Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

A szegedi jogi kar marad Paczolay Péter oktatói bázisa. Fotók: Segesvári Csaba

 

– Professzor úr, az elmúlt évben három egyetemen is oktatott a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetése mellett. Most, hogy az egyik alkotmánybíró mandátuma lejár, s önt választották a megüresedő tisztségre, egy olyan testület tagjaként tevékenykedhet majd, melynek korábban főtanácsosa, illetve főtitkára is volt. Milyen helyet foglal el az alkotmánybírói tisztség szakmai-közéleti szerepei között?
– Az életem valóban két pályán fut: egyrészt az egyetemen, másrészt immár tizenöt éve köztisztviselői, hivatali úton is. Tizennégy éve tanítok Szegeden tanszékvezetőként, ettől a tisztségtől most meg kell válnom. Őszintén bevallom, az Alkotmánybíróság ezen gyakorlatával nem értek egyet, de természetesen tudomásul veszem. Az ELTE-t január 31-étől végleg otthagytam. A Pázmány Péter Egyetem Összehasonlító Jogi Tanszékét tulajdonképpen Sólyom Lászlótól örököltem meg tavaly, az ottani szerepvállalásomat át kell még gondolni. Lényeg, hogy a szegedi jogi kar marad az oktatói bázisom. Természetesen minden jogász számára a pályafutása csúcsát jelenti az alkotmánybírói megbízatás, s esetemben ez hatványozottan így van, hiszen a tisztség korábbi hivatali funkcióimnak és kutatási irányomnak is egyfajta logikus folytatása. Tíz évig dolgoztam az Alkotmánybíróság mellett, Mádl Ferenc idejében pedig hivatalvezető-helyettesként az alkotmányossági kérdések szakértése volt a fő munkám, a köztársasági elnök úr által benyújtott alkotmánybírósági indítványokat készítettem elő. Az egyetemen az alkotmány, az alkotmányozás és az alkotmánybíráskodás összehasonlító vizsgálata az egyik kutatási területem. Nem titkolom, nagyon szerettem volna alkotmánybíró lenni, mert az alkotmányértelmezés szakmailag és érzelmileg is hozzám közel álló feladat.
– Szili Katalin kezdeményezte a jelölését, s a négy parlamenti párt részéről egyöntetű támogatást kapott...
– Szinte két hét alatt került sor egy olyan választásra, amilyenre nem is nagyon volt példa: 1990-ben fordult csak elő, hogy egy jelöltet állítottak, s őt minden párt támogatta. Az alkotmányügyi bizottság meghallgatásán is csak egy kérdés hangzott el.
Az SZDSZ képviseletében felszólaló Fodor Gábor az iránt érdeklődött, hogy mi a véleményem az 1989-90-ben elfogadott, jelenleg is hatályos alkotmányról, szükségét látom-e új alaptörvény elfogadásának.
– Erről viszont ön több ízben is azt nyilatkozta, hogy teljesíti funkcióját, megfelelő alapja az alapjogok érvényesülésének, s egyáltalán nem olyan a helyzet, hogy meg kelljen változtatni. Mi indokolhatná egy új alaptörvényét megalkotását?
– Három esetben lenne szükség új alkotmányra. Az egyik, hogy a magyar állampolgárok közösségének értékrendjében, melyet az alkotmány tükröz, alapvető változás következne be. A második lehetőség a politikai intézményrendszer átalakításának igénye. A harmadik eset, ha az jelenlegi alkotmány súlyos válságot idézne elő azzal, hogy nem tud megoldani egy problémát. Ezek közül most egyik sem valószínű. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem látok problémákat az alkotmánnyal, de ezek a hibák nem értek el olyan ingerküszöböt, ami válsághoz vezetett volna.
– Az elmúlt években többször adódtak hercehurcák a bírák megválasztása körül, sőt, ön személyesen is megtapasztalta már korábban, hogy nagy szakmai tekintélyű jelöltek esetében is kifejezetten pártpolitikai megfontolásokból emelt vétót egyik vagy másik politikai oldal. Mit jelent önnek a politikai erők mostani egyhangú támogatása?
– Rendkívül nagy büszkeséggel töltött el. Remélem, hogy ez egy új korszak kezdete ilyen szempontból. Nagyon fájlalom ugyanis, hogy az alkotmánybíró-kiválasztás folyamatában a legmarkánsabb álláspontot képviselő jelöltek az utóbbi időben háttérbe szorultak, ennek folytán nem került komolyan szóba például az SZTE ÁJTK oktatójának, Pokol Bélának vagy Majtényi Lászlónak a jelölése, akiknek a testületben lenne a helyük.
– A tagok választása körül egyértelműen kirajzolódtak a pártpolitikai küzdelmek erővonalai, de mennyire tudja magát függetleníteni a taláros testület a politika befolyástól?
– Tíz éven keresztül, amíg az Alkotmánybíróságon voltam, nem éreztem, hogy közvetlen politikai nyomás nehezedne a testületre. Az Alkotmánybíróság az általános megítélés szerint a napi politikai küzdelmektől független, azokon kívül álló testület. Ettől teljesen eltérő kérdés a taláros testület döntéseinek politikai súlya. Nem kell szemérmesnek lenni, ezek sokszor igenis politikai döntések. Egyrészt ugyanis komoly következményekkel járhatnak a politikában, másrészt olyan döntéseket vállal át a testület, melyek valójában a törvényhozás vagy a végrehajtás területére tartoznának, de az ottani bénultság vagy az erőegyensúly ezt nem teszi lehetővé.

 

Nem titkolom: szerettem volna alkotmánybíró lenne.

Paczolay Péter 1956-ban született Budapesten. 1980-ban az ELTE jogtudományi karán szerzett diplomát. 1992-től vezeti a szegedi Politológia Tanszéket, 2000 óta egyetemi tanárként. 1983-tól 2006-ig az ELTE, 2005-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is oktat. 1989 óta az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1999-ben habilitált. 2004-ben Apáczai Csere János-díjat kapott. Főbb kutatási területei: a politikaelmélet története, államtörténet, összehasonlító alkotmánytan. 1990-től az Alkotmánybíróság főtanácsosa, 1996-tól 2000-ig főtitkára. 2000-2005-ben Mádl Ferenc államfő mellett a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetője, majd 2005 nyarától Sólyom László hivatalának vezetője. 2006. február 6-án az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta.

 

– Ön mint alkotmánybíró is ennek az aktivista felfogásnak lesz a híve, amelyet Sólyom László nevéhez kötöttek, azaz, hogy a taláros testület határozataival tömje be az alkotmányban tátongó lyukakat?
– Nézze, nem tagadom, hogy Sólyom László szemlélete jelentősen befolyásolta az alkotmánybíráskodásról alkotott filozófiámat. Az alkotmányt olyan egységnek fogom fel, amely tartalmi értelmezéssel kitölthető ott is, ahol a tételes szabály nem egyértelmű. Ugyanakkor nem nevezném magam aktivistának abban az értelemben, hogy maximálisan tiszteletben tartom az alkotmány írott szövegét. Különösen államszervezeti kérdésekben nem tartom célravezetőnek az aktivizmust. Az önmérséklet fontos része a felfogásomnak, azaz hiszem: az alkotmánybíráskodás nem mehet el odáig, hogy ésszerűtlenül beszűkítse a politikai mozgásterét.
– Részben érintettük már az alkotmánybíróság függetlenségét, a politikai játszmákon való felülemelkedését, vizsgáljuk meg a kérdés egy másik vetületét! Azt hiszem, aligha vitatható, hogy a rendszerváltozás történetének kutatásában központi szerepet kell kapnia az Alkotmánybíróság kérdésének, hiszen a testület 1989-1990-es létrehozása sokak szerint a fordulat egyik legnagyobb vívmánya. Ön szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
– Ez nagyon érdekes kérdés. Számomra nagy meglepetés volt, hogy egy olyan intézmény, amelynek gyakorlatilag semmilyen előzménye nem volt a magyar közjogban, milyen gyorsan megtalálta a helyét. Némiképp cáfolta is az én történeti szemléletemet, hogy egy múlt és hagyomány nélkül létrehozott testület – mely picit ráadásul szemben állt az általános nézetekkel, hogy a törvényhozó szerv a legfőbb hatalom az államon belül – egyrészt rendkívül fontos küldetést töltött be a rendszerváltás első éveiben, másrészt igen nagy társadalmi elfogadottságra tett szert. A hőskornak az első három-négy évet tartom, ekkor hevesebbek voltak a reakciók mind a politikusok, mind a közvélemény részéről. A későbbiekben ez megszűnt, az utóbbi tíz évben a politikai erők kulturáltan fogadják a testület döntéseit, még akkor is, ha azok súlyos bírálatot jelentenek a koncepcióik felett. Az első években még az aktivizmus is erősebb volt, élt bennünk egyfajta küldetéstudat, hogy megtaláljunk minden alkotmányellenességet, s nagy lendülettel semmisítsünk meg mindent, ami nem illik az új Magyarország koncepciójába. Egy-két év múlva a nemzetközi tapasztalatokat is megismerve azt fogalmaztam meg, hogy egy alkotmánybírónak is az alkotmányosság vélelméből kell kiindulni, mint ahogy a büntetőbírónak az ártatlanság vélelméből.
– Balogh Elemérrel együtt immár ketten képviselik a szegedi egyetem jogi karát az Alkotmánybíróságon. Ennyire jól áll a kar presztízse?
– Hosszú ideig hiányoltuk, hogy nincs szegedi az alkotmánybírók közül, annál többen például Pécsről. A pécsi kollégák iránti legnagyobb tisztelet mellett az emberben az egészséges versengés iránti igény is feltámadt, s fájlaltuk, hogy Czúcz Ottó megválasztásáig Szegedet nem képviselte senki a testületben. Nagyon örülök annak, hogy most két szegedi professzor is alkotmánybíró lett. Én úgy gondolom, hogy ettől Szeged megbecsülése és ázsiója emelkedni fog a szakmában.
– Többször foglalkoztunk már ezeken a hasábokon is azzal a kérdéssel, hogy a jogi kar több minősített oktatója tölt be komoly közéleti tisztséget, melynek révén értékes tapasztalatokat adhat át a hallgatóknak, ugyanakkor viszont nem tud olyan hatékonyan részt venni a napi szervezési ügyekben...
– Kétségtelenül nehéz összeegyeztetni a különböző funkciókat. Meggyőződésem viszont, hogy nagyobb a hallgatói figyelem olyan előadó iránt, aki korábban mondjuk külügyminiszter vagy nagykövet volt. Ráadásul a közhivatal által elnyert rengeteg tapasztalatra egyetemi szobában nem lehet szert tenni. Én is folytatom az oktatómunkámat Szegeden, igyekszem átadni a hallgatóknak a tapasztalataimat.
– Komoly feladatot jelent a karon a szeptemberben induló politológia alapszak előkészítése. Ennek bizonyos csírái már megvoltak Szegeden, hiszen több hasonló speciális képzést szervezett a BTK és az ÁJTK, másrészt rendelkezésre állt egy kiváló összetételű oktatói gárda a jogi karon. Mennyiben lesz más a szegedi képzés, mint a többi egyetemé?
– Paradox módon akkor indul a szak, amikor én a tanszékvezetéstől megválok. Azonban érdemben, egyetemi tanárként felelősséggel kívánom gondozni ezt a szakot. A másik, hogy mikor hosszú munkával kidolgoztuk a politológia szak megindításának alapjait, akkor a felsőoktatás áttért a bolognai rendszerre, tehát három plusz kettes formában indulunk. Ami a tartalmat illeti, a budapesti és a szegedi képzés sajátja a jogtudományhoz való erős kötődés. Ez a hallgatók számára a továbblépés lehetőségét megnyitja nemcsak a politikatudományi mesterfokozat, hanem második képzésként a jogtudomány felé is. A hároméves alapképzés zsúfoltsága miatt a tanszék az igazi profilját a majdani mesterképzésben nyerheti el, itt előtérbe kerülnek majd erősségeink, az európai politika kutatása és a választáspolitológia. Ugyanakkor komoly szerepet szánunk a történeti, elmélettörténeti és az állammal foglalkozó tárgyaknak is. Mivel ebben a régióban, de úgy is mondhatom, hogy Budapestet nem tekintve a Dunától keletre nincs politológiai képzés, nagy érdeklődésre számítunk.