Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Volt egy csöppnyi pesszimizmus bennem, mikor megtudtam, hogy a tekéről kell írnom. Valahogy úgy éreztem, nem nekem való feladat. Aztán megértettem, miért. Mert én is egy olyan átlagpolgár vagyok, akit semmilyen kötődés nem fűz a sportághoz, és mint ilyen, nem olvasom el a sportágról szóló cikkeket. Furcsa ezt egy sportrovatban publikáló újságíró tollából olvasni, de mit lehet tenni, ha átlagembernek születtem. Először is fellapozni az almanachot. Szegeden 1995-ben alakult meg a férfi tekecsapat, mely az 1999-2000 évi bajnokságban aranyérmet szerzett, és az óta is a dobogó legfelső fokán trónol, immáron öt éve. Tavaly a világkupában és a BL-ben is ezüstérmet szereztek, a 2004-es világbajnok csapatnak pedig három szegedi tekés is a tagja volt. Az idei év is hasonlóan indult, hiszen zsinórban az ötödik mérkőzését nyeri a Ferroép-Szeged, szombaton a nagy rivális Zalaegerszeget is legyőzve. Kaszás Zoltán vezetőedző együttese – Kovács G., Kis N., Bódi T., Fekete L., Karsai L., Kakukk L. – először az újonc Ózdot, majd a Pápát verte meg 6:2-re. Szolnok és Sopron felett is egyaránt 7:1-re diadalmaskodtak. A rangadót, mely egyben a pénteken átadott új létesítmény pályaavató mérkőzése is volt, csapatcsúccsal, 3744 ütéssel 6:2-re nyerték meg. Ki merem jelenteni, hogy az ország, vagy talán a világ legjobb tekecsapata városunkban döntögeti a bábukat, és én mégis azt érzem, hogy a köztudatban méltatlan helyet foglal el.

 

A pályaavatón új csapatcsúcs született: 3744 fa. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

 

Emlékszem még a szocializmus egyik rekreációs programjára, a vállalati tekézésre. Mint általában a gyerekek, én is szaladgáltam az udvaron szelíden himbálódzó bográcsok között, míg odabent a tekepályán komoly, ám kollegális küzdelem folyt a kupáért meg az oklevélért. Emlékeimben. Mert manapság, ha egy baráti társaság szórakozni indul, egy hasonló, de méreteiben nagyobb, és „lyukasabb” sportág népszerűségben megelőzi a tekét. A nyugatról importált bowling hazánkban is hódít. Ráadásul, amíg egy sportág nem szerepel az olimpián, elképzelni sem tudom, honnan várhatna segítséget, hogy jobban megismertessék az emberekkel. Mert a média korában leginkább a televízióra hallgatunk. És amíg a képernyőn John Travolta a „háromlyukúval” gurít, addig Jancsika is azt teszi. Persze, ha az olimpiára… de az ötkarikás játékokra is már csak közvetíthetőségi szempontok alapján válogatnak a sportágak között. A kajak-kenu szabálymódosításai sem a tiszta rációt követték. Csak a kamerát.
Nem vagyok a Testnevelési Egyetem szakembere, felméréseket sem végeztem, egyszerűen csak ez a tapasztalatom. Ezért közel sem biztos, hogy a játék népszerűsége a bowling miatt nem képes kimozdulni a méltatlan pozícióból. Azt sem tudhatom, hogy ha az olimpián szerepelne, változna-e bármi is. Egyszerűen csak azt látom, hogy a városnak van egy világverő tekecsapata, és nem történik semmi. Eddig.

 

 

A tekecsapatok az elmúlt években a város szélén, a hármas villamos végállomása mellett, a postás pályán versenyeztek. Mint említettem, gyerekkoromban már rendeztek tekemecscseket ott. Én pedig lassan már tizenöt éve nem vagyok gyerek. Hivatalosan. Akkor pedig el lehet képzelni, hogy a létesítmény nem éppen a modern elvárásoknak megfelelő, ráadásul a város szélén. A csapat vezetői már egy éve tervezgették, hogy költözni kellene, mozdulni. A tekének szebb, jobb kell. Tárgyalások, megbeszélések és egy tavaly ősszel elkészült terv alapján, megkezdődhetett a munka. A város kedvezményesen bérbe adta az  újszegedi Kisstadion egyik bitumenes pályáját. A finanszírozást pedig a csapat elnökének, Karsai Ferencnek a cége a Teke Club Kft. vállalta. Május tizenkettedikén kezdődtek el a munkálatok, és szeptember harmincadikán sor kerülhetett az átadóünnepségre. Fantasztikus iram. Tanúsíthatom. Ott voltam. Mármint a szomszédban. A nyári szünidőt kihasználandó, jelentkeztem kertésznek. Az ÁNTSZ udvarait tartottam rendben. Fűnyírás, gazolás, és nyíltak rózsák is. Rózsák, hm. De most nem erről. Hanem, amikor a járdát söpörtem, és egy-két köhintésre megálltam, tényleg feltűnő volt az iram. – Jé, ki mondja, hogy a magyar munkás nem szeret dolgozni? Mert járt ám a kéz meg a láb. És mikor pénteken a Ferroép elnöke beszédet mondott, eszembe jutottak azok a munkások. Négy hónap alatt felépítettek egy teke- és bowlingpályát a hozzá tartozó büfével, öltözőkkel, konditremmel és szaunával. Most dolgoznak a kilencszobás sportszállón. Le a kalappal.

 

 

Szeptember utolsó napján, gondoltam, elmegyek, megnézem az új pályát. Az ünnepélyes átadáson ott lesznek a város képviselői, az egyesület vezetői, sportolói, a kivitelezők, és ki tudja, talán akad ott nekem is valami. Úgy is lett. Beszédet mondott városunk polgármestere, Botka László, Karsai József országgyűlési képviselő, és a Ferroép Szeged Rt. vezérigazgatója, Nemesi Pál. Karsai Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, hogy az itt látható négy teke- és bowlingpálya Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye. Mind a műanyag borítás, mind pedig az elektronikai rendszer egyedülálló hazánkban.  A nézőtér közel kétszáz férőhelyes, a bowlingteremmel egy légtérben lévő büfében akár hatvan ember is kényelemesen szórakozhat. Az emeleten kondicionálóterem és szauna üzemel. A kilencszobás sportszállót most építik. Egyszóval a teke méltó helyre került. Én is így látom. Az előbb azon tűnődtem, hogy vajon mit ad nekem ez a hely. És bár a gusztusosan előkészített hidegtálakon meg-megakadt a szemem, és a száraz pezsgő is fanyarul csiklandozta a nyelvem, mégsem ezeket kerestem. Nem is az első sikertelen pályaavató gurítást, vagy Karsai László tarolását a bowling-pályán. Inkább azt a gondolatot, amit még a buszra is magammal vittem. Hogy ez a néhány ember milyen nagy dolgot tett a sportágért. Felépítettek egy szórakoztató központot, és a bowling- mellé négy tekepályát.