfizetett képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) 30%-ával, legfeljebb 60 ezer forinttal. Az adókedvezmény alapját és összegét a Fktv. előírásai szerint akkreditált intézmény által kiállított igazolás bizonyítja.
A felsőoktatási intézményekben folyó különböző elnevezésű képzésekre az adóévben megfizetett tandíj/költségtérítés tehát abban az estben képezheti a felnőttképzési díjhoz kapcsolódó adókedvezmény érvényesítésének alapját, ha arra a felsőoktatási intézmény a magánszeméllyel a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 20. §-ának meghatározott követelményeknek megfelelő felnőttképzési szerződést köt. A hivatkozott jogszabályok rendelkezései ezt a lehetőséget nem zárják ki, bár nem is teszik kötelezővé a felsőoktatási intézmények számára. Nincs akadálya annak sem, hogy az intézmény az Szja törvény előírásainak megfelelő igazolást adjon ki a tandíj/költségtérítés befizetőjének, tekintettel arra, hogy a Ftv. 7. § (10) bekezdése értelmében a felsőoktatási program- és intézmény-akkreditáció a törvény erejénél fogva - külön eljárás nélkül - egyben az Fktv. szerinti program- és intézmény-akkreditációt is tanúsít.”
Hozzá kell tenni: a felsőoktatási intézmények csak kiállítják a tandíj-befizetést igazoló papírokat, de nem ők fizetnek, hanem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), mivel az adóalapból kapja „vissza” az összeget az igénylő. Az egyetemek, főiskolák „csak” igyekeznek végrehajtani a jogszabályokat, azokat nem ők hozzák. A Miskolci Egyetem még 2003-ban kiadta a szükséges igazolásokat, mivel a hallgatókkal szerződést kötöttek a karok, és a vonatkozó törvények így már lehetővé tették a papírok kiadását. Idén azonban változott a helyzet.
Magyarország egyéb egyetemeit és főiskoláit is beleértve az ügy tehát még nem zárult le, egységes állásfoglalás híján pedig kétséges, az adóbevallás határidejéig megoldódik a dilemma: jár-e adókedvezmény a másoddiplomás képzésben résztvevőknek vagy sem?
Lapzárta után érkezett meg az APEH szakmai véleménye, melytől azt vártuk, pontot tehet az ügy végére. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem...:
„A személyi jövedelemadóról szóló módosított 1995. évi CXII. törvény 36/A. §-a 2003. évről 2004. évre nem változott. A 2004. évi évközi törvényi változás csupán a kedvezmény igénybevételével kapcsolatban vezetett be jövedelmi korlátot. Változott viszont 2004. 01. 01-től a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 3. §-a , melynek (3) bekezdését a 2003. évi CVI. törvény 18. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az adókedvezmény nem minden esetben illeti meg a magánszemélyt, ezt mindig az adott oktatási intézmény jogosult eldönteni.”
mertnet.uni-miskolc.hu
VII. évfolyam 79. szám
*
A Szegedi Tudományegyetem kiadja a másoddiplomás képzésben résztvevő hallgatóknak az adókedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást – tájékoztatta lapunkat Fekete Csaba a Hallgatói Szolgáltató Iroda vezetője.
Bezár